GameCenter - A játékok központja

A Painkiller egy elég nagy hírnévnek örvendő játék. Igaz az utóbbi évek próbálkozásai rendre megbuktak, de az első rész még elég pozitív kritikákat kapott és szerintem is egy szerethető játék volt. Nem is volt kérdés, hamarosan kapott is egy kiegészítőt, amely a Battle Out of Hell címet viseli. Ismerve az alapjáték befejezését, ez nem is tűnik meglepőnek.

Hiába mentünk le a pokolba és győztük le nagy csata árán Lucifert, a dolgokat nem lehet ilyen könnyen elintézni. Ezt követően rögtön átvette Alastor, egy másik démon, így hát nincs más választásunk, ismét át kell vergődnünk a pokol legsötétebb bugyraiban és lemészárolni tonnányi ellenfelet. Szóval a történet nem valami nagy eresztés, de egy ilyen kaliberű játéknál igazából nem is erre fogunk koncentrálni.

A kiegészítő sajnos nem kapott túlságosan bő tartalmat, annyira viszont bőven elég, hogy 3 órán keresztül lekösse a játékosokat. Minden, ami az alapjátékban megtalálható volt, az itt újra visszaköszön. Egész pontosan itt most a játékmenetre és annak sajátosságaira célzok, no meg a fegyverekre. Pályák terén 10 vadiúj helyszín vár ránk, szintén eddig még nem látott helyszíneken. És ezen a ponton lepődtem meg, mivel a Battle Out of Hell-ben csakis újonnan kitalált ellenfelekkel fogunk találkozni, az alapjátékból egyet sem vettek át. Ami azért meglepő, mert még így emlékezetből sem nagyon tudnám felsorolni az ellenfelek nagy részét. A helyszínek is nagyon változatosak. Megfordulunk többek között árvaházban, vidámparkban, kőbányában, elhagyatott városban és egy Leningrád nevű pálya is helyet kapott a lemezen, ami szerintem az alapjátékot is beleértve az egyik legőrültebb ötletek egyike volt, pozitív értelemben. Ami viszont negatívan éltem meg, hogy a 10 pályára alig jutottak nagyobb bossharcok. Jó, persze azért belebotlunk majd termetes ellenfelekbe, mint robotpókok meg hasonló benga szörnyek, de azért ezek nem okoznak túl nagy fejfájást.

A pályák ismét egyedi kihívásokkal kecsegtetnek, amelyek teljesítéséért extra jutalmakat kaphatunk. Szinten vásárolhatunk a játékmenetet megkönnyítő kártyákat, illetve a 66 lélek begyűjtésekor démoni erővel rendelkezünk. A fegyverarzenálunk 2 darab új masinával bővült. Az egyik egy lángszóró, amely elsődleges funkciója egy gépfegyver. Közelharcban igazán nagy segítségünkre lesz. A másik pedig a számszeríj, amely kapott egy távcsövet is. Nagyon hatásos, főleg, hogy nem csak egy darab vasrudat lő ki magából. És ezzel el is érkeztünk az újdonságok végéhez. A grafika semmit nem változott, említésre sem nagyon méltatnám ezért. A pályák ismét remekül lettek felépítve, illetve azt vettem még észre, hogy a történetet sem nagyon bolygatták játék közben átvezető videókkal.

A Battle Out of Hell egy korrekt kiegészítő, amely hű az alapjátékhoz, bár azért annyi újdonságot nem hoz magával, mint amennyire számítanánk. Nem leszek szőrösszívű, egy kilencest azért megérdemel, tekintettel arra, hogy a sajtó szerint a HD remake óta nem készült normális Painkiller játék. Akit komolyabban is érdekel a játék, az a gog.com kínálatában potom összegért magáénak tudhatja a kiegészítőt is tartalmazó Black Editiont.

9/10

Sokan értetlenkedve néztük a Far Cry 3: Blood Dragonra, amikor kiszivárgott a dobozképe, az első infók, illetve a trailer. Lézert lövő sárkányok? Cyberkatonák? Ez most csak valami április elseji tréfa, vagy mi? Nos, mint azt már tudjuk, korántsem az. A Ubisoft tényleg komolyan gondolta, hogy a Far Cry 3 alapjaira helyezve elkészít egy olyan játékot, amely a ’80-as évek akciófilmjeire hajaz, telis-tele klisékkel. Kicsit hülyén hangzik mindez, de végül itt van.

2007-ben járunk, a jövőben. Igen, 2007-ben. Kicsit furán hangozhat, de az Ubisoft egy olyan világot vett alapul, amely az a VHS korszak filmjeit idézi fel. A játék (mily meglepő) egy szigeten játszódik, ahol Rex ”Power” Colt őrmester szerepét játsszuk majd, aki egy módosított, félig ember, félig gép katona. A nem túl hosszúra sikeredett történet folyamán minden olyan jellemzővel fogunk találkozni, amely ezekre a filmekre ráillett. Bosszú, a túszul ejtett nő megmentése, leszámolás a gonosszal, stb. Mindez olyan profin van felépítve, hogy sokszor tényleg úgy érezzük magunkat, mint ha egy filmben lennénk.

Miért is viseli a Blood Dragon a Far Cry nevet? Lényegében a játékmenet nem tér el sokban az eredeti produktumtól. Megvan a sziget, megvannak a nem túl bő repertoárral szolgáló fegyverek, az összes kiegészítővel együtt, illetve az elfoglalható ellenséges posztok, amelyeket itt Garrisonnak hívnak. Néhány állattal még itt is összefuthatunk, igaz, belőlük most semmit sem kell kraftolnunk. A szintlépés is átalakult kicsit. A szintenként elérhető képességek előre meg vannak határozva, a mi dolgunk csak az, hogy minél több ellenféllel végezzünk, amiért CP-t kapunk és így szintet fejlődünk. A Garrisonok elfoglalásában nagy szerepet játszanak a sárkányok is, akiket eszközként felhasználva ráuszíthatunk bárkire, a védőpajzs kikapcsolása után. Persze ránk ugyan ilyen veszéllyel hatnak. Ha nem osonunk, könnyen az áldozatukká válhatunk. Erre jó a holtestekből kinyert cyberszív, amivel könnyen eltéríthetjük őket. Ha viszont ránk támadnak, jobb felhúzni a nyúlcipőt, hacsak nincs hatásos fegyverünk a dög ellen.

Fegyverrepertoárunk mint már említettem, nem túl bő. Összesen 8 pusztító eszköz áll rendelkezésünkre. (Ha a kést is beleszámoljuk, akkor 9) Alap felszereltség a pisztoly, a mesterlövész puska, az SMG, kapunk egy fűrészelt csövű sörétes puskát, az íj és a lángszóró érintetlen formában köszön vissza itt is, de az igazi pusztítást a minigun és a játék végén elérhető lézer eszköz adja. Ezekhez temérdek kiegészítőt vásárolhatunk mellékküldetések teljesítésével. Nagy meglepetés nem fog érni minket, általában vagy egy tudóst kell megmentenünk, vagy egy tábor parancsnokával kell végeznünk egy adott fegyverrel, illetve van pár vadászós misszió is, igaz ezekből nincs túlzottan sok. Gyűjtögető életmódot itt is élhetünk. A ládákból pénzt kaparhatunk össze, az elrejtett VHS kazetták és televíziók tapasztalati pontokat adnak, illetve fegyver kiegészítőket oldanak fel. (Érdekes önirónia is megfigyelhető egyébként a játék során, amikor Rex többször is megjegyzi, hogy remélem nem kell kibaszott zászlókat/tollakat gyűjtögetnem.)

A grafikus motor az alapjátékot is hajtó Dunia engine 2 maradt. A látvány elsőre kissé furcsa lehet. Minden sötét, kissé vöröses árnyalatú, habár ez teljesen érthető, tekintve a főhősre. A menü végtelenül le lett tisztítva, ezzel is hangulatosabbá téve a játékot, de az abszolút csúcs számomra a 8-bites korszakot felelevenítő átvezető videók voltak. Csak egy szó van rá: zseniális. Minderre rátesz egy lapáttal Rex szinkronhangjáért felelős Michael Biehn. Ennél jobban el sem lehetett volna találni. No meg a számtalan utalást más játékokra, filmekre, néhol még önmagát sem kíméli az Ubi. Az egyetlen hátránya az egésznek, hogy a játékidő 5 óránál többet alig tud nyújtani, és ebbe már beleszámoltam a Garrisonok elfoglalását is. (A sztorit végigpörgetve ez a feladat még egyszerűbb lesz, szóval az ügyesek még ebből is tudnak faragni)

Ahhoz mérten, hogy a Blood Dragon csak egy arcade cím, sokszor úgy éreztem, mint ha egy teljes árú, dobozos játékkal játszanék. Persze ehhez sokat hozzátesz az is, hogy a Far Cry 3 alapjait átemelték ide is, avagy ami ott jól működött, az itt is jól működik, ha nem jobban. Kategóriáját tekintve én ennek is simán maximális pontszámot adnék, habár a sztori lehetett volna kicsit hosszabb is.

9.8/10

Az Irrational Games által hegesztett SWAT 4 jóra sikeredett és hozta is azt az elvárt szintet, amelyet a korábbi epizódok fel tudtak mutatni. Ugyan voltak hibái a játéknak, főleg a mesterséges intelligencia terén, de ennek ellenére a játék szerethető volt és sokan rá is cuppantak. Nem meglepő tehát, hogy egy évvel rá megjelent hozzá egy kiegészítő, The Stetchkov Syndicate, amely ha nem is nyújtott forradalmi újítást a játékmenet terén, néhány pályával és pár hasznos elemmel kibővítette a játékot.

A SWAT 4-nek ugye nem volt összefüggő története, csak bedobott a játék a pályára, elmesélte röviden, mi a helyzet, aztán puff, csináld meg ahogy tudod. Itt sem lesz ez másképp, legalábbis az első pár pályán. Diszkót, mezőgazdasági irodát, illegális játéktermet kell megtisztítanunk a rosszfiúktól, majd csak az utolsó néhány pálya erejéig fogjuk üldözni a Stetchkov szindikátus tagjait. Szóval nem kell itt Oscar díjas történetre számítani, de a SWAT játékokat sohasem a történetük miatt szerettük.

A játékmenet semmit nem változott. Célunk még mindig a rosszfiúk elkapása, lehetőleg a legkevesebb vérontás mellett. Minden elemet átvettek a fejlesztők, amelyet az előző részben már láttunk, szóval túl nagy meglepetés nem fog érni bennünket. Ezért is beszéljünk inkább az újdonságokról. Felszerelés terén 7 új fegyver üti markunkat, többek között  a CAR hangtompítós-távcsöves automata fegyver, a 40 milliméteres gránátvető, melynek segítségével sokkal hatékonyabban küldhetjük be a gránátokat egy szoba túlsó végébe, de szerintem a leghasznosabb fegyver a Cobra sokkoló pisztoly, amely immáron 2 fejet is képes kilőni újratöltés nélkül. Kiegészítő felszerelésként magunkhoz vehetünk egy lőszeres táskát, amelyben további lőszereket tárolhatunk az elsődleges fegyverünkhöz. Ez nagyon okos húzás volt, egy ilyet az alapjátékban is szívesen láttam volna. A sisak és a gázmaszk mellé kapunk egy éjjellátó készüléket is, és most már lehetőségünk van golyóálló mellény viselése nélkül is belevágni a missziókba, a hatékonyabb mozgás érdekében. Visszatért a 3. részből ismerős fényrúd is, melynek segítségével megjelölhetünk területeket.

A grafikus motor szinte semmit sem változott, legalábbis én nem vettem rajta észre jelentős változást. Az Unreal Engine 2 szép, jól dolgozik, nincs is miért kötöszködnöm vele. A mesterséges intelligencia habár sokszor bugyuta volt az alapjátékban, némi változást eszközöltek rajta a fejlesztők. Leginkább a gyanúsítottak viselkedésén látszik meg ez. A magukat megadó rosszfiúk ha elég bátorságot gyűjtöttek, egy idő után képesek felkapnia  földről a fegyverüket és újra harcba szállni velünk, így érdemes rögvest elkobozni tőlük az összes elejtett fegyvert. Nagy gondot jelentettek a magukat megadni nem kívánkozó civilek régebben. Ha nem volt nálunk sokkoló, akkor kénytelenek voltunk beáldozni egy gránátot csak azért, hogy meg tudjuk kötözni szerencsétleneket. Ezt kiküszöbölték, most már a puszta öklünkkel is jobb belátásra bírhatjuk az ellenállókat. Sajnos ezzel szemben társaink még mindig ugyan olyan idióták maradtak. A parancsokat sokszor nem hajlandóak végrehajtani, engedély nélkül futkároznak a fegyveresek után, ami könnyen a halálukat eredményezheti. Persze azért most már lehetőségünk van nyugalomra inteni őket egy parancs kiadása előtt, így végre valahára megoldhatóvá vált, hogy a kék és vörös csapat egyszerre hatoljon be egy szobába. Bár én ezt nem is használtam. Sőt, még a társaimat sem sokszor. Pályák terén viszont nem vagyunk elkényeztetve. Összesen 7 új küldetést kapunk, amelyet ha tényleg normálisan akarunk megoldani, legjobb esetben is csak 5 órát tudunk kisajtolni belőle. Ezen kívül a többjátékos kooperatív módot 10 játékosra bővítették ki és kaptunk egy új, Smash & Grab névre keresztelt játékmódot. Ja és végre a játék hivatalosan is támogatja a hangcsevegést. Végre!

Nem igazán voltam elszállva a The Stetchkov Syndicatetől, de amit vártam, azt végülis megkaptam. Egy hamisítatlan taktikai lövöldét, amely hű az alapjátékhoz, sok okos újítást bevezetett, de hangulatilag valahogy nem képes számomra felérni a nagytestvéréhez.

9.0/10

Ugyan egyszer már volt szó egy remekül sikeredett Half-Life 2 modifikációról, a Black Mesa-ról, de mivel annyi jó, bemutatásra várakozó rajongói kreálmány található a neten így úgy döntöttem, néhányról én is leírom a véleményemet, mert tényleg kiemelkedő alkotások. Így esett a választás ma a Return to Castle Wolfenstein Cooperatív módjára.

A mai játékok terén már elég gyakorinak nevezhető az a jelenség, hogy az egyjátékos és többjátékos módok mellett egy teljesen különálló történettel, vagy a kampányt feldolgozó kooperatív móddal bővítik a játékokat. Nem szeretnék példákkal dobálózni, mert akkor a jelenlegi konzolgeneráció szinte összes címét felsorolhatnám. Régen ugyebár ez nem volt elképzelhető, max a 2D-s platformerek és az autóversenyes játékok terén találkozhattunk ilyen megoldásokkal, ott is inkább az osztott képernyős funkciójával. Gondolom nem csak én voltam így ezzel akkoriban, a Return to Castle Wolfenstein nyüstölése közben, hogy de jó lenne egy haverral végigverekedni magunkat a német katonák és élőhalottak seregein. Nos, úgy látszik ezzel nem csak én voltam így, de egy lelkes moddercsapat is, akik tavaly októberben ki is dobták modifikációjuk legelső béta állapotban lévő verzióját.

Igaz, még jelenleg, a teszt írásának pillanatában is béta fázisban leledzik a mod, (0.9.4 verzió) de már így is szinte tökéletesnek mondható. Szóval, adott az egyjátékos kampány pályái, amelyből a készítők kivágtak mindenféle átvezető mozit és animációt, kisebb módosításokat végeztek ezeknek a pályáknak a felépítésein, majd uccu neki, ráeresztették a játékosokat. És hiába változott meg egy-két pálya működési elve, az élmény még mindig a régi. Főleg olyan problémákkal kellett szembenézniük a srácoknak, mint a híres riasztós pálya, vagy a Tram kocsi, amelyet ugye több alkalommal is üzembe kell helyezni. Mindegyik ilyen akadály nagyon okosan lett áthidalva. A 2. pálya vaskapu kinyitását egy detonátoros bombával oldották meg, a Tram kocsiból kettőt helyeztek el a kifeszített kötélpályán, a sokak által utált riasztós pályán pedig választhatunk, hogy megöljük-e a riasztót kezelő embert, vagy bevállaljuk a kockázatot és végiglopakodunk a pályán.

A játék összesen 8 játékost enged beszabadulni egy szerverre (legalábbis ez volt eddig a legnagyobb szám, amivel találkoztam) Ehhez mérve lehet nehezíteni vagy könnyíteni a játékot. Megadhatjuk a mesterséges intelligencia nehézségét, beállíthatjuk, hogy újraéledjenek-e a nem játékos karakterek, engedélyezhetjük, hogy a megszokottnál több ellenség zúduljon a nyakunkra, de ami a legjobban tetszett nekem, hogy a játékosok átállhatnak a németek oldalára is, ami új ízt ad az összecsapásoknak. Így elkerülhető az a probléma, hogy pillanatok alatt végigszaladjunk egy adott pályán, ami eleinte nagyon jellemző volt a modra. Persze a sietősök számára ott van a speedrun játékmód is, ahol egy adott idő alatt kell teljesítenünk a pályát.

A mentés is érdekesen lett megoldva. A nekem legjobban tetsző opció a pályákon elhelyezett zászlók felhúzásával történő mentés, de be lehet állítani gyorsbillentyűre is, mint az egyjátékos módban. Alapértelmezett esetben természetesen végtelenszer újraéledhetünk, de plusz csavart ad a játékba, ha megadjuk, hány élete lehet a játékosoknak egy adott pályán. Szóval ha azt hiszed profi vagy már a Wolfenstein világában, itt az idő bizonyítani és gyakorolni, mert a mod keményen feladja a leckét, hiába vagytok többen. Választhatunk magunknak egyedi kinézetet a többjátékos funkcióból átemelve, illetve a gyorsbeszéd billentyűket is beépítették. Természetesen hibák itt is akadnak, mint minden játékban, de szerencsére ezek nagy részét a srácok már likvidálták. Sajnos néha még előfordulnak kemény laggolások, a szerver ok nélkül ledob, egyes interakciós eszközök/elemek lefagynak, nem reagálnak és hasonlók, de ezek olyan dolgok, amelyek mellett el lehet nézni, tekintve a béta állapotra és hogy egy nem hivatalos fejlesztésről beszélünk, ami ráadásul még ingyenes is. Sajnos a játék korára tekintve a felbontásra, a grafikai beállításokra kissé érzékeny, és különböző konzol parancsokkal lehet csak működésre bírni a beállításokat, de reméljük ezen a későbbiekben változtatnak a srácok.

Sokak gyermekkori álma teljesült ezzel a moddal, amivel az Id hatalmasat robbanthatott volna anno, bár nem mint ha enélkül sem lett volna sikeres a Return to Castle Wolfenstein. A többjátékos mód mellett ez a cooperatív mód még jobban megnövelte eme halhatatlan játéknak az élettartamát és reméljük a jövőben még néhány egyedi pályával is bővülni fog a felhozatal. Hibái ellenére ez egy remek mod, mindenki figyelmébe ajánlom. A srácok Moddb oldala itt érhető el, az egész kliens nem nyom többet 15 megánál.

9.5/10