A 2007-ben megjelent Assassin’s Creed nevű próbálkozása a Ubisoftnak meglepően jól sült el, bár azért voltak erős hiányosságai, főleg a monotonitás, amit nem igazán néztek jó szemmel sem a kritikusok, sem a játékosok. A fejlesztők letették a kisesküt, hogy a folytatásban ez másképp lesz, amit 2009-ben mi magunk is leellenőrizhettünk. Nemhogy megugrották a mércét, de túl is szárnyalták.
A második rész közvetlenül az első rész után játszódik. Lucy szalad be hozzánk és arra kér, hogy máris vegyük használatba az Animust. Nem nagyon értjük, miért ilyen sürgős a dolog, de a nő véres ruháját látva gondolni lehet, hogy biztos komoly indoka van a sürgetésre, ezért megtesszük amire kér. A 15. században járunk. Egy Olasz családban találjuk magunkat, ahol egy nő éppen most szülte meg kisfiát. Apja ahogy kézbe veszi, rögtön el is nevezi az Auditore család legfiatalabbik tagját Ezio-ra. Itt vége is az emléknek, rögtön dobbantanunk kell az épületből, ahol már az Abstergo emberei minden erejükkel minket keresnek. A parkolóban történt kis bunyó után Lucy elvisz rejtekhelyére, ahol már várnak minket barátai és persze a továbbfejlesztett Animus 2.0. Szerencsére az első rész hibáiból tanulva ezek a karakterek is kaptak némi személyiséget, rajtunk kívül még 2 ember felügyeli a munkálatokat. Egy kissé bunkó technikus és egy kissé nerd programozó lány.
Nem szarozunk sokáig, máris beülünk az új szerkezetbe, ahol ismét a már fiatal férfivá cseperedett Ezio Auditore bőrébe bújva kell tevékenykednünk. Hamar a dolgok közepében találjuk magunkat, mivel máris egy kis bunyóval fogunk indítani, amit a konkurens családdal való vita szült. Ezután sajnos nagyon lassacskán indulnak be a dolgok. Egy ideig még feladatokat kell megoldanunk a családtagjainknak, majd miután apánk elküld 2 levél kikézbesítésére, hazatérve sajnálatos hírrel fogad a megrémült húg és a cselédlány, miszerint Ezio apját és estvéreit elhurcolták, anyja pedig sokkos állapotba került. Nem is kell több, rögtön ellátogat a börtöntorony ablakához, ahol apja az időhiány miatt csak annyit tud közölni vele, hogy keresse meg a titkos dolgozószobáját a kandalló mögött és a levelet vigye el Uberto Alberti-nek, majd ő rendbehozza a dolgokat.
Hazatérve rábukkan egy ládára, amiben édesapja ruháját, egy törött hidden bladet, egy kódexlapot és egy levelet talál meg, rajta különböző nevekkel. El is indul a levéllel Ubertohoz, aki megnyugtatja a fiút, hogy minden rendben lesz, a levél tisztázni fogja családtagjait. Másnap a kivégzésen sajnos az a tény fogad, hogy mégsincs annyira minden rendben, hiszen a kivégzés lefolyt, de Ezio megígéri, hogy ezért még keserves bosszút fog állni, bár a felszerelés hiánya miatt jelenleg rá van kényszerülve a menekülésre.
Az alapsztori nagyjából ennyi, ezek után természetesen szépen kifog kerekedni a történet, amelyben lesznek szép csavarok is, de hogy ne lőjem le a poént inkább nem mesélek tovább, a bevezető rész még így is sokkal hosszabbra nyúlt, mint amilyenre terveztem. Igen nagy a változások listája kérem szépen, amit elég lesz kitaglalni. Kezdjük máris a főszereplővel. Ugyebár az első részről írt cikkben siránkoztam arról, hogy Altairnak nem volt személyisége, az első perctől az utolsóig ugyan azt a kőszívű, profi bérgyilkost irányítottuk. Nos Ezio egy teljes mértékben más személyiség, akivel könnyen azonosulni tud a játékos. Ezio fiatal, vidám és érzékiebben áll hozzá a dolgokhoz, amihez a szinkronhang is sokat ad. Új helyszínt is kapunk emellé, ezúttal emlékeink a reneszánsz Olaszországba fognak vezetni, ahol olyan városokban megfogunk fordulni, mint Velence, Firenze, Forli, Toszkána és Monteriggioni. Utóbbi azért is megemlítendő, mert itt kapott helyett a családi villa, amit menekülésünk után, Mario nagybácsikánk fog nekünk menedékként nyújtani. Itt a kiképzőtisztnél tanulhatunk új fogásokat és fejleszthetjük a várost amiből bevételi forrást nyerhetünk. A könyvelést húgunk vezeti, nála vehetjük fel a befolyt összeget, amit érdekes minél gyakrabban bezsebelni, mert a kassza sem feneketlen. És ha már a pénznél tartunk. Az AC2 egyik központi szerepét a pénz tölti be. A küldetésekért és kincses ládák felkutatásáért kapott jutalmat elkölthetjük a város renoválására, ezzel nagyobb bevételt termelve magunknak, de a különböző városok helyi üzleteiben vehetünk fegyvereket, páncélokat, elsősegély fiolákat, festményeket, kincses térképeket és a ruhánkat is átszabathatjuk, felbérelhetünk örömlányokat, akik között elvegyülve hamar lerázhatjuk üldözőinket, de fogadhatunk magunk mellé tolvajokat és harcosokat is, akik segítenek nekünk harcolni.
A harcrendszer sajnos nemigen finomult, nagyjából ugyan azokat a mozdulatsorokat fogjuk látni, mint amit az első részben is alkalmaztunk. De ez nem gond, mert az ökölharc is kifinomultabb lett és most már 2 darab rejtett pengénk van, amivel nemcsak könnyebb a közelharc, de egyszerre akár 2 áldozatot is képesek vagyunk halkan, de gyorsan likvidálni. Nos említettem, hogy a harcrendszer nem változott, viszont a nehézsége jóval magasabb lett. A páncélozott katonákat már nem fogjuk olyan könnyen átdöfni, mint ahogy azt az első részben tettük, hanem előtte jól megfog gyűlni velük a bajunk, mire sikerül megszúrnunk őket. Természetesen a harcok megkönnyítéséhez kapunk néhány új fegyvert, köztük egy lőfegyvert, ami kissé pontatlan, de ha betalál megvan a hatása és a doktornál vásárolt méreggel könnyen elkábíthatjuk az ellenfeleinket. A harcnak természetesen megvan az ára, minél többet rosszalkodunk vagy lopkodunk a jónéptől, annál nagyobb lesz a hírnevünk, aminek következtében könnyebben felfognak minket ismerni az őrök az utcán és ez könnyen jelentheti a végét egy missziónak. Ezt a szintet úgy tudjuk csökkenteni, ha letépkedjük a rólunk szóló posztereket, (de hogy ezek miért 2-3 ablak magasságban vannak arra még nem jöttem rá) a szónokokat lefizetjük vagy jól péppé verjük azokat a pirosruhás faszikat, akik minket meglátva egyből elkezdenek kegyelemért ordítozni és futni. Ja és most már nem kell káromkodnunk, mint egy idióta, ha Velencében netán a vízben kötnénk ki, mert Ezio-t végre valahára megtanították úszni.
A megjelenítésért még mindig az Anvil engine a felelős, de most már valamivel szebb grafikát kapunk, mint az első részben. A legnagyobb újítás mégsem a játék grafikája jelenti, (persze az is javult valamelyest) hanem a dinamikus napszakváltozás bevezetése. Most már nemcsak az egyhangú nappalokban ugrálhatunk a háztetőkön, hanem a holdfényes éjszakákon is, ami különösen fontos tényező, hiszen ilyenkor alig van tömeg az utcákon és a küldetések némelyike is csak éjszaka oldható meg. A hangok csakhogy nem tökéletesek. A karakterek olasz akcentusa olyan hangulatot ad a játéknak, hogy élvezet vele játszani. Nagyszerű munkát kapunk a kezünkbe a pénzünkért. Ezt szerintem már csak a zene überli, ami ismét Jesper Kyd érdeme. Mesteri munkát kaptunk ismét, mint ahogy azt tőle megszokhattuk. Negatívumot nem nagyon tudok írni, csak annyit, hogy Ezio is megörökölte Altair gyengén reagáló képességét, bár örömhír, hogy ez itt most már kevesebbszer fordul elő. Említettem az első rész kapcsán, hogy Altair iszonyúan lassan tud csak mászni. Imáim meghallgattak, Ezio sokkal ügyesebben és gyorsabban képes megmászni az épületeket, mint őse. Természetesen ismét gyűjtögethetünk majd tollakat, szobrocskákat, kincses ládikókat és ellátogathatunk 6 földalatti assassin sírhelyre is, ahonnan ha összeszedjük mind a 6 emléktárgyat akkor feloldhatjuk a villa pincéjében helyet kapó Altair páncélját is (Azt azért érdekesnek tartom, hogy a felszerelésben nem találjuk meg a mestergyilkos kardját, hanem azt külön a kovácsnál lehet megvenni). A küldetések most már nem egyhangúak, nem sűrven fogunk belefutni azonos missziókba, ami igenis jó hír, elvégre emiatt kapott lehúzást az első rész.
A Ubisoft munkatársai betartották ígéretüket. Kaptunk egy szebb és minden tekintetben jobb Assassin’s Creed játékot, ami dupla annyi játékidőt kínál, mint elődje és még így sem laposodik el a játék első 3 órájában. Szóval akinek az első rész tetszett, vagy akinek tetszett csak untatta nagyon, az mindenféleképpen próbálja ki a másodikat is, mert garantáltan megéri.
9.7/10
Utolsó kommentek