Az idei E3 alkalmával bemutatott Black Ops 2 játékmenet szemlélése közben azon gondolkoztam, hogy vajon idén is csak egy mezei Call of Duty-t dobnak majd a játékosok elé és várják, hogy néhány pályányi DLC tartalommal együtt dollármilliókat zsebelnek majd be?! Őszintén szólva, a megjelenés napjáig ebben a hitben éltem. És egy percig sem kételkedtem benne, hogy az új COD nem hozza majd az elvárt szintet, de forradalmi újításokra nem számítottam. Sőt. Ha valaki az ellenkezőjéről próbált volna meggyőzni, valószínűleg kinevettem volna. Most már rájöttem: Talán tévedtem.
Ne rohanjunk bele egyből a közepébe, szép lassan taglalva próbáljuk meg kigobozni, miért is állítom ezt. Az előzetes videók alapján már rájöhettünk, hogy a Black Ops 2 történései a közeljövőbe, egész pontosan 2025-be kalauzolnak el minket. De ez is csak részben igaz, mivel a jövő a sztorinak csak az egyik szála, közben egy-egy emlék erejéig visszaugrunk a múltba is, hogy kikerekedjen a történet. A múltban Frank Woods emlékei alapján ismerhetjük meg a cselekményeket. Találkozunk régi ismerősökkel is, például Jason Hudson és Alex Mason-al, pár küldetés erejéig még Woods szemszögéből is megtapasztalhatjuk a történéseket. A jövőbeli síkon Alex Manson fia, David „Section” Mason személyében harcolunk. A bonyodalom egy Raul Menedez nevű rosszfiú körül alakul aki, akit 1986-ban nem sikerült elfogni, így a feladat ezen része áthárul Section-re és csapatára.
Kutyából nem lesz szalonna, ez igaz a Black Ops 2-re is. A játék erősen épít a klisékre, mégis olyan módon alkalmazza ezeket, hogy a játékos számára sokszor ez is megdöbbentő. Itt is lesz árulás, fordulatok, na és scriptelt akciók tömkelege. De az egész mégis valahogy egészen más. Mint ha más kanállal ennénk ugyan azt a levest. A legjobb, ami nekem elnyerte a tetszésem, a történet több szálon való mozgatása. Miközben a jófiúk jövő és múltbéli eseményei alapján lassacskán tiszta képet kapunk a történésekről, időközben a játék betekintést enged a rosszfiú szemszögébe is. Ez szerintem marhajó. Végre betekintést kaphatunk, mi motiválja a gonoszt, a cselekmények egyes pontjait az ő szemszögéből is átélhetjük, ami a Black Ops 2 egyik legnagyobb dobása. (Na ez az a játékmenet, amit én már körülbelül a harmadik, negyedik rész fele bevezettem volna. Ki ne akarná átélni például a normandiai partraszállást a Németek szemléletéből?...) Ezen kívül a játékos szabad kezet kap egyes esetekben a döntés meghozataláról is. Igaz, hogy ezek csak ritkán bukkannak fel, de egy cselekedet az egész történet végkimenetelét megváltoztathatja, ami nagyban növeli az újrajátszhatósági faktort.
Ami engem szintén megfogott, hogy főhősünk/főhőseink most már tényleg teljes személyiséget kaptak. Eddig csak a megnevezett múltbéli terminátorok voltunk, akit ide-oda ugráltattak, a Modern Warfare próbált meg valamit lépni etéren (ugye ahol már végre megcsodálhattuk Soap-ot kívülről is), de a Black Ops 2 nem csak megnevezi, hanem fel is öltözteti a karaktert. Mit értek ezalatt? Végig tisztában vagyunk azzal, mi történik velünk, mi motiválja hősünket, múltbéli jelenetekkel próbálják elmesélni ezt nekünk és hősünkkel végre teljes egészében kommunikálnak, nem csak úgy bánnak vele, hogy akkor majd te odamész, kipucolod azt a terepet, oszt jónapot, jöhet a következő pálya. Habár a Black Ops első része is próbált kitörni ilyen téren, de ez a második résszel teljes egészében beforrott.
De nem csak játékmenet terén történt változás, a Treyarch szinte az egész játékot új alapokra helyezte. Jójó, a fuss előre és darálj le mindenkit, miközben visszatöltődik az életerőd arcade színvonal maradt a régiben, de most nem erre célzok. Kezdjük a menürendszerrel. Újraszabott, interaktív menüt kapunk, amiből tényleg sugallik a jövőkép. A küldetések között egy egyszerű fogd és húzd mozdulattal válogathatunk, a bevetés megkezdése előtt kiválogathatjuk a felszerelésünket,a fegyverekhez tartozó kiegészítőket és a perkeket is. Kissé keresztezték a többjátékos módot az egyjátékos kampánnyal, ami felfrissítette a sorozat ezen darabját. A játék minden küldetés elején meghatároz egy ajánlott felszerelést, de ha nekünk már van egy jól bevált kombónk, akár az egész játékot végigtolhatjuk azzal a két fegyverrel. Gondolom azt nem kell megemlíteni, hogy a múlt és jelenbéli fegyverek csak külön-külön alkalmazhatóak, az adott idősíkban. A perkek pedig már a megszokott, többjátékos módból kivágott képességek egy részét képviselik. Például célzás közben gyorsabb mozgás, tovább tartó futás, nagyobb tár a fegyvereinkhez, gyorsabb újratöltés, stb… Kisebb (vagy nagyobb, ezt mindenki döntse el saját maga) újításnak számít a Strike Force missziók is. Ez esetben egy bázis különböző pontjait kell megvédenünk az ellenségek hullámban érkező hadaival szemben. A lényegi újítás csak annyi, hogy az egységek irányítás felett szabad kezet kapunk. Váltogathatunk a katonák között, irányíthatjuk a harci gépeket is, és kapunk egy taktikai nézetet is, ahol akár egységenként is külön-külön küldözgethetjük az embereinket/gépeinket. Azt viszont fontos megjegyezni, hogy ha a csapatunkból elhalálozna véletlenül pár katona, vagy gépezet, azok nem fognak maguktól újjászületni, gyakorlatilag megcsonkolódik a csapatunk. A sztori folytatásával kapunk újabb katonákat az osztagunkba, de az már más kérdés, ki mennyire akarja erőltetni ezeket a Strike Force küldetéseket, mert nem muszáj végigvinni őket. Viszont nem érdemes a végtelenségig húzni-halasztani őket, mert egy bizonyos idő után már nem lesz módunk teljesíteni őket, ami befolyásolja a történetet is. (Hogy milyen mértékben, arra sajnos nekem nem sikerült rájönnöm)
A játék ragaszkodik az IWengine képességeihez, így grafika terén most sem kapunk jelentősebb változást. Lényegében csak ugyan annyit tudnék elmondani itt is, mint azt bármelyik Call of Duty-ról szóló tesztemben tettem. Az összkép nem nevezhető csúnyának, de nem a legszebb játék, amivel valaha játszottam. Bár az én igényeimnek megfelelő, és egy közepes konfiguráción is nagyon szépen képes futni, ráadásul sokkal jobban optimalizált a motort is, mint az előző Black Ops esetében is, ahol helyenként indokolatlanul visszaesett az FPS szám. A testrészek csonkolása itt sem maradhatott ki (külön megdöbbentő volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy egy jól bevitt suhintás a Machete-vel képes leszedni az áldozataink fejét is), nekem ez tetszett, csakúgy, mint az összes eddigi Treyarch-os COD esetében. Az viszont aggasztott, hogy egy normális rongybaba effektet még mindig nem voltak képesek beleültetni a kódba, lassan ideje lenne már. És ha már itt tartunk, a fizikáról is érdemes néhány szót említeni, ami hogy is mondjam, eléggé felemás, már ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről egy Call of Duty esetében. Példának megemlíthető az autóvezetős rész. A kocsi irányítása viszonylag jó, az ember hamar belerázódik, az viszont megdöbbentő, hogy minden ellenséges jármű úgy elrepül egy ütközéstől, mint ha legalább egy tankkal száguldoznánk. De hasonlóan kellemes pillanatokat élhetünk át a vadászgép vezetése közben is, amelyet egérrel kordában tartani valljuk be őszintén, nem egy könnyű meló. Legalább 5-6 alkalommal vagy nekirepültem egy felhőkarcolónak, (nekirepülni? Pont az a megdöbbentő, hogy úgy lepattantam róla, mint ha egy puha gumifalnak ütköztem volna) vagy kirepültem a harci zónából. Szerencsére ezt a vonalat nem is nagyon erőltették ránk. Meg is őrültem volna, ha még egyszer megláttam volna a közelemben egy repülőt. A lovas résszel is hasonló a helyzet. A pacit viszonylag könnyű kordában tartani (az eddig felsorolt háromtagú vezetős listából ez talán a második helyen áll, ha a legjobbtól számolunk lefelé), de tenni vele egy 360 fokos fordulatot elég necces. Egyáltalán, mi értelme is van annak a jelenetnek? Lóháton a tankok, helikopterek ellen? Úr Isten, ez meg kinek az ötlete volt? A mesterséges intelligencia sajnos még mindig nincs a csúcson. Sokszor össze-vissza rohangálnak kínjukban, beleakadnak a tereptárgyakba és hasonló cukiságokat művelnek. A zene viszont megér egy nagy piros pontot. Rendkívül visszaadja az adott helyzet komolyságát, ami inkább a jövőbeli küldetések alkalmával érződik. Még a diszkós rész zenéje is tetszett, habár nem igazán vagyok oda a Dubstep-ért. A szinkronszínészek is remekül végezték a dolgukat, teljes átéléssel. Az egyjátékos kampány által nyújtott, maximum 8 óra játékidő után belevethetjük magunkat a Zombi hentelésbe, és a többjátékos mód örömeibe is, melyekre mint mindig, most sem fogok kitérni.
Azt kell mondjam, hogy az elmúlt évek egyik legjobb Call of Duty játékával volt dolgom. Lehengerlő történet és történetvezetés képviseli a játékot. (amelyet fel-fele arányban képviselnek átvezető videók és maga a játék) Nagyon meglepődtem rajta, hogy végre képesek voltak a fejlesztők elindulni valami más irányba, elrugaszkodni a sémától, amely már kezd egyre unalmassá válni évről évre. Lehet, hogy a Treyarch lassan lekörözi az Infinity Ward-ot? Vagy máris köröket vert rá? Hmmm, jó kérdés. Jövőre kiderül.
9.7/10
Utolsó kommentek