A 2000-es évek elején bőven el voltunk halmozva olyan játékokkal, amelyek a 2. világháború idejében játszódtak. Gondoljunk csak bele. 2001-ben a Return to Castle Wolfenstein, 2002-ben a Medal of Honor, 2003-ban pedig a Call of Duty próbálta magához vonzani a műfaj szerelmeseit. A Terminal Reality is ezt a műfajt próbálta megközelíteni, csak egy kicsit másképp. Így született meg a Bloodrayne nevű alkotásuk, amely azért kissé megosztott fogadtatásban részesült.
Főhősnőnk, Rayne egy félig ember, félig vámpír, vagyis damfír aki bosszút esküdött a vámpírok ellen, de elsődleges célpontja az apja. Később csatlakozik egy titkos társasághoz, a Brimstone Society-hez. A történet innen kezd kibontakozni. A játék első része 1933-ban játszódik a Louisiana állam béli Morton nevű kis helységben, ahol mentorunkkal, Myncel kell megtalálnunk a fertőzés forrását. Hogy bebizonyítsuk rátermettségünket, egy csomó zombi és pók szerű lényt kell lekaszabolnunk, majd itt találkozunk elsőnek egy bizonyos Jürgen Wulf nevű személlyel. A történet ezután fog beindulni. 5 évvel később egy bizonyos megbízónknak teljesítünk bérgyilkos küldetéseket, majd eközben derül fény egy úgynevezett Beliar nevű lényről is.
A történetet jól szétboncoltam, de nem akarok minden részletet elárulni, úgyhogy kezdjük is magával a játékkal. Legfőbb célunk a zombi és póköldösős rész után a bérgyilkos küldetések teljesítése lesz. Az ,,ismeretlen” megbízónk mindig ellát egy célpontlistával, amelyet teljesítenünk kell. Ez összesen kb 30 személyt jelent. Ezeken belül mindenféle lénnyel találkozunk majd. Legtöbbször tiszteket kell eltennünk láb alól, de lesznek közöttük olyan génmódosított náci mesterségek is, melyekkel meggyűlhet a bajunk. Legtöbbjük vagy iszonyatosan erős, vagy pedig szélsebesen fut, de ez rajtunk nem foghat ki, mert kalandjaink során négy képességet szerezhetünk. Első képességünk az időlassítás. Ez a már jól ismert Bullet Time mód, vagyis ez az idő lelassítását eredményezi. Egyik legnagyobb előnye az ellenfelek szivatásán kívül, hogy a lövedékeket is pontosabban kikerülhetjük a segítségével. Az Aura Vision a tájékozódásban lesz segítségünkre, ilyenkor egy nagy kék pont mutatja, merre is van a kitűzött cél. Nem, mint ha a térkép nem mutatná, de így jóval könnyebb a tájékozódás. A Zoom Vision pedig a célzásban segít nekünk, bár így egérrel a célzás elég körülményes, és ez a mód is csak akkor ajánlott, ha egy távoli célpontot kell levadásznunk. Az előbb felsorolt képességekben csak annyi a közös, hogy ezek korlátlan ideig használhatóak, nem igényelnek feltöltődést. Az utolsó képesség, amelyről még nem esett szó az a Vér dühöngés. Ha a jobb alsó sarokban lévő kis csík megtelik, akkor aktiválhatjuk ezt a módot. Ilyenkor a képernyő kap egy vörös árnyalatot és az idő minimálisan belassul, harcmodorunk pedig durvább lesz és a sebzésünk is komolyabb.
A fegyverarzenálunk nem éppen a legszélesebb, de szép számban csipegethetünk közülük. Az elsődleges fegyverünk a két karunkra felszerelt pengék. Ezt gondolom nem kell ecsetelnem, hogy mire is való. Azt viszont meg kell, hogy említsem, hogy ha elég számú ellenfelet bedaráltunk vele, akkor a kezelési képességünk szintet növekszik, csak úgy, mint a vér dühöngés. Ezt maximum az ötös szintig lehet fejleszteni. Az energiaellátásunk természetesen elengedhetetlen, a belőlünk kivert szuszt pedig vérszívással pótolhatjuk. Ezt könnyíti meg az ostorunk (inkább lánc ostornak nevezném) amivel könnyen magunkhoz húzhatjuk a rosszfiúkat. Bár érdemes vigyázni a használatával, mert a magasabb rangú tisztek ki tudják védeni ezt a támadást, így őket nem árt kicsit gyepálni, mielőtt a nyakukba ugranánk. A fegyvereket a játék 3 csoportba osztja. A könnyen kezelhető fegyverek csoportjába a pisztolyok és a kisebb gépfegyverek tartoznak. A nehezebb fegyverek között már olyan kalibereket találunk, mint az MP44 vagy MP40. A nehézfegyverek kategóriába pedig a mesterlövész puskák, aknavetők és golyószórók tartoznak és egy kisebb kategóriába pedig a gránátokat sorolja be a játék, bár ezek hasznavehetetlenek, inkább hátráltatnak, mint hogy előnyünkre lennének.
A grafika mondhatni szép. Nem mondom, hogy csúnya, de néhol sajnos produkál. Mivel én nem vagyok egy ,,grafikabuzi”, nekem igazából nincs sok bajom vele. Az optimizálással már annál inkább. A konzolos átirat csak úgy sugárzik a PC-s verzióról. Elsősorban ez már a menünél feltűnik. Egeret nem használhatunk, csak a kurzornyilakkal mozoghatunk a menüpontok között. A fegyverekkel céloznunk egyáltalán nem kell, mert auto beméri az ellenfeleket a gép. Igazából ezzel nem is lenne baj, ha a tár fele nem a falban kötne ki. És itt jön elő az a probléma, hogy egy ellenségbe igazán sok golyót kell eresztenünk, mire feldobja a talpát. De nem csak ezen a téren, hanem máshol is produkál a játék. Az ajtókon rendszeresen át lehet sétálni, még azelőtt, hogy az kinyílna. Illúzió romboló jelenség. Az auto irányítás már akkor is észlelhető, ha vékony elemeken járunk, mint pl: elektromos vezetékek, vagy vékony peremek. A játék automatikusan a helyes irányba állít minket, nekünk csak az előrehaladás gombot kell megnyomnunk. Mondanom sem kell, a pókkövetős misszió így már értelmét vesztette. A mentési rendszer iszonyúan gyatra és baromian bosszantó. Hiába van manuális mentési lehetőség, szart se érünk vele, mert a játék a konzolos checkpointos mentési rendszert használja. Akkor nem értem, mi a fenéért lehet manuálisan menteni a játékban? Ez leginkább a bossoknál lehet idegesítő, mert ha elbukunk, kezdhetjük ölni elölről. A főböss pedig… Nem tudom ide mit írjak. Nehéz. Talán nálam volt a probléma, de egyszerűen lehetetlen legyőzni. Akárhogy próbáltam, nem lehet legyűrni. Nem tudom, milyen jelenség ez, de egyszerűen borzasztó. Ezt inkább nem ecsetelem tovább. A zenékkel, a hanghatásokkal és a szinkronhangokkal meg voltam elégedve. A német katonák akcentussal beszélnek, de még a természetfeletti lények is. Rayne hangja tökéletesen visszaadja azt a karaktert, akit a fejlesztők megálmodtak: Nem fél, nem ismer lehetetlent, és megszerzi azt, ami neki kell. Ezen a téren csillagos ötös a játék.
Szóval a Bloodrayne egy jó próbálkozás volt, de egyszerűen olyan idegesítő dolgok vannak benne, ami miatt az embernek hamar elmegy még az életkedve is. Legfőbb bűnös a mentési rendszer, de maga a játékmenet sem tartalmaz újdonságokat. Mindig csak a klasszikus: Menj oda, öld meg, robbantsd ki ezt a falat és blablabla… Nagyon unalmas tud lenni. Néha úgy próbálkozik, hogy csavarokat tesz a történetbe, de az is olyan ritka, mint a fehér holló, és elspékelt mind. Nem is tart 6-8 óránál tovább a kaland, már aki képes eljutni idáig könnyű fokozaton. Jó játék lehetett volna a Bloodrayne, és az is, de nagy butaságok vannak benne, amelyek megbocsáthatatlanok.
7.8/10
Utolsó kommentek