GameCenter - A játékok központja

Mára már az Assassin’s Creed cím olyan jelentős névvé nőtte ki magát, mint a Call of Duty, vagy a Need for Speed. Szintén egy olyan címet üdvözölhetünk a sorban, amely már jó ideje, évről-évre új epizóddal bővül, népszerűsége pedig töretlen. Tavaly pedig megérkezett a várva várt változás, a harmadik epizód keretén belül, ami ígért fűt-fát. Lássuk, mennyire is bizonyul jónak a játék.

Az alcím nélküli, sorszámmal ellátott epizód ennek megfelelően új főhőst, új korszakot, és természetesen új helyszínt hozott magával. A játékban két személyt fogunk irányítani. A kezdeti bevezető részben egy Brit illetőségű személyt, Haytham Kenway-t fogjuk irányítani, majd a meglehetősen hosszú bevezetés után Haytham fia, Connor Kenway-t (eredeti nevén Ratonhnhaké:ton) kalandjait követhetjük végig, aki félig Brit, félig Indián származású. A történet az amerikai függetlenségi háború idején játszódik, ebből pedig tökéletesen leszűrhető az az információ, hogy a helyszín ezúttal nem más, mint Amerika. Ennél többet viszont vétek lenne elárulni, hiszen az már eléggé spoiler szagú lenne. Egy biztos, a történet itt is gondosan fel lett építve, csavarokkal, furcsa helyzetekkel megtűzdelve, miközben ügyeltek az apróbb részletre is. Persze mindeközben figyelemmel kísérhetjük a jelenben Desmond kalandjait is, aki észrevehetően több szerepet kapott, mint a korábbi epizódokban.

Játékmechanikailag az új Assassin’s Creed nem igazán tér el az elődeitől. Kaptunk két várost, Bostont és New Yorkot, illetve a közöttük elterülő hatalmas vadont. A két város viszonylag nagy, bár én nekem elég kicsinek tűntek. A felépítésük remekül visszaadja az 1700-as évek stílusát. A város bejárása nem csak a már megszokott alagútrendszereken keresztül történhet meg, de itt is, mint a Brotherhood esetében, akár lóval is végigvágtathatunk az utcákon. Connor felszerelése nem sokban tér el elődeihez képest. A dupla rejtett pengéket most is alkalmazhatjuk, kard helyett kapunk egy nagyon menő tomahawkot. Természetesen a kor vívmányainak megfelelően lehetőségünk lesz lőfegyverek használatára is, de a lassú újratöltési idő miatt rá leszünk kényszerülve a közelharcra, a fegyver maximum taktikai szerepet tölthet be. Ehelyett inkább érdemesebb az íjat használni, ami ráadásul még csendesebb is. Kapunk mind emellé egy elég érdekes kis játékszert, ami leginkább egy grappling hook-ra emlékeztethet. Ezzel könnyedén felakaszthatjuk az ellenségeinket egy faágra.

Mindemellett sokat változott Connor mozgáskultúrája is. A karakter mozgása, futása sokkal letisztultabb és összefüggőbb lett. A mászást gyakorlatilag egy gombra redukálták, így bármilyen nehézkes épületet egy pillanat alatt megmászhatunk. Bevallom, ez nekem baromi fura volt, én még ahhoz voltam hozzászokva, amikor az első részben csak 3 gombot kellett lenyomva tartani a futáshoz. Természetesen így sokkal könnyebb az irányítás. Ennek apropóján a vadonban lehetőségünk lesz a fák megmászására is, ami a maga módján szintén nagyon innovatív. A fák magaslatairól könnyebben becserkészhetjük ellenségeinket, de a vadászat is mókásabb. A harcrendszer is jelentős változáson esett át. Kaptunk új mozdulatokat, és az összefűzött gyilkolások is sokkal könnyebben elérhetőek, nem mellesleg az eddigi leglátványosabban lettek átemelve a játékba. A harcrendszer felvette a szintén remekül sikerült Batman játékokból a támadásjelzőt, így a rendszer már azt is jelzi felénk, ha a körülöttünk lévő ellenfelek közül mikor akar ránk támadni az egyikőjük. Hasonló a helyzet sortűz esetében is, ilyenkor csak magunk elé kell rántanunk egy szerencsétlent, aki átveszi az áldozat szerepét. Viszont a kijelölési rendszer is megváltozott, ami nekem kicsit zavaró volt. A játék nem magától fókuszál rá egy közeli célpontra, hanem beközelít és a célkeresztet rajta tartva nekünk kell becélozni az ellenfelet. Persze, lövésnél egy tök jó, nem vitás, de amikor felülről jelölném ki szerencsétlen áldozatomat, hogy egy precíz gombnyomással a nyakába vethessen magas, akkor nagyon frusztráló tud lenni, hogy nem működik a dolog.

A fő sztorin kívül itt is lehetőségünk lesz mellékküldetések elvégzésére. Kézbesíthetünk leveleket, a vadonban rejtélyes legendák után kutathatunk, bevehetünk templomos erődöket, vadászhatunk a szerencsétlen állatokra, vagy új munkásokat toborozhatunk a tanyákba. Az ők segítségükkel készíthetünk különféle tárgyakat, majd ezekkel kereskedhetünk némi készpénz fejében. Konvojokat támadhatunk meg, de ugyanígy a saját szállítmányunkra is ügyelnünk kell. Az így megszerzett pénzből fejleszthetjük akár a hajónkat is, amellyel nagyon izgalmas tengeri csatákat vívhatunk. Ez a játék egyik legkiválóbb része lett, mivel a tengeri csaták rendkívül izgalmasak és összetettek. Persze aki nem akar, annak nem muszáj a dolgok ezen részével foglalkoznia, a választás teljesen szabad. Ezért is sajnáltam, hogy a pénz másra nem is használható. Missziók tekintetében megmaradtak a kihallgatós, követős, lopakodós részek, amelyek itt-ott kissé átalakultak és bele kell rázódnia az embernek. A teljes szinkronizáció érdekében plusz követelményeknek kell megfelelnünk, amit és kissé túlzásnak éreztem egy-két küldetés alkalmával. A gyűjtögető életmódot követőek most is ki lesznek elégülve. A vadonban tollakat, míg a városban repülő papírosokat gyűjtögethetünk, illetve ládikók után kutathatunk, némi zsebpénz, vagy új recept reményében, ez utóbbit pedig összekötötték egy zárfeltörős minijátékkal, ami szerintem PC-n nagyon idegesítő, főleg azért, mert aprólékos egérkezelést igényel.

A továbbfejlesztett AnvilNext motor most is szépen muzsikál. A mozgás animációról már ejtettem szót, ami bámulatos. A karaktermodellek, a tárgyak modellezése szép, Boston és New York, illetve a vadon felépítése nagyon jól lett kivitelezve. A városban is összefuthatunk kutyákkal, macskákkal, más élőlényekkel, illetve gyermekekkel is, ami még élethűbbé varázsolja a nyüzsgő várost. Arról nem is beszélve, hogy nem csak a napszakok, de az évszakok váltakozását is remekül kezeli a motor. A hófödte vadonban a járás nehézkessé válik, a térdig érő hóban maximum csak araszolni tudunk, illetve az emberek és más állatok nyoma is követhető. Az egyetlen rákfenéje a dolognak, hogy a karakterek hajlamosak beleakadni a tereptárgyakba. És ezt nem említettem volna meg, ha két-három alkalommal történt volna meg, de sajnos ez folyamatosan előfordul. A fegyverek szintúgy megragadnak a levegőben, beleakadnak más tárgyakba. Mi a fene történt itt? Ez eddig nem jellemezte a sorozatot. A történet amilyen jól lett felépítve, számomra nem volt nagy durranás. Jó, persze tartogat álleejtős pillanatokat, de Connor jelleme valahogy nem igazán hagy mély nyomot az emberben, még ha érthető is a motivációja. Arról nem is beszélve, hogy a játék felére baromi unalmassá válik a Connor-Achilles közötti veszekedés. Mindenki csak egyet fúj, mint a pereces. Aztán a végére valahogy mégis epikussá válik a dolog. Ettől eltérően Desmond története jobban lett felépítve és én személy szerint a jelenkor cselekményeibe jobban bele tudtam élni magamat. A zene ismét művészi darab lett. Nagyon jó, pörgős dallamokkal rendelkezik a játék, még a játékon kívül hallgatva is fantasztikus a hangulatuk. A szinkronszínészek remekül játsszák a szerepüket. Connor félig Angol, félig Indián nyelven kommunikál, az Amerikaiak némi tájszólással beszélnek, de minden fő karakter jellemére illik a szinkronszínészek játéka. Mondjuk ez sohasem volt a sorozat gyengesége, ahogyan a zene sem. A kiadónak köszönhetően a játék magyar felirattal került a boltokba, méghozzá mindhárom platformon, ami tovább fokozza az élményt.

Minden jó tekintetében az Assassin’s Creed 3 kissé unalmasnak tűnt számomra. A történet egy idő után ellaposodik, majd csak a végére kerekedik ki ismét, és sajnálom, hogy a pénzünkkel a gazdaság fejlesztésén kívül nem sok mindent lehet kezdeni. Pedig én ebben láttam volna még fantáziát. Egy egyszer, esetleg kétszer végigvihető kalandnak nem rossz, de kétség kívül az Ezio trilógia valahogy jobb volt. Talán annak megvolt a maga mámora.

8.5/10

A 2010-ben bejelentett, újragondolt Devil May Cry kezdetben nem igazán nyerte el a rajongók tetszését. A Ninja Theory által rebootolt Dante nagyon megosztotta a közönséget. A nagy felháborodást főleg a karakter kinézete váltotta ki, amely inkább emlékeztetett egy metroszexuális, mint démonvadászra. Szerencsére a vészjósló kijelentések eljutottak a készítőkhöz és minél többet mutattak a játékból, annál inkább vált egyre meggyőzőbbé a játék. A végtermék pedig elég kellemes kis alkotás lett.

Az újraélesztett Devil May Cry-ban annyi a jó, hogy nem feltétlenül kell ismerned a korábbi epizódokat ahhoz, hogy megértsd a játék történetét, lényegét. Az elejétől kezdve mindent felvázolnak nekünk. Képet kapunk a múltkor, ki is Dante, mi a szerepe, így a címmel csak most ismerkedő játékosok sem lesznek teljesen összezavarodva. Egy olyan világba csöppenünk bele, ahol a démonok uralják a világot, de természetesen csak képletesen, ha normális szemmel szemléljük a világot. Az emberiséget elnyomni kívánó démonok különböző módszerekkel befolyásolják az embereket: hírekkel, üdítővel vagy emberi alakot öltő démonok képében. Mindezt a démonkirály, Mundus irányítja, aki közel áll terve véghezviteléhez, egy tüske viszont még mindig maradt a tenyerében. Egykori szövetségese, majd árulója, Sparda fia, Dante. Az ő szerepe azért is különleges ebben a történetben, mivel ő egy angyal és egy démon keveréke, avagy nefilim, így képes akár megölni is Mundust. Így jut el a Rend nevű szervezethez, ahol nem csak az derül ki, hogy a csoport vezetője, Vergil Dante ikertestvére, de fény derül fiúk múltjára is és sikerül meggyőzni Dantét, hogy együtt, közös erővel legyőzzék Mundust.

A pörgős, akciós játékmenet persze most is a játék alapját képezi. Miközben az eredeti világ és az úgynevezett Limbó között ugrálunk, temérdek démonnal kell megküzdenünk. A limbó egy úgynevezett alternatív világ, ahol az adott pályaszakaszt egy másik oldaláról ismerhetjük meg és az egyszerűség kedvéért minden platform össze-vissza van kuszálódva a téren. Így a folyamatos kaszabolás mellett sokszor ugrabugrándoznunk is kell és használni a képességeinket. A sima harcmodorunk mellett alkalmazhatjuk a démoni és angyali erőket is, amely nem csak más képességekkel, de különböző fegyverekkel is jár. A jó öreg Rebellion kardunk és pisztolyaink, Ebony & Ivory itt is hű társaink lesznek. Démoni oldalunkon sokkal inkább lassabb, de annál erősebb fegyvereket használhatunk. Első sorban az Arbiter, egy nagy bárdra emlékeztető fegyvert, illetve az Eryx-et, ami az első részből is ismerős lehet. Nagyobb ellenfelek lecsapására tökéletesen eszközök. Angyali oldalon az Osiris nevű kaszával szelhetjük a gonoszt illetve két darab, Aquila névre keresztelt shurikenekkel. Ezen kívül rendelkezésünkre áll a Devil Trigger mód is, amellyel egy csapásra legyőzhetetlenné válhatunk, amíg ki nem fogy az energiánk. Ebben a módban az életerőnk egy kicsi ideig regenerálódik is, a kapcsolót pedig ellenfelek gyilkolásával lehet újratölteni. (Egyrészt)

Fontos megemlíteni, hogy ezeket a fegyvereket sok esetben kénytelenek vagyunk használni. Az csak egy dolog a sok közül, hogy egyes ellenféltípusokat csak az adott oldal fegyvereivel lehet megsebezni, de a rejtett helyekre is ezek segítségével juthatunk be, ami a fejlesztéseket tekintve fontos lehet. Mindkét fegyver rendelkezik egy másodlagos funkcióval is. A démoni eszközökkel magunkhoz húzhatjuk áldozatainkat és a kijelölt platformokat, az angyaliakkal pedig az ellenfelekhez húzhatjuk magunkat vagy amolyan indaként ugrálhatunk vele elemtől-elemig. Sokszor megesik, hogy ezeket a funkciókat keverve kell alkalmaznunk a továbbjutás érdekében, és csak egy profi zongoramozdulatnak tűnő gombkombináció segítségével juthatunk tovább. Szerencsére akkor sincs nagy baj, ha leesünk, mert a játék automatikusan visszarak a legközelebbi elemre (könnyű nehézségi fokozaton természetesen)

Az elődökhöz hasonlóan itt is gyűjthetünk gömböket. A vörös gömbökből tárgyakat vehetünk. Életerő, devil trigger helyreállítót, maximális életerő növelő keresztet vagy sárga kristályt. A ”minél többet veszel egy tárgyból, annál drágább lesz” szindróma itt is megmaradt, de legalább nem olyan pofátlan módon emelkednek az árak, mint az elődökben. A fehér gömbökből fejleszthetjük fegyvereinket és képességeinket, amelyből olyan sok van, hogy legalább két végigjátszás szükségeltetik az összes megvételéhez. A sárga kristály most is a halálból hoz vissza, a zöld gömbök pedig minimális életerő regenerációt biztosítanak. Ezeken kívül gyűjtögethetünk különféle kulcsokat is, amelyekkel más-más célokat rejtő ajtókat nyithatunk ki. Az adott feladat megoldásáért életerő növelő cuccok, vörös gömbök és egyéb extrák üthetik a markunkat.

A játék nagyon szép és ezt az Unreal Engine 3 biztosítja. A karakterek jól ki vannak dolgozva, a mozgások rendkívül jóra sikeredtek, és a képi világ nagyon jól összeáll még a limbóban is. Sajnos az alacsony textúra betöltés itt is felüti a fejét néha, de ez már megszokott betegsége a motornak. A kombók szépen összefüggnek és be kell valljam, eleinte féltem, hogyan is oldják ezt meg PC-n, de nagyon kézre álló  kiosztást kaptunk ami könnyen megtanulható. Annyi gond viszont adódik, hogy ha harc közben próbálnánk magunkhoz húzni (vagy fordítva) az általunk kiszemelt ellenfelet, nem biztos, hogy pont azt fogja tenni a karakter, amit mi szeretnénk. Egy nagyobb tömegharcban pedig ez nagyon frusztráló tud lenni. A bossharcokat személy szerint kicsit egyszerűnek és könnyűnek találtam, plusz alig-alig fogunk belebotlani ilyen bitang szörnyetegekbe, pedig ez nem vall a sorozatra. Ezt ellensúlyozza a változatos ellenfélgárda, amelyek képesek megizzasztani a játékost alkalom adtán, főleg ha két különböző típus próbál egyszerre ránk törni. A szinkronnal is ki vagyok békülve. Dante hozza a megszokott laza, beszólogató stílusát és jókat lehet derülni rajta. Vergil baráti, de mégis kissé gonosz személyisége is nagyon jól átjött. Ennél már csak a zene lett jobb. Aki nem kedveli a metál stílusú zenéket, az valószínűleg fülrákot fog kapni. A megszokott pörgős, kemény számok nagyon jóra sikerültek és olyan előadóknak köszönhetjük ezt, mint a Combichrist és a Noisia. A játékidő 7 órára rúg, de az újrajátszási faktort növelik a különböző nehézségi szintek, illetve hogy a már megvásárolt fejlesztések új játék esetén megmaradnak.

A kezdeti félelmeim teljes egészében köddé váltak. A DmC egy nagyon jóra sikerült reboot, méltó párja az elődeinek és kiváló akciójáték. Minden benne van, aminek benne kell lennie és a lezárást tekintve pozitívan állok a folytatáshoz is. Rajongóknak kötelező, de akik még csak most ismerkednének a szériával, azoknak is bátran merem ajánlani.

9.8/10

Egy viszonylag hosszú időtartamot, pontosan négy évet kellett várni arra, hogy a nagy hírnévvel rendelkező Far Cry sorozat harmadik része révbe érjen. Sokáig nem tudtunk róla semmit, aztán a 2011-es E3 alkalmával bemutatkozott a játék, ami alapján mindenkit meggyőzött. Láthatóan sokat tanultak a fejlesztők a második rész hibáiból, hiányosságaiból, és végül tavaly novemberben készhez kaptuk az eddigi legjobb Far Cry játékot.

A történet egy csoport fiatalról szól, akik kiruccannak Rook Island szigetére kicsit lazítani, bulizni. Egy darabig minden rendben is megy. A fiatalok kihasználják a sziget és a tenger által nyújtott lehetőségeket, ejtőernyőznek, felfedezik a szigetet, az estéket különféle bárokban ütik el, egészen addig, amíg a helyi banditák le nem csapnak rájuk és elhurcolják őket, hogy eladják a ”betolakodókat” rabszolgának. Hősünk, Jason Brody testvérével együtt a kissé zavarodott elmeállapotú vezető, Vaas táborába kerül, ahonnan a fiúknak ugyan sikerül kiszabadulniuk, de csak Jason éli túl a szökést. Nem sokkal ezután megismerkedünk a helyi törzzsel, Rakyat népével, akik arra kérnek minket, hogy segítsünk megtisztítani a szigetet az úgynevezett kalózoktól. Innentől kezdve a történet már többről szól, mint személyes bosszúhadjárat és a barátaink megmentése.

A Far Cry 3 kicsit az első és a második rész keveréke, kipótolva mindennel, ami hiányzott az elődökből. Afrikának búcsút intve ismét visszatérünk egy gyönyörű szigetvilágra, amely telis tele van ősi romokkal, hatalmas erdőkkel, no meg a rajtuk állomásozó kalózokkal. Főhősünk nem szuperkatona, nem képzett gyilkos, csak egy egyszerű fiatalember, aki immáron megtudta, milyen az élet sötét oldala. Ezt a játék többször is érzékelteti velünk Jason reakcióin keresztül, így még jobban képesek vagyunk azonosulni a karakterrel. A játék inkább a második rész féle sztori vezetéshez kapcsolódik. Elvállaljuk az aktuális feladatot, amelynek elvégzéséért készpénzt és tapasztalati pontokat kapunk. A pénzből vásárolhatunk magunknak lőfegyvereket, ezekhez kiegészítőket, mint például nagyobb tár, reflexirányzék, hangtompító, illetve ezekbe lőszert. Ezen kívül hozzájuthatunk értékes térképekhez is, amelyek felfedik előttünk Rook Island eldugott értékeit. A tapasztalati pontokért egy bizonyos szint elérése után skill pontokat kapunk, amelyekből a képességeinket fejleszthetjük. Mindegyik nagyon hasznos és ezek 3 különböző részre vannak felosztva. Így sajátíthatunk el kivégzési technikákat, képességeink határait növelhetjük (például tovább bírjuk levegő nélkül a víz alatt, hosszabb ideig tartó futás, halkabb járás). Minden egyes megtanult képesség után egy újabb tetoválással bővül a bal alkarunk.

Nagy újításként tartható számon a crafting rendszer. Ehhez kapcsolódóan megemlítendő a sziget hatalmas állatvilága, amit a második részből sokan hiányoltak. Rengeteg állatfajtával fogunk találkozni. A medvéktől kezdve belebotlunk őzekbe, disznókba, kutyákba, kecskékbe, leopárdokba, tigrisekbe és még sorolhatnám. Azon kívül, hogy apályán lófrálnak, az állatoknak nagy szerepük van a kraftolásban. A bőrükből készíthetünk magunknak fontos felszereléseket a fegyvereinkhez, de belőlük készíthetünk többek között nagyobb fegyvertáskát, hátitáskát, vagy pénztárcát. Minél nagyobb az említett eszköz tárolókapacitása, annál ritkább állatot kell elejtenünk az elkészítéséhez így az sem lesz ritka, hogy az adott fajt csak egy küldetés keretén belül cserkészhetjük be. Érdemes ezzel minél előbb foglalkozni, mert a küldetéseink során nagyon hálásak leszünk magunknak például egy nagyobb kapacitású lőszertatyónak. Az állatok bundáján kívül növények virágait is gyűjthetjük, ezekből pedig gyógyszereket kraftolhatunk. Az életerő rendszer ugye hasonló, mint a második részben, de itt elsősegély dobozt nagyon ritkán fogunk találni, így magunkra leszünk utalva. Ezen felül készíthetünk más recepteket is, amelyek javítják a vadászösztöneinket vagy a harcban lesznek nagy segítségünkre. Egyszerre négy lőfegyver, egy kés, és a fényképezőgépünk lehet nálunk. Utóbbi sokat segíthet az ellenfelek feltérképezésében, megjelölésében.

A sztori kipörgetése után is tartogat kihívásokat számunkra a játék, ha még nem csináltunk volna meg mindent menet közben. A rádiótornyok aktiválásával feltérképezhetjük a közeli terepet, lokalizálhatjuk az őrposztokat és a fontosabb állomásokat, ezen felül minden egyes torony befoglalásáért egy fegyver ingyenessé válik a fegyverboltban. (Ezért is érdemes fontolóra venni, hogy mit is részesítünk előnyben éppen) Az őrposztok elfoglalása után a terület irányítása a mi kezünkben lesz, visszafoglalni nem tudják a kalózok. A befoglalással viszont óvatosan kell bánni és nem árt előre feltérképezni a terepet, mert a riasztó aktiválásával az ellenség képes erősítést hívni, ami nem kifizetődő, főleg lőszerügyileg. Így válnak elérhetővé újabb vadászós megbízások, vagy vérdíjak. A hatalmas szigetet többféleképpen is bejárhatjuk. A kocsik, hajók és jet skyk mellett kapunk gyorsutazási pontokat (ezek miatt is érdemes befoglalni az őrposztokat), de sárkány repülhetünk, használhatjuk a siklóruhát vagy ejtőernyőzhetünk is.

A Dunia engine továbbfejlesztett változata robog a játék alatt, ami elképesztően jól néz ki. A táj rendkívül részletes, a karaktermodellek és a textúrák is jól néznek ki, a fényviszonyok nagyon szépen néznek ki, ami már a Far Cry 2-nek is nagy erőssége volt. A fejlesztők ígérete alapján a tűz terjedése fejlesztés alá került, ami meg is látszik játék közben. A bozóttűz hatalmas területeket emészt fel és még a fákra is átterjed. A mesterséges intelligencia jól végzi a feladatát. Próbálnak kommunikálni, bujkálni, össze-vissza rohangálni, hogy megtaláljanak. Itt megemlítendő, hogy a második részből hiányolt bujkálós, taktikázós játékmenet itt már alkalmazható, és sok esetben a játék meg is követeli, hogy ezt kihasználjuk. Az ellenfeleinket hátulról leszúrhatjuk, elvonszolhatjuk, megjelölhetjük őket így képesek vagyunk a mozgásukat a falakon keresztül is látni, így könnyebben becserkészhetjük őket. Ez egy nagy erőssége a játéknak. A zenék szerintem jóra sikerültek, néhol azért befigyel egy-egy licenszelt darab is, például Skrillex vagy Wagner klasszikusa (Ride of the Valkyries). A szinkron eszméletlenül jóra sikeredett. A főbb szereplők hangját nagyon hitelesen adják vissza a színészek és egy olyan érzést ad vissza, mint ha ezen a szigeten mindenki meg lenne őrülve. A pálmát magasan Vaas karakterét alakító Michael Mando viszi. A többjátékos mód mellett megbújik egy kooperatív kampány is, ahol 4 játékos harcolhat vállvetve a kalózok ellen. Hibákba alig futottam bele. Néha megesett, hogy beleakadtam egy-két tárgyba, megnehezítve ezzel a továbbjutásomat, vagy hogy az elejtett állatok teteme nemes egyszerűséggel felszívódott.

Egy szó, mint száz: Nálam a Far Cry 3 az év játéka. Nem csak jó ötlet volt visszatérni egy szigetcsoporthoz, de olyan elemekkel bővítették ki a játékmenetet, amelyek miatt a második részt is az egekig magasztalták volna. A sztori bejövős, a játékidő hosszú órákat tartogat magában, a látvány lenyűgöző. Kell ennél több?

10/10

Az eredetileg Resident Evil spin off-nak készülő Devil May Cry játék hamar önálló címmé nőtte ki magát, amely megjelenésekor nagy sikernek örvendezett. Pörgős volt, Dante karakterét nem lehetett nem szeretni, illetve néha meg is izzasztotta a játékosokat, ha nem valami logikai feladványba ütközött az ember. Csak két évet kellett várni a folytatásra, amit minden lelkes rajongó várt. Csak kicsit keserű szájízzel. Tény, hogy a Devil May Cry 2 nem nyerte el mindenki tetszését. Ássunk kicsit mélyebbre és derítsük ki, miért is.

A történet egy Arius nevezetű üzletembert helyez a középpontba, kinek nem titkolt terve, hogy életre keltsen egy ősi démont, amellyel világuralomra törhet. Segítőnk, Lucia felkeresi Dantét, hogy segítsen megállítani a fickót. Nem esik nehezére meggyőzni a fiút, mivel már apjával, Sparda-val is együtt dolgozott egykoron. Az érme mindent eldönt, így bele is vágunk a megbízásba.

A játékmenet semmit sem változott. Mondhatjuk úgy is, hogy a tetemes része megegyezik az első részével. A pörgős, akciódús hack n’ slash darálás maradt a régiben. A mozdulatok nagy része már ismerős lehet, viszont ezt a repertoárt kissé kibővítették. Dante esetében három penge között váltogathatunk. Az alap Rebellion, a kissé nagyobb, de erőteljesebb Vendetta, illetve a Merciless névre hallgató penge. Lőfegyverek terén Dante névjegyeként is szolgáló Ebony & Ivory névre keresztelt pisztolyok lesznek segítségünkre, de a klasszikus Shotgunt és a gépfegyvereket is készhez kaparinthatjuk idővel, illetve egy rakétavetőt. Mindegyik más-más tulajdonságokkal rendelkezik, különböző ellenfél típusok ellen vethetjük be őket, így nagyon jól lehet taktikázni vele. Ezeken kívül elérhető egy különböző harci stílussal rendelkező képesség, amely a Devil Trigger névre hallgat. Ebben a módban Dante egy démoni alakká változik át, sebzése megnő, gyorsabban képes mozogni, és különböző képességeket aktiválhatunk hozzá a medálok felhasználásával.

Ezeket a medálokat a pályákon elhelyezett különböző pontokon lehet felvenni, némi harc vagy ügyességi feladat megoldása árán. Ezzel módosíthatjuk az előbb említett Devil trigger képességet. Aktiválhatunk többek között gyorsabb mozgást, nagyobb sebzést, repülést, életerő regenerációt, démoni-angyali vagy elektromos támadást. A különböző ellenfeleknél, bossoknál érdemes ezekkel taktikázni. Mindezeken kívül megmaradtak a felszedhető gömbök is. Csak hogy a legalapvetőbbeket megemlítsem. A piros gömbökkel fejleszthetjük a felszereléseinket, a boltban vásárolhatunk rajtuk életerő növelőt, Devil Trigger helyreállítót, különböző kristályokat, amelyek közül én a sárgát emelném ki ismét, ami ugye a halálból hoz vissza. Ezeket a gömböket az ellenfelekből nyerhetjük ki, vagy a pályák eldugott szegleteiben férhetünk hozzájuk, csak úgy, mint az életerő helyreállító zöld gömbökhöz. Fejlesztéseket szintén a pályákon elhelyezett szobroknál, vagy a misszió elindítása előtt áll módunkban vásárolni.

A pályatervezés kissé változott az előző részhez képest. Most már kisebb városi utcákon, metró aluljárókban, nagyobb házakban, háztetőkön fogunk inkább megfordulni, miközben mindenen eluralkodik a káosz. Az ellenfelek is lecserélődtek, és sokkal gyakrabban fogunk szembeszállni bossokkal is. Az viszont a fejlesztők lustaságára utal, hogy egy-egy bossharc megfelel egy teljes pályának, ami letudható 3-4 perc alatt is, mindenféle taktikázás nélkül. Így a játék bő négy óra alatt könnyedén teljesíthető, Normál nehézségi szinten. De ezzel nem ér véget a móka, mert ezután kapunk egy Lucia történetszálat is, ami bár csak fele annyi küldetésből áll, mint a Dantés szál, így is képes lekötni az embert egy darabig. Fontos megemlíteni, hogy sokan panaszkodnak akkoriban a Devil May Cry nehézsége miatt, Tény, hogy nem a legkönnyebb játékok közé tartozott, de nem volt annyira iszonyú nehéz. Ez elért a Capcomhoz is, így a második rész viszont túly könnyűre sikeredett. Még Normál módon sem jelent különösebb kihívást. Persze van pár boss, aki megfingat, ha szerencsétlenkedünk, de a többségükhöz még csak hozzá sem kell érnünk, hogy legyőzzük őket. Én nem feltétlen nevezném ezt negatívumnak, csak érdemes megemlíteni, mennyi különbség is van a két epizód között.

Ugyanezt a grafikára már nem mondhatnám. A fő karakterek viszonylag szépen ki vannak dolgozva, de a pályaelemek, a textúrák, az effektek mint ha egy az egyben az első részből lettek volna átemelve, amit így összegségében nézve szépnek nem feltétlen merném nevezni. Főleg 2003-ban, amikor az Unreal Engine 2 már világmeghódító hadjáratát járta. Én nem vagyok allergiás a grafikára, ezt már többször is említettem, de ami csúnya, az csúnya. Helyette viszont végre valahára kaptunk minden átvezető alá feliratot. Na végre! És ehhez komolyan 2 év kellett, hogy elteljen, mire rájöttek? Ugyan már… Az mesterséges intelligenciáról nincs mit említeni. Főleg nem egy ilyen játéknál. Önfeláldozóan az életünkre törnek, nem hátrálnak meg, ez épp elég. Ha visszatérünk egy-egy helyszínre, újra megjelennek, így ezt kihasználva farmolhatunk belőlük némi piros gömböt fejlesztés gyanánt. Ha már úgy is olyan unfair a játék, hogy minden egyes megvásárolt fejlesztés és eszköz után pofátlanul emeli ezek árát. A fegyvereknél még meg is értem, de hogy az életerő növelő és a kristályok esetében is, ez már elég nagy szemtelenség szerintem. Pont ezt gyűlöltem az első rész esetében is, amit talán nem is említettem akkoriban. És ahogy tudom, ettől a démontól a továbbiakban sem sikerült megszabadulni. Hűha… A kamerakezelés is maradt a régiben. Szerintem elég jók a kameraállások, de néha itt is beleütközik az ember olyan helyekbe, ahol képes elveszíteni a tájékozódó képességét pont a butyuta kamera miatt. A szinkront nem nagyon részletezném, mert nincs mit. Dante hangja jó, a beszólásai sem rosszak, bár most mint ha visszafogta volna magát. A többi karakter olyan átlagos, mint ha nem is lennének ott, de a főcsóka, Arius hangja olyan irritáló, hogy azt elmondani nem lehet. Valami eszméletlen idióta akcentussal rendelkezik, némi homokos hajlammal megfűszerezett hanglejtéssel. Kimondhatatlanul idegesítő és inkább nevetséges, mint sem komoly. Egy ilyen akarja uralma alá hajtani a világot? Ugyan már… Ezt még a Japánok sem gondolhatták komolyan. A zene viszont nem rossz. Viszonylag pörgős számokat sikerült belecsempészni a játékba, de egyik sem olyan kiemelkedő, hogy bármiféle késztetést érezzek magamban az utólagos meghallgatás érdekében. Hiányoltam, hogy a kontroller gombkiosztását nem lehet testre szabni, de még csak előre megadott kiosztások között sem lehet válogatni. Na meg hogy a játék ránk erőlteti a normál fokozatot és csak akkor ajánlja fel a könnyűt, ha a játék első két pályáján elhalálozunk. Komolyan nem értem a Japánok gondolkozását, már másodjára lövik el ezeket az idióta hibákat.

Kicsit unalmas, de az elődhöz némiképp hű folytatást tisztelhetünk a Devil May Cry 2 esetében. Egy végigjátszást megér, már csak a brand felé nyilvánított tisztelet jeléből is, de szerintem nem egy olyan játék, amely évek múlva is visszahúzna a konzol elé, mint az első rész. Csak egy délutáni hentelés, semmi több.

8.0/10