Bevallom így az elején: azt hiszem ezt az írást most elbasztam. Lehet logikusabb lett volna előbb erről a játékról írni ismertetőt, majd csak utána a 2011-es kiadásról, de ez már így alakult. No de nem is ez a lényeg. Egy rétegjáték újabb (bár inkább régebbi) felvonásáról fogok most írni, a Smackdown vs. RAW 2010-es kiadásáról. Felvezetőként mást nem is tudnék nagyon így hirtelen írni, inkább neki is látok a boncolásnak.
A Juke’s már nagyon régóta, évről-évre folyamatosan gyártja a pankrációs játékait, amelyek hellyel közel mindig elég hangulatosra sikeredtek. Ez alól a SVR 2010 sem kivétel, mert egy remekül sikerült játék lett ez is. Vágjunk bele a tartalmi részbe. A sztori mód itt is helyet kapott Road to Wrestlemania néven. Ezen a játékmódon belül 7 szupersztár sorsát követhetjük végig a WrestleMania előtti 3 hónapban, amely ugyebár magában foglalja a Royal Rumble mérkőzést és mindeközben sok, nyakatekert szituáció által kiírt meccset is. Az irányításunk alá vehetjük a Hall of Famer Edge-t, a Heartbrake Kid Shawn Michales-t, Randy Orton-t, Co-op módban a kihagyhatatlan John Cena-t és Triple H sorsát egyengethetjük, dívafronton pedig Mickie James kap főszerepet. Mindezek mellett lehetőséget adhatunk a saját magunk által létrehozott pankrátornak is, hogy címmeccset szerezzen a 25. WrestleManián. Egyenként olyan bő 2-3 órát ölel fel egy sztori végigjátszása, így lesz időnk bőven játszani, a jutalom pedig nem marad el. Ha teljesítjük a meccsek alatt elérhető opcionális célt, akkor bónusz tartalmakat oldhatunk fel, például pólókat, bevonulókat (D-Generation X, Hardy Boyz, stb…)
Hiába nyomtuk végig a sztori módot már minden karakterrel, ennyivel azért korántsem végeztünk a játékkal. Karrier módban egy általunk kiválasztott pankrátort juttathatunk fel a csúcsra, megszerezve vele minden nevesebb övet. Kezdetként esélyt kapunk az Interkontinentális öv megszerzésére, később pedig fokozatosan kapunk lehetőséget a nagyobb volumenű címek megszerzésére is, mint például az United States öv, ECW cím, pehelysúlyú bajnoki cím, Tag Team címek és a 2 legnagyobb bajnoki titulusért, a Nehézsúlyú Világbajnoki illetve a WWE bajnoki címért szállhatunk ringbe. A sikerhez vezető út pedig nem könnyű, mert az elsőszámú kihívói jogért keményen meg kell küzdenünk. Minden övért 5 ellenféllel kell megküzdenünk, amely meccsek után csillagokat kapunk a nyújtott teljesítményünk függvényében. (Értsd: minél több befejező mozdulatot osztol ki az ellenfelednek, annál nagyobb az esélye, hogy 5 csillagot kapsz a mérkőzés után). Ha megszereztük a kitűzött csillagmennyiséget, akkor harcba szállhatunk az első számú kihívói jogért, majd végül megküzdhetünk az aktuális bajnokkal az övért. Pozitívumként megemlítendő, hogy a már korábban szereplő meccstípusokat később bármikor újra alkalmazhatjuk, ha például a WWE címet egy Hell in a Cell meccstípus keretein belül akarjuk megkaparintani, akkor megtehetjük, attól függetlenül, hogy az alapból egy szimpla szabályokkal felállított bajnoki mérkőzés lenne. Ja és igen, ha már szabályok. Ezeket is mi magunk állíthatjuk be, kedvünk szerint. Egyszóval teljesen szabad kezet kapunk mindenben, még Tag Team társat is választhatunk magunknak, ha arra a címre utazunk. A másik oldalról viszont érdemes figyelni arra is, hogy a nagyobb cím nagyobb felelősséggel jár. Minél nagyobb címért szállunk harcba, annál nehezebb lesz leverni ellenfeleinket. A kezdeti 2-3 perces meccsek később 5-10 percesre is nyúlhatnak. Egyszóval itt még nagyobb a kihívás, mint a Road to Wrestlemania módban.
A már eddig is megtalálható karakterkészítő itt is helyet kapott, kicsit több újdonsággal a tavalyihoz képest. A mozdulatokat, a bevonulást, a kisfilmünket mind-mind magunk szerkeszthetjük meg, sztárunk külsejéről és ruházatáról már nem is beszélve. Akinek ez mégsem lenne elég, az saját sztorit is készíthet. Ez az opció nagyon mélyre nyúló és rendkívül hasznos azoknak, akik rászánják az idejüket arra, hogy összeüssenek egy jó kis hétfő esti RAW adást, ECW vagy Smackdown estét. Kialakíthatunk párbeszédeket, interjúkat, backstage bunyókat, majd ezekhez a konfliktusokhoz meccseket is írhatunk ki. Ez mind tényleg nagyon jól hangzik, de mint már említettem, rengeteg időt emészt fel. Ha mindehhez nincs kedvünk, akkor nyomhatunk szimpla meccseket is, a már jól ismert meccstípusokban: 1v1, 2v2, handicap, tag-team, hel in a cell, royal rumble, battle royal, fatal 4 way és az újdonságnak számító Championship Scramble módot is kipróbálhatjuk, melyben az a győztes, aki az idő lejárta előtt utoljára ki tudja számolni az egyik ellenfelét. Pankrátorok terén pedig nagy meglepetésekre nem kell számítanunk. A 2009-es öltözőgárda legtöbbjét itt is fellelhetjük: Mr. Kennedy, Rey Mysterio, Carlito, Jeff Hardy, Matt Hardy, Batista, Undertaker, Kane, Big Show, a kioldható karakterek között pedig fellelhető The Rock is.
Grafika terén nem hogy a nagykonzolos verzió nem fejlődik szinte semmit sem évről évre, ez igaz a PS2 kiadásra is. A közönség rohadtul ocsmányan van lemodellezve (ezt sérelmeztem ugye a 2011-nél is). A kommentátorok és a pankrátorok viszonylag jól néznek ki, bár itt sem igazán hasonlítanak a valódi önmagukra. A mozgás kissé darabos, néha eléggé furán kiviteleznek néhány mozdulatot, de ezzel olyan nagy gond nincs. A kommentátorok még mindig nem elég bőbeszédűek, a folyamatos áú, áúcs ordítozásokon kívül nem sok értelmes mondanivalót fűznek hozzá az eseményekhez, ami egy ilyen sportjáték esetében elég nagy negatívum én szerintem. Ami nagyon tetszett, hogy a menükben elég sok pankrátor zenéje felcsendül, ami már bővebb kínálat, mint az egy évvel idősebb játék esetében. Ezzel ellentétben a szinkront nem nagyon vitték túlzásba. Nem jön át az a hangulat, aminek át kellene jönnie egy-egy szituáció esetében. Mint ha nem is lenne a karakterekben motiváció.
Aki azt kérdezi: melyikbe éri meg jobban belefektetni: a 2010-be vagy a 2011-be? Annak az felelném, hogy teljesen mindegy, mert nagyjából mind a kettő játék ugyan annyit nyújt. Így nem is adnék se többet, se kevesebb pontot rá, mint a Smackdown vs Raw 2011-re.
9.0/10
Utolsó kommentek