Agyatlan hentelős játékokból annyi van már, mint égen a csillag. Ebben a műfajban kiemelkedő névnek számít a Serious Sam sorozat is, ami a maga módján egy nagyon jó játék, még ha értelme nem is volt igazán sok. Ezt a sikert hivatott meglovagolni a People Can Fly csapata is, a 2004-ben megjelent Painkiller nevű játékkal, ami engem mit ne mondjak, meglepett. Kicsit kételkedtem eleinte benne, de ahogy haladtam előre, elismerően bólogattam.
A történet egy Daniel Garner nevű pasasról szól, aki boldogan élte mindennapjait, míg egy éjszaka életét nem vesztette egy tragikus autóbalesetben. A hab a tortán viszont csak annyi, hogy nem juthat be sem a mennybe, sem a pokolba addig, amíg meg nem tisztítja a lelkét. Egyetlen döntése marad, ha megköti a démoni alakkal a szerződést és leszámol Luciferrel és csatlósaival. Hősünknek nincs sok választása, így belemegy a dologba.
A játék összesen öt fejezetre van felosztva, minden fejezeten belül négy-öt pályán kell keresztülharcolnunk magunkat. A játékmenet nem túl bonyolult. Az ellenfelek hullámokban támadnak ránk, a mi dolgunk pedig csak annyi, hogy visszaverjük őket lehetőleg úgy, hogy közben ne halálozzunk el (ha-ha, ne halálozzunk el… érted) Ezeket a szakaszokat egy vörösen izzó pentagram választja el, ami ellenőrzőpontként is funkcionál. Bár ezt nem értem, miért, ha a játékban van gyorsmentés funkció és a pályák elején is automatikusan ment a játék. Így legalább nagyobb biztonságérzete van a játékosnak. Minden fejezet végén egy nagyobb bossharcot kapunk, ahol mindenféle hatalmas, pokoli teremtményekkel kell megküzdenünk. Többségüket csak úgy győzhetjük le, ha megtaláljuk a gyengepontjukat, nem elég szimplán szórni feléjük a golyót.
Habár fegyvertárunk nem igazán bőséges, a különböző funkcióik kielégítik ezt az igényt. Összes öt darab fegyvert raktak a készítők a játékba, amelynek kettő, illetve három darab tüzelési funkciója van. Az alap fegyverünk egy turmixgéphez hasonló, éles pengékkel felszerelt kaszaboló eszköz, melynek másodlagos funkciója egy tapadókorongot lő ki, ami között egy lézercsík helyezkedik el, ezzel is sebzést okozhatunk az ellenfeleknek. Harmadlagos funkciójával nyíl egyenesen kilőhetjük a forgó eszközt, ami minden elé kerülő tárgyat szétfarag. Második fegyverünk a jó öreg shotgun, amely másodlagos tüzelése egy jégnyalábot bocsát ki, így ezzel megfagyaszthatjuk a nagyobb ellenfeleket is, majd egy lövéssel darabokra szedhetjük őket. Jónak hangzik, de ebből a lőszerfajtából nagyon keveset fogunk találni a játék folyamán így nem árt beosztani és meggondolni, mikor és milyen ellenfelek ellen használjuk fel. A klasszikus golyószóró itt sem elhanyagolható kellék, elsődleges tüzelésekor rakétákat lőhetünk ki vele. Kapunk egy szintén klasszikusnak számító számszeríjat ami egyben gránátvető is. Ez a legerősebb fegyver a játékban, viszont ellene szól az is, hogy az újratöltési ideje nagyon lassú. Az utolsó rendelkezésünkre álló fegyver dobócsillag kilövő kütyü, melynek másodlagos tüzelését használva egy erős áramnyalábot bocsát ki magából.
Ez nem minden, mert van még egy fegyverünk, amit én inkább képességnek neveznék és egyben ez a leghatásosabb módja a gyilkolásnak. Tudni illik minden megölt ellenfél után ott marad a lelke, amelyet összegyűjtve az életerőnk növekszik egy ponttal, illetve a lélekszámlálónk is külön számolja, hány lelket is gyűjtöttünk be eddig. Megjegyzem, nem árt sietnünk ezek összegyűjtésével, mert nagyon rövid idő alatt eltűnnek. (Javasolnák, hogy próbáljuk meg egy adott helyre terelni az ellenséges hordákat és ott kiiktatni őket) Ha sikerült összegyűjtenünk 66 lelket, átváltunk démon módba, amikor minden elszürkül körülöttünk, csak az ellenfeleket látjuk vörösen izzani és egy gombnyomással végezhetünk bármilyen teremtménnyel. Játék közven felvehetünk még páncélokat is és érméket is. Ez utóbbinak fontos szerepe van a kártyák felhasználásában is. Minden pálya elején alkalmazhatunk egy lapot, amely olyan bónuszokat ad, mint nagyobb sebzés, kisebb sebződés, gyorsabb újratöltés, stb. Ehhez viszont teljesítenünk kell a küldetés elején előírt szabályokat. Ilyen lehet, hogy csak egy adott fegyvert használjunk a pálya során, ne szedjünk fel egy lelket sem, megadott idő alatt végezzünk a főellenséggel és még sorolhatnám.
A játék alatt egy saját fejlesztésű, a PAIN névre keresztelt engine dobog, ami viszonylag szépen fest, bár a Source motorral szerintem nem veszi fel a versenyt. A fejlesztők elmondása szerint külön büszkeség az is, hogy egy pályán sem használták ugyan azokat a textúrákat, ami így utólag belegondolva, igaz is. Nagyon szép és változatos helyszíneken fordulunk meg. Többek között egy elhagyatott kastélyban, kikötőben, színházban, Velencére emlékeztető vízi városban, és kolostorban. A karakterek kicsit szögletesek és van egy pár textúra is amibe bele lehetne kötni, de összegségében a játék szépen néz ki. Mindezt a Havok fizikai motorral bikázták meg, ami rendkívül jól teszi a dolgát. Egyetlen dolog van, ami nekem szemet szúrt, az pedig a fegyverváltás animációja. Ami nincs. Csak úgy hirtelen a kezünkben terem a másik fegyver, ha váltunk közöttük, ami szerintem nagyon csúnyán néz ki, főleg 2004-ben. Hibákkal viszont nem nagyon találkoztam. Azt hiszem egyszer fordult elő, hogy a játék hibásan töltötte vissza a játékállást és a karakter folyamatosan mozgott előre, de ezt is megoldotta egy újraindítás. Mint azt a Serious Sam esetében is megjegyeztem, egy ilyen játéknál szerintem nem feltétlenül kell belekötni a mesterséges intelligenciába, így itt sem nagyon taglalnám. A fő feladatukat elvégzik, hogy követik a játékos útvonalát és hordában támadnak, egymást sem kímélve, mindenen áttaposva. Igaz néha találkoztam olyan esettel is, hogy szegény csontváz a fal felé futott, amíg a látókörébe nem értem, de ez sem gyakori eset. (Úgy vélem itt muszáj megemlítenem azt, hogy én a Black Edition névre hallgató kiadással játszottam, ami tartalmazza a patcheket is, így lehet, hogy egy szűz, 1.0-ás verziószámú játékban sokkal több hiba felmerülhet, amiket itt én nem említek meg) Az ellenfelek is nagyon változatosan, szinte minden pályán találkozhatunk új típusú szörnyekkel. A zene brutálisan jól sikerült. Nagyon zúzós dallamok dübögnek a játék alatt, így aki nem igazán csípi ezt a műfajt, azoknak bántani fogja a fülét, de az biztos, hogy rendkívül illik a hangulathoz. A játékidő nagyjából 8 órára nyúlik, ami szerintem teljesen korrekt idő és rendesen le is köti az embert.
A People Can Fly a maga stílusában egy egészen korrekt lövöldét csinált, ami közel olyan jól leköti az embert, mint a hozzá hasonlított Serious Sam. Nekem előbbi valamiért jobban átjött, talán a hangulata miatt, de a Painkiller is rendben van a maga rendje módja szerint. Akinek komoly Samu kalandjai bejöttek, az nagy valószínűséggel Daniel kálváriáját is díjazni fogja.
9.3/10
Utolsó kommentek