GameCenter - A játékok központja

2011 a nagy visszatérők éve volt. Már ha olyan címekre gondolunk, mint a Duke Nukem Forever, a Serious Sam 3, vagy a Postal 3 (tényleg, utóbbival vajon miért nem foglalkoztak eddig egyáltalán?) Mint tudjuk, Duke haverunk sajnos csúnyán elhasalt a betonon, így minden reményünk Serious Sam újabb eljövetelében volt. A hosszan húzódó megjelenést két remake előzte meg, nevezetesen a First és a Second Encounter felújított változata, amely nem csak egy amolyan feljavított, a a régi textúrák HD-ra való felhúzását jelentette, (mint ahogyan azt a konzolok esetében oly divatossá vált az utóbbi időkben) hanem egy az egyben egy új motorra való átültetést. (Vagyis nem teljesen új motorra, hanem a meglévő feltuningolt változatába) Végül 2011 novemberében Samu visszatért körünkbe, hogy újra szétcsapjon az idegenek között.

Mint ahogy azt a cím is sejteti, a First Encounter cselekményei előtt járunk, vagyis egy előzményt tisztelhetünk a harmadik rész személyében. Ugye a First Encounter során csak annyit tudhattunk a történetről, hogy az emberiség elkeseredettségében visszaküldte az időben a legkiválóbb harcosát, hogy megmentse a bolygót az idegenek inváziójától. A harmadik rész ezt kívánja felvezetni, vagyis hogyan érdemelte ki Sam ezt a megtisztelő feladatot, illetve hogyan is bírja működésre a Time Lock nevű szerkezetet.

A Serious Sam-et mindig is azért szerettük, mert eltért a hagyományos FPS-ektől és inkább a bugyuta, értelmetlen hentelés vonalán mozgott. A recept jó volt régen is, és most is beválik. Pontosan azért, mivel a műfaj ehhez hasonló címei mára már vagy feledésbe merültek, vagy csak nem mernek ilyen játékot fejleszteni. A Croteam pedig jött, hadat üzent a mai „divat FPS-eknek” és győzött. Legalábbis az én szememben. S hogy ezt mennyire is komolyan gondolták a csehek, azt a játékot megelőző teaser videókból és a szlogenből is kiderül, miszerint a fedezék csak a punciknak való, utalva erre korunk legnagyobb címeire. S a Serious Sam tényleg nem változott semmit sem. Adott egy hatalmas terület, annyi szörnnyel, hogy öt Dunát el lehetne rekeszteni velük, no meg egy bazi nagy fegyverarzenál, amit ma már Duke Nukem nem bír sajnos elcipelni.

Habár az alaprecept nem változott sokat az elődökhöz viszonyítva, némi újítást azért csak sikerült belecsempészniük a srácoknak a játékba. A fegyverarzenál hasonlóan széles kínálatot nyújt, mint régen, viszont egy részüket lecserélték, a meglévőket pedig felújították. Személy szerint nagyra értékeltem, hogy a kés helyett pörölyt és baltát használhatunk, a régi részek vérszegény revolver helyét átvette egy bivalyerős Desert Eagle, illetve hogy az olyan klasszikuson, mint a Minigun, vagy az ágyú visszaköszönnek. Persze, nélkülük Sam nem érne semmit, hiszen ezek a fegyverek már a védjegyévé váltak, mint furcsa humorérzéke. Átalakult kicsit a shotgun is, amely erősebb, mint előde, cserébe a tárat manuálisan kell újratöltenünk. Hasonló helyzetben van a gépfegyver is, amelyet én a modern shooterek cikizésének vélek, (tekintettel arra, hogy a pisztoly mellett ez az egyetlen fegyver, amivel zoomolni lehet és hasonlít a katonai egységek felszereléséhez) viszont rendkívül jól használható fegyver. Mindezek mellett akár a puszta öklünket és lábunkat is használhatjuk fegyverként. Külön tetszett, hogy a kisebb ellenfelek külön-külön kivégzési módszert kaptak, egyes ellenfeleknél akár több ilyen mozdulatsort is kivitelezhetünk. Például az emberszabásúakat felrúghatjuk, kitéphetjük a szívüket (amelyet nekihajítva más ellenfeleknek sebezhetjük őket), vagy egyszerűen kitörhetjük a nyakukat. Hasonlóan a csontvázat koponyáját letéphetjük, vagy az egyszeműek szemét kiszedhetjük. Elég undorító látvány, viszont vicces is.

Az ellenfeleket tekintve a helyzet hasonló. Néhányat átemeltek a korábbi epizódokból vagy teljes egészében, vagy kicsit átalakítva, de szép számban akadnak majd új példányok is, akik megkeserítik az életünket. S populációjuk száma mit sem változott. Mondhatnám, hogy minden ellenféltípusnak megvannak a maga fegyverei, amivel a legjobban lehet irtani őket, de ez részben nem igaz, hiszen a legnagyobb dögöket akár egy pisztollyal is könnyedén ki lehet csinálni, csak rohadt sokáig tart. S az a durva az egészben, hogy azok az ellenfelek, akik még eleinte bossként tűnnek fel, a későbbiekben hétköznapi ellenfelek lesznek és többedmagukkal rontanak az életünkre, miközben az apróbbak körülöttünk bóklásznak folyamatosan. A helyszínek annyira nem változatosak, de mégis minden pálya képes kicsit újat nyújtani a maga nemében. Mivel Kairóban járunk, a homok, az ősi szobrok és a piramisok elég gyakori turisztikai látványosságok lesznek. A folyamatos hentelést a fejlesztők próbálták kicsit megtörni logikai elemekkel, illetve olyan szakaszokkal, ahol csak az adott kulcs használatával haladhatunk tovább. Ez utóbbi tök jó, csak olyan sokszor lövik el ezt a poént, hogy a játék vége felé haladva kezd nagyon fárasztóvá válni.

A játék alatt a továbbfejlesztett Serious Engine 3.5 dolgozik. Ez azért meg is látszik rendesen a játékon, mivel a First és Second Encounter HD kiadásaitól a BFE fényévekkel jobban néz ki. Még ha a látványvilág nem is nyújtja a legszebb összképet. Összegségében a játék szerintem jól néz ki. A karaktermodellek részletesen, a rongybaba effektek szépek, főleg, amikor egy Kamikaze darabokra robban és a testrészei szerte szét repülnek a pályán. A motor még mindig akadás mentesen kezeli a hatalmas területeket, és kicsit sem akad meg attól, hogy egyszerre akár 100 karaktert kelljen megjelenítenie és kezelnie. Az összképen csak a vér és a robbanás effektek rontanak, amelyek azért elég ocsmányul néznek ki. Rátérve a zenére, okunk nem lehet panaszra. Vannak elég jó, pörgős számok, de én még mindig hiányolom azt a sorozatból, hogy nincs olyan egyedi dallama a játéknak, amelyet meghallva feláll a szőr a hátunkon és elismerően csettintünk, hogy itt bizony most tényleg valami orbitális fog következni. (Leszámítva a trailerben is hallható muzsikát) A szinkron nem első osztályú, de Sam hangja még mindig remekül illeszkedik az eljátszott karakterhez és a poénjai is nagyon jók, még ha van köztük pár olyan, ami elég gyenge. A játék fő erőssége még mindig a többjátékos mód, köztük a kooperatív mód. Ezeken kívül van versus mód is, illetve egy csomó más mód is, amelyeket sajnos nem tudtam kipróbálni csatlakozási problémák miatt. A Jewel of the Nile kiegészítővel együtt a játék közel 10 óra kikapcsolódást nyújt, ami nem rossz. Az egyetlen baj vele, hogy hosszútávon nem szabad vele játszani, mivel úgy hamar rá lehet unni az egészre a monotonitása miatt. (Plusz poén, ezt nem számolom fel sem pozitívumnak, sem negatívumnak a játék számára, de a fejlesztők nagyon okosan kiküszöbölték a kalózkodás problémáját. Azok, akik nem hajlandóak megvásárolni a játékot, érdekes „hibákkal” nézhetnek szembe a játék során. Például egy halhatatlan, elképesztő sebességgel mozgó vörös skorpióval, vagy hogy a karakter a pályák bizonyos pontjain egyszer csak bepörög és ezáltal a játék játszhatatlanná válik. Tudtommal utóbbira még mindig nincs fix megoldás a tört játékkal rendelkezők részéről. Nagyon ügyes húzás volt, kedves Croteam)

Ha már Duke Nukem nem, akkor reménységem utolsó csillaga, Stone ”Serious” Sam megmentett minket a biztos pusztulástól. Túl egyszerű? Túl egyhangú? Nincs értelme? Ugyan már! Az ilyen játékok igen is kellenek a mai moslék felhozatal köré, amely más irányt képvisel és nem parázik attól, hogy fityiszt mutasson a tömegjátékoknak. (Jó példa erre a borzalmasan sikeredett Warfighter, melynek fikázásáért SS3-at lehetett nyerni). No cover. All man.

9.5/10

A mostani játékok között alig lehet találni egy-egy kiemelkedő, újat mutató alkotást. Persze az Indie játékok között azért lehet nem egy gyöngyszemet lelni, ha jobban átnézi őket az ember. Egy hasonló játékot fogtam ki most én is magamnak, amellyel már régóta szemezgetek, de még csak most jutottam el odáig, hogy végig is vigyem. Ez pedig a Zeno Clash.

A történet nem sokat mondó, sőt nem is olyan érdekfeszítő, de azért érdemes megemlíteni, ha már valami cselekményt követ a játék. Adott a főhős, ki a Gath nevet viseli. Életében minden remekül megy egészen addig a pillanatig, amíg szembe nem fordul saját felmenőjével és meg nem öli Father-Mother-t (Igen, ilyen hülye neve van, magyar fordításban nevezzük csak Apu-Anyunak) Arra még nem kapunk választ, hogy mindezt miért tette, de ezzel Gathnek sikerült magára haragítania az egész falut illetve testvéreit is, így nem maradt más lehetőség, mint a menekülés egy segítőkész lány, Deadra kíséretében.

Nem valami érdekfeszítő a történet, de amennyire érthetetlen az elején, a végén azért magyarázatot kapunk a cselekedetünkre. Gondolatok képében fogunk ugrálni a múltban és a jelenben, miközben folyamatosan szembe kell néznünk a ránk törő ellenfelekkel. A Zeno Clash világa elég hogy is mondjam: furcsa, eszeveszett, különös. Ez nem csak a környezet egyedi és különös megjelenésében bontakozik ki, hanem a karakterek megrajzolásában is. Kissé furcsán hat, hogy amíg Gathnek és néhány testvérének emberi alakja van, addig találkozunk majd olyan testvérekkel is, akik úgy néznek ki, mint egy disznó, elefánt, patkány vagy éppen egy csirke. Nagyon furcsa és zavaros, no de ettől lesz egyedi a játék világa, ami szerintem nem is gond.

És most érkeztünk el a játék fő lényegi eleméhez. Az oké, hogy harcolni fogunk, de nem világmegváltó fegyverekkel, hanem csakis a puszta harci tudásunkra hagyatkozva kell megvédenünk magunkat. Még a játék elején, álom formájában kapunk egy kis kiképzést, amelyben megtanuljuk az alapokat. Hogyan vihetünk be kicsi, de gyors találatokat, lassú és erősebb ütést, megtanuljuk a védekezés számtalan formáját, illetve később ha ügyesek vagyunk, az ellenfelek által megindított támadást védekezés formájában megtörhetjük és ellentámadássá alakíthatjuk. Ezen harci képességek elsajátítására viszont nagy szükségünk lesz, mert már a játék elején több ellenféllel kell egyszerre szembenéznünk, akik elég könnyen elpaskolnak, ha ügyetlenek vagyunk. Természetesen alkalmazhatunk közelharci fegyvereket is, mint egy nagyobb fakard, vagy kőkalapács, amellyel a nagytermetű ellenfeleinket kényszeríthetjük térdre. Mindemellett néha használhatunk fegyvereket is, például duplapisztolyt, karabélyt, gránátvetőt, íjpuskát és gránátot is. Ezen kellékek legnagyobb előnye, hogy végtelen lőszer van hozzájuk, viszont újratöltésük rendkívül lassú, nem hatékonyak, plusz egyből el is ejtjük, mihelyst egy nagyobb maflást bekaptunk, így legtöbb esetben bunyóznunk kell. Vannak persze jelenetek, ahol használnunk kell a fegyvert és ha okosan alkalmazzuk, könnyen a földre küldhetjük vele ellenfeleinket.

A megjelenésért a Source engine felel, ami itt is remekül végzi a dolgát. Igazából a képi világgal nekem nincs gondom, elég egyedi, furcsa és ötletes, a történetet tekintve szemet hunyhatunk felette. Nekem igazából a játékmenettel volt bajom. A harc körülbelül az első 2-3 pályáig még izgalmas, aztán unalomba fullad. Végig ugyan azokat a mozdulatsorokat kell ismételgetnünk, a pályák lineárisak, és egy kis célba lövés, egy kis videó után megint boxolnunk kell. Persze a mozdulatok jól lettek kivitelezve, csak a lehetőségek tárháza szegényes. A zene elég egyedi és elborult, nekem igazán tetszettek, jó kis fülbemászó csengésük van. A szinkronhangok viszonylag elmennek. A főhős hangja jó választás volt, a csirkék és a disznók röfögése, kotkodálása kifejezetten vicces, de az orrhangból beszélő és eltorzított hangú mutánsokat hosszútávon idegesítő hallgatni. Főleg úgy, hogy a párbeszédeknek semmi értelmük sincs, csak úgy, mint a sztorinak, hiába próbálkozik megmagyarázni a végén az adott incidenst. A sztori kipörgetése után kapunk egy Challenge Tower nevű módot, ahol különböző ellenfelek elkalapálása után mindig egy szinttel feljebb jutunk a toronyba. Többjátékos mód nincs, pedig minimum egy 1v1 harcot felölelő játékmódot szívesen kipróbáltam volna. Bár abból is csak eszeveszett rohangálás lett volna a végén, talán jobb is így, hogy kihagyták.

A Zeno Clash baja csak annyi, hogy idióta világba helyezték bele ezt a jól megálmodott harcrendszert. Hosszútávon unalmas a játék, a történet egyáltalán nem motiválja a játékost, de a bunyó azért kárpótol mindenért. Egy könnyed, 3 órás kikapcsolódást nyújt a játék, egyszeri végigjátszásra tudom ajánlani azoknak, akik szeretnének belekóstolni valami újba.

7/10

Sok hánytatott sorsú játék fordult már meg a videójáték piacon. Többségük végül meg sem jelenik, de vannak olyanok, amelyek hosszú évek szenvedése után jelennek meg csak végül, de addigra a végtermék már nem olyan formában tündököl, mint azt elvárnánk. Az ilyen játékok közé tartozik az Aliens: Colonial Marines amiről be kell valljam, tavaly óta még csak nem is hallottam. Pedig nem ma született ez a cím sem. Eredetileg még 2001-ben kellett volna megjelennie a játéknak, amely az Electronic Arts, a Fox Interactive és a Check Six Games gondozásában készült, viszont a projektet lelőtték és a játék nem is jelenhetett meg. A fordulópont 2006-ban következett be, amikor a SEGA bejelentette, hogy megvásárolta az Alien franchise jogait az „elektronikus művészektől” így most már a jövőbeli Alien játékok az ők égisze alatt készülnek. A jó hír következtében le is pacsiztak a Gerbox-al egy Alien játék erejéig, amelyet 2008 novemberében jelentettek be hivatalosan, ami ugyebár a rég elfeledett Aliens: Colonial Marines volt. Aztán teltek és teltek az évek, a játék nem hogy nem akart megjelenni, de még csak híreket sem kaptunk róla igazán. Húzták-vonták az egészet, majd végül 2013 februárjában megjelent a játék. Kellett ez nekünk?

A történet valahol a második és a harmadik mozifilm között játszódik. Egy kisebb csapat tengerészgyalogost küldenek a USS Sulaco hajóhoz, ahol főszereplőnk, Christopher Winter és csapata azt a feladatot kapja, hogy járjanak utána a hajón történő furcsa jelenségeknek és keressék meg az eltűnt katonákat. Azonban hamarosan szembekerülnek az idegen lények sokaságával és szerencsétlenségükre a hajón ragadnak.

Mit kapunk tehát az Aliens: Colonial Marines-től? Nos, a történet egy úgynevezett hivatalos folytatását mindenképp, amelyet az Alien filmek rajongói biztosan nagyra értékelnek. Bejárunk néhány ismerős helyszínt, miközben megpróbáljuk legyűrni az idegenek hordáját és az ellenséges katonákat. És nagyjából ennyiben össze is foglalható a játék. Minden, amit nyújt nekünk, már láttuk, ismerős, leginkább klisésnek nevezhetném. Adott egy cső FPS, ahol minél több ellenfelet kell lelőnünk, miközben tapasztalati pontokat gyűjtünk, előre kitűzött kihívásokat teljesítünk még több tapasztalati pontért, majd szintet lépünk, amiért fejlesztési pontokat kapunk, amelyekből fejleszthetjük a fegyvereinket. Vagyis ez hülyeség, mert pontosabban kiegészítőket vehetünk rájuk. A fegyverarzenál viszont elég szép. A standard gépfegyver, shotgun és pisztoly párosítás között válogathatunk, persze mindegyiknek több fajtája is megfordulhat a kezünkben. Ezekhez vásárolhatunk különféle kiegészítőket, mint például: visszarúgás csillapító, lézer irányzék, tárkapacitás növelő, hangtompító, vagy különféle festések. Ez mind szép és jó, viszont ez a rendszer is hülyén van megoldva. Konkrét példa, hogy hangtompítót és bővített tárat egyszerre nem szerelhetünk fel egyazon fegyverre. Miért? Mert egy csoportban vannak. Teljesen logikátlannak tartom, főleg azért, mert a kettő köszönő viszonyban sincs egymással, simán felférne a fegyverre. Még azt inkább elviselném, ha egy fegyverre például csak 3 vagy 4 kiegészítőt lehetne vásárolni. Egyszerre három fegyver lehet nálunk az előbb említett típusokból, de a már feloldott vagy megtalált legendás fegyvereket is használhatjuk később egy kis menüből kiválasztva, ami annyira el van dugva, hogy konkrétan az utolsó előtti pályáig rá sem jöttem, hogy ilyen opció egyáltalán létezik. Miért nem lehetett ezt feltüntetni inkább az Arzenál menüben? Ezeken kívül néha használhatunk rakétavetőt és lángszórót is, ami tök jó móka, csak haszontalan és rendkívül gyenge is. (Illetve ha más fegyvert akarunk ideiglenesen használni mellette, ezt eldobja a karakter)

A játék az Unreal Engine 3-as verzióját használja, ami nagyon rondán néz ki. Itt most nem a motorral van bajom, mert ugye az olyan látványorgiákra is képes, mint amit például az Arkham City esetében is láthattuk. Nos, kérem szépen ennyit jelent az, hogy kinek a kezében is van a technológia. Sokszor elmondtam, hogy nem vagyok grafikabuzi, de ez a látványvilág körülbelül egy 2006-2007-es szintnek felel meg. A textúrák kidolgozatlanok, a karaktermodellek ocsmányak, az animációk még-még a tűrhető határán vannak, de valahogy az egész rondának tűnik a mai felhozatal mellett. És itt jön ugye a botrány forrása, miszerint a demo videókban egy sokkal de sokkal szebb játékot láthattunk. Körülbelül az átvezető videók vannak olyan szinten, mint a demo játékmenet. A technikai megoldások röhejesek. A gép által vezérelt csapattársainkba könnyűszerrel belesétálhatunk, és ha lemaradnak az orrunk elé teleportálnak át. Szó szerint tátott szájjal néztem, hogy ez mégis mi a jó büdös franc akart lenni?! Ilyet nem is tudom, mikor láttam utoljára. A mesterséges intelligencia már csak hab a tortán. Mit is ígértek nekünk? Hogy taktikáznunk kell az Alienek ellen, mert okosak és ravaszak lesznek. Vagy valami ilyesmi. Ennek ellenére a teljes ellentettjét kapjuk meg. A társaink céltalanul szaladgálnak bele a falba és össze-vissza a pályán, a scriptek beragadnak, az ellenfelek segg hülyék és nem hogy taktikáznak, konkrétan odasétálnak a puskacső elé, mint ha csak vacsorára kérnék a golyót. Borzalmas, amit itt láttam. Még a királynő is olyan idióta, hogy egy konténerbe bújva akár kavicsokkal dobálva is megölhetnénk, mert nem fog tudni elkapni, már ha észrevesz egyáltalán. Ezt a katasztrofális helyzetet már csak a szinkron mentheti meg, ami még el is megy, mert a film szereplői kölcsönzik a karakterek hangjait. Hurrá. Ezzel ellentétben a karakterek üresek, számomra a sztori pedig annyira jellemtelen, hogy konkrétan alig követtem az eseményeket, hiába dolgoztak rajta olyan nagynevű emberek, mint James Cameron, Ridley Scott, Bradley Thompson és David Weddle. A 11 pálya összesen 5 óra játékidőt nyújt, kivéve, ha valaki ismét nekiugrik a sztorinak profilja fejlesztése érdekében, de ezt inkább kooperatív módba lehet igazán élvezni. Ezek ellenében viszont van valami a játékban, ami mégis képes a képernyő előtt tartani a játékost. A felsorolt hibái ellenére a játék leköt, bár 1-2 végigjátszásnál többet nem ér az egész, főleg nem 11-12 ezer forintot.

Hallhattunk pletykákat, hogy az egyjátékos kampányt igazából felbérelt stúdiók készítették, mint például az azóta bezárt Timegate Studios vagy a Nerve Software, amíg a Gearbox inkább a Borderlands sorozaton ült. Persze a Sega is ludas volt szerintem ebben az egészben, csak fosnak bevallani, annyi rajongót sikerült felbőszíteniük az elmúlt 2 hónapban. Jöttek ki ugyan javítások, amelyektől a játék valóban szebben néz ki és még a mesterséges intelligencia is okosabban viselkedik, de szerintem teljesen felesleges utólag mentegetőzni. Ha a Gerabox ennyire leszarta az egészet, ésszerűbb lett volna tisztázott körülmények között átadni a címet más stúdiónak, vagy el sem készíteni a játékot. Persze arról mi nem tudhatunk, pontosan mi is folyt a színfalak mögött, csak a végeredménnyel vagyunk tisztában. Ennek fejében egy tisztességes 6.8 pontot adok a játéknak, mert legalább nem untam magam halálra játék közben.

6.8/10

A Painkiller egy elég nagy hírnévnek örvendő játék. Igaz az utóbbi évek próbálkozásai rendre megbuktak, de az első rész még elég pozitív kritikákat kapott és szerintem is egy szerethető játék volt. Nem is volt kérdés, hamarosan kapott is egy kiegészítőt, amely a Battle Out of Hell címet viseli. Ismerve az alapjáték befejezését, ez nem is tűnik meglepőnek.

Hiába mentünk le a pokolba és győztük le nagy csata árán Lucifert, a dolgokat nem lehet ilyen könnyen elintézni. Ezt követően rögtön átvette Alastor, egy másik démon, így hát nincs más választásunk, ismét át kell vergődnünk a pokol legsötétebb bugyraiban és lemészárolni tonnányi ellenfelet. Szóval a történet nem valami nagy eresztés, de egy ilyen kaliberű játéknál igazából nem is erre fogunk koncentrálni.

A kiegészítő sajnos nem kapott túlságosan bő tartalmat, annyira viszont bőven elég, hogy 3 órán keresztül lekösse a játékosokat. Minden, ami az alapjátékban megtalálható volt, az itt újra visszaköszön. Egész pontosan itt most a játékmenetre és annak sajátosságaira célzok, no meg a fegyverekre. Pályák terén 10 vadiúj helyszín vár ránk, szintén eddig még nem látott helyszíneken. És ezen a ponton lepődtem meg, mivel a Battle Out of Hell-ben csakis újonnan kitalált ellenfelekkel fogunk találkozni, az alapjátékból egyet sem vettek át. Ami azért meglepő, mert még így emlékezetből sem nagyon tudnám felsorolni az ellenfelek nagy részét. A helyszínek is nagyon változatosak. Megfordulunk többek között árvaházban, vidámparkban, kőbányában, elhagyatott városban és egy Leningrád nevű pálya is helyet kapott a lemezen, ami szerintem az alapjátékot is beleértve az egyik legőrültebb ötletek egyike volt, pozitív értelemben. Ami viszont negatívan éltem meg, hogy a 10 pályára alig jutottak nagyobb bossharcok. Jó, persze azért belebotlunk majd termetes ellenfelekbe, mint robotpókok meg hasonló benga szörnyek, de azért ezek nem okoznak túl nagy fejfájást.

A pályák ismét egyedi kihívásokkal kecsegtetnek, amelyek teljesítéséért extra jutalmakat kaphatunk. Szinten vásárolhatunk a játékmenetet megkönnyítő kártyákat, illetve a 66 lélek begyűjtésekor démoni erővel rendelkezünk. A fegyverarzenálunk 2 darab új masinával bővült. Az egyik egy lángszóró, amely elsődleges funkciója egy gépfegyver. Közelharcban igazán nagy segítségünkre lesz. A másik pedig a számszeríj, amely kapott egy távcsövet is. Nagyon hatásos, főleg, hogy nem csak egy darab vasrudat lő ki magából. És ezzel el is érkeztünk az újdonságok végéhez. A grafika semmit nem változott, említésre sem nagyon méltatnám ezért. A pályák ismét remekül lettek felépítve, illetve azt vettem még észre, hogy a történetet sem nagyon bolygatták játék közben átvezető videókkal.

A Battle Out of Hell egy korrekt kiegészítő, amely hű az alapjátékhoz, bár azért annyi újdonságot nem hoz magával, mint amennyire számítanánk. Nem leszek szőrösszívű, egy kilencest azért megérdemel, tekintettel arra, hogy a sajtó szerint a HD remake óta nem készült normális Painkiller játék. Akit komolyabban is érdekel a játék, az a gog.com kínálatában potom összegért magáénak tudhatja a kiegészítőt is tartalmazó Black Editiont.

9/10