GameCenter - A játékok központja

A 2005-ben megjelent F.E.A.R. (hosszabb nevén: First Encounter Assault Recon) nagy sikert aratott. Egy remek horror játékot kaptunk kézhez, ami zseniálisan ötvözte az akciót és a mára szinte kihagyhatatlan motívummá vált időlassítás effektet. A történet folytatása képpen később megjelent két darab gyengébb minőségű kiegészítő is a játékhoz, (Extraction Point, Perseus Mandate) amelyeket már nem a Monolith fejlesztett, hanem egy másik stúdió, a TimeGate Studios. Eközben a háttérben folyt a csata a jogok visszaszerzése érdekében, melynek eredményeképp 2009-ben végre megjelenhetett a teljes értékű folytatás, Project Origin alcímmel.

Mi újat tud még nyújtani számunkra a F.E.A.R., amit esetleg az első részben nem tapasztalhattunk meg? Őszintén szólva, szinte semmit. Minden fontos motívum megmaradt, ami a nevet emlékezetessé tette anno. Az időlassítás, a rémiszgetések, az ellenfelek, a fegyverek, no meg ugye Alma, aki immáron felnőtt nőként hozza a játékosokra a szívbajt, vagy legalábbis próbálkozik vele. No de csapjunk is hát bele a lecsóba. Legfőbb ellenfeleink itt is a XXX katonák és a replika klónok lesznek, rajtuk kívül ismét meggyűlik majd a bajunk néhány robottal, balul sikerült replika kísérleti alanyokkal, természetfeletti erőkkel, hallucinációkkal és a villámgyorsan mozgó, láthatatlan replika bérgyilkosokkal. A fegyverrepertoár is maradt a régi. Legtöbbet a kér darab automata gépfegyvert fogjuk használni, amelyet ugyebár az ellenséges erők is előszeretettel koptatnak, de ezeken kívül használhatunk még pisztolyt, mesterlövész puskát, automata és félautomata sörétest, mesterlövészt, rakétavetőt, lézernyaláb kibocsátó fegyvert és az abszolút kedvencet, a szögkilövőt. Gránátok terén elég széles a felhozatal. Egyszerre akár több fajta robbanószert is birtokolhatunk, melynek széles skálája az egyszerű gránáttól kezdve egészen a mozgásérzékelő, robbanó és füstgránátokig terjed. Az elsősegély csomagok használatáról szintén magunknak kell majd gondoskodnunk, de most már csak egyszerre 3 darabot hordhatunk magunknál, ami valamivel kissé reálisabb szám, mint az elődben alkalmazható 10 darab. Ezt viszont kiegyensúlyozták a készítők a viszonylag gyakori golyóálló mellények számával, amiből elég sokat találhatunk a pályákon, jóformán minden mentésponton belefuthatunk egybe. De ha még ez sem lenne elég, akkor felvehetjük az instant életerő visszaállító injekciókat is. Egyszóval nagyon el leszünk látva elsősegély felszereléssel, nem kell félnünk efelől.

Reborn: A manapság már nem oly divatos, az egyjátékos kampányt kiegészítő letölthető tartalom is érkezett a játékhoz a későbbiekben, amely a Reborn (Újjászületés) nevet viseli. Ez a nyúlfarknyi kis csomag igazi fordulatot ad a játéknak, mert most először a játékos egy replika klón, név szerint Foxtrott 813 bőrén keresztül tapasztalhatja meg a csetepatét. Elsőnek nagyon jónak tűnhet új szemszögből megismerni a játékot és a replika hadsereggel vállvetve küzdeni a ATC kommandósok ellen, de a bratyizás hamar káoszba torkollik, amikor is egy látomás révén az összes közelben állomásozó bajtársunkat hidegvérrel lemészároljuk. Persze nem önként. Eme cselekedetünkben közre játszik Paxton Fettel is, aki képes elhitetni a játékossal, hogy ő nem egy egyszerű klón, hanem más, mint a többiek, így mondhatni bábként használ fel minket célja elérése érdekében, amelyet nem szeretnék előre lelőni, de szerintem elég könnyen kikövetkeztethető. A DLC semmi játékbeli újítást nem tartalmaz. Nincsenek új fegyverek, se új ellenfelek, csak néhány új helyszín (építkezés, romos irodaházak) illetve egy teljes mértékben újraszabott HUD. A kaland végigjátszása nem sokkal több, mint egy órát vesz csak igénybe, így egy meglehetősen nyúlfarknyi csomaggal van dolgunk.

Bevallom így az elején: azt hiszem ezt az írást most elbasztam. Lehet logikusabb lett volna előbb erről a játékról írni ismertetőt, majd csak utána a 2011-es kiadásról, de ez már így alakult. No de nem is ez a lényeg. Egy rétegjáték újabb (bár inkább régebbi) felvonásáról fogok most írni, a Smackdown vs. RAW 2010-es kiadásáról. Felvezetőként mást nem is tudnék nagyon így hirtelen írni, inkább neki is látok a boncolásnak.

Hiába nyomtuk végig a sztori módot már minden karakterrel, ennyivel azért korántsem végeztünk a játékkal. Karrier módban egy általunk kiválasztott pankrátort juttathatunk fel a csúcsra, megszerezve vele minden nevesebb övet. Kezdetként esélyt kapunk az Interkontinentális öv megszerzésére, később pedig fokozatosan kapunk lehetőséget a nagyobb volumenű címek megszerzésére is, mint például az United States öv, ECW cím, pehelysúlyú bajnoki cím, Tag Team címek és a 2 legnagyobb bajnoki titulusért, a Nehézsúlyú Világbajnoki illetve a WWE bajnoki címért szállhatunk ringbe. A sikerhez vezető út pedig nem könnyű, mert az elsőszámú kihívói jogért keményen meg kell küzdenünk. Minden övért 5 ellenféllel kell megküzdenünk, amely meccsek után csillagokat kapunk a nyújtott teljesítményünk függvényében. (Értsd: minél több befejező mozdulatot osztol ki az ellenfelednek, annál nagyobb az esélye, hogy 5 csillagot kapsz a mérkőzés után). Ha megszereztük a kitűzött csillagmennyiséget, akkor harcba szállhatunk az első számú kihívói jogért, majd végül megküzdhetünk az aktuális bajnokkal az övért. Pozitívumként megemlítendő, hogy a már korábban szereplő meccstípusokat később bármikor újra alkalmazhatjuk, ha például a WWE címet egy Hell in a Cell meccstípus keretein belül akarjuk megkaparintani, akkor megtehetjük, attól függetlenül, hogy az alapból egy szimpla szabályokkal felállított bajnoki mérkőzés lenne. Ja és igen, ha már szabályok. Ezeket is mi magunk állíthatjuk be, kedvünk szerint. Egyszóval teljesen szabad kezet kapunk mindenben, még Tag Team társat is választhatunk magunknak, ha arra a címre utazunk. A másik oldalról viszont érdemes figyelni arra is, hogy a nagyobb cím nagyobb felelősséggel jár. Minél nagyobb címért szállunk harcba, annál nehezebb lesz leverni ellenfeleinket. A kezdeti 2-3 perces meccsek később 5-10 percesre is nyúlhatnak. Egyszóval itt még nagyobb a kihívás, mint a Road to Wrestlemania módban.

Grafika terén nem hogy a nagykonzolos verzió nem fejlődik szinte semmit sem évről évre, ez igaz a PS2 kiadásra is. A közönség rohadtul ocsmányan van lemodellezve (ezt sérelmeztem ugye a 2011-nél is). A kommentátorok és a pankrátorok viszonylag jól néznek ki, bár itt sem igazán hasonlítanak a valódi önmagukra. A mozgás kissé darabos, néha eléggé furán kiviteleznek néhány mozdulatot, de ezzel olyan nagy gond nincs. A kommentátorok még mindig nem elég bőbeszédűek, a folyamatos áú, áúcs ordítozásokon kívül nem sok értelmes mondanivalót fűznek hozzá az eseményekhez, ami egy ilyen sportjáték esetében elég nagy negatívum én szerintem. Ami nagyon tetszett, hogy a menükben elég sok pankrátor zenéje felcsendül, ami már bővebb kínálat, mint az egy évvel idősebb játék esetében. Ezzel ellentétben a szinkront nem nagyon vitték túlzásba. Nem jön át az a hangulat, aminek át kellene jönnie egy-egy szituáció esetében. Mint ha nem is lenne a karakterekben motiváció.

A Treyarch nevét a Call of Duty széria harmadik epizódjával ismerhettük meg igazán. Ugyebár a harmadik sorszámú Call of Duty játék sokak szerint nem úgy sikerült, mint ahogy azt elvárták volna (szerintem a PS2-es verzió kifejezetten kellemesre sikeredett) de se a srácok, sem az Activison nem adta fel a reményt így rájuk bízta a szám szerinti (innentől kezdve nélküli) ötödik rész elkészítését, amely a World at War alcímet viseli. Kell-e félnünk ettől a játétól a Call of Duty 3-ra alapozva, vagy tényleg egy jó befektetés volt-e ez az Activisionnek? Kétség kívül azt kell mondanom, hogy NEM. Mármint nem rossz játék és IGEN, biztosan jó befektetés volt az Activisionnek ez a lépés. Na de elég az üres fecsegésből, térjünk a tárgyra.

Amíg tűkön ülve vártuk (és jelen pillanatban is várjuk) a következő Grand Theft Auto játékot, addig a Rockstar Games nem tétlenkedett és sebtiben össze is barkácsolt két kiegészítő csomagot a Grand Theft Auto 4-hez. Ezek külön-külön konzolokra már hamarabb megjelentek, a számítógépes átiratot pedig később egy csomagban dobták ki Episodes from Liberty City néven. Stílusilag két nagyon különböző kiegészítőről beszélünk, amelyek maximális mértékben hozzák azt a hangulatot, amelyet elvárunk egy ilyen kaliberű játéktól.

Johnny nem egy olyan karakter, akivel a játékos könnyen tudna azonosulni. Mogorva természetű, kemény vágású fickó, akit csakis a saját érdekei hajtják előre és ahhoz, hogy céljait elérje, semmi sem állíthatja meg. Lesz itt árulás, gyilkosság, lopás. Minden, amiről elhíresült a sorozat. Pozitívumként megemlítendő, hogy a történet néhol összefonódik az alapjáték sztori vonalával így néhány ismerős küldetést most más szemszögből is átélhetünk.  S habár a város egy épületnyit sem változott, néhány újdonsággal azért akad módunk megismerkedni. Fegyverek terén megemlítendő a klasszikus rosszfiú fegyver, a lefűrészelt csövű shotgun, vagy az assault shotgun, csőbomba, gránátvető. A motorok szerelmesei itt igazán kiélhetik magukat és talán ebben az egy pontban azonosulni is lehet a főhőssel. Habár új négykerekűek nem kerültek a játékba, motortípusokból viszont akad egy pár vadiúj darab. Fontos megemlíteni, hogy mivel a történet egy banda tagjairól szól, így már a játék legelején dugig lesz a névjegyzékünk a haverok számaival, így bármikor részesülhetünk egy kis ellátásban, ha a helyzet úgy hozza. Házhoz szállítják nekünk az új motort, (ha netán az aktuálisat sikerülne szétbarmolnunk) kérhetünk fegyvereket és bármikor hívhatunk erősítést, ha egy tűzharcban szorul a hurok. Ez egyébként egy nagyon fontos részét képezi a játéknak, hiszen minél többet hívjuk a barátainkat segíteni, annál jobban fejlődik a harci képességük. Az sem baj, ha egy-két társunk meghal egy tűzharc során, mivel ez esetben a banda automatikusan bővül új tagokkal. Ha mégsem sikerülne a küldetés, nem kell izgulni, a legutóbbi ellenőrzőponttól lehetőségünk lesz folytatni azt, így megspórolhatunk magunknak egy újabb autókázást. (Vagy taxizást). A város rengeteg új lehetőséget kínál. Leszállíthatunk kocsikat a megbízóinknak, szkanderozhatunk, pókerezhetünk, bandaháborúzhatunk a rivális bandákkal. Ez utóbbiból 25-öt kell teljesítenünk.

A következő kiegészítő már ennél kicsit hangulatosabb és más megközelítésből mutatja be nekünk Liberty City életét. A DLC a The Ballad of Gay Tony névre hallgat. Emlékeztek még a GTA4 híres bankrablós jelenetére? Volt ott egy faszi, aki magabiztosan rántotta elő a fegyverét, hogy majd ő megment mindenkit, de tudjuk, hogy nem így lett. Ő mellette feküdt egy fekete fickó, Luis Lopez. Ő lesz a mi emberünk. Luis nem valami piti, színes bőrű bűnöző, aki a védtelen nagymamik retiküljének ellopásával próbál megélhetést szerezni napról napra. Nem-Nem. Luis az a srác, aki minden este az éjszakai klubok pezsgő életét élvezheti, bár mindezt nem hóbortból, csak a munkája révén. Egy Tony Prince nevezetű ember mellett teljesítünk testőri szolgálatot, ezzel árhuzamosan az üzleti életében is segítő kezet nyújtunk neki, mint partner. Tony nem csak a klubok vezetésével keresi kenyerét, ezek mellett nagy befolyása van az alvilági arcoknál is, ami miatt hamar patthelyzetbe kényszerül. Itt kapcsolódunk be mi a képbe, mint harmadik fél, aki próbálja a dolgokat egyenesbe rakni.

A grafika így több mint egy évvel a megjelenés után sem mondható csúnyának. Nagyon szépek a fények, a textúrák, az effektek. Minden a helyén van és a gépigény is még mindig kissé magas. A Lost and Damned kiegészítőben helyet kapott egy úgynevezett grain filter, ami a hangulat sötétségét kívánja kissé fokozni, még komorabbá téve így a játékot. Szerencsére ez kikapcsolható, így akinek netán ez bántja a szemét, annak sem kell lemondania az élvezetekről. (Nem mellesleg elég sok FPS-t elnyel ez a bizbasz). Olyan apróságok is frissültek a játékban, mint például a mini játékok, vagy a televízió csatornák is új műsorokkal várnak minket, a stand up műsorokról már nem is beszélve. A rádióállomások zenei kínálata felfrissült és új állomásokat is köszönthetünk, például a Vice City FM-et. Ezt szerintem tovább nem is kell ragoznom, a klasszikus ’80-as évek zenei válogatását hallhatjuk ezen az adón. Ezen kívül egy adag Rock és disco zenével frissült a kínálat, amire ismét csak annyit lehet hozzáfűzni, hogy zseniális! Mindenki megtalálja majd a kedvére való kínálatot. A két csomag főküldetései körülbelül 15 órát emésztenek fel, de ez a szám akár plusz tíz órával is megnövelhető, ami valljuk be, nem kevés. A szinkronhangok ismét tökéletesek, ragoznom ezt nem is kell, de nem is lehet. Hibákkal nem találkoztam a játékban, azt leszámítva, hogy a rádió mindig elhalkult, amikor épp egy párbeszéd folyt. Tudom, hogy ezt egyébként a menüben be lehet állítani, de ezen opció aktiválása ellenére is ugyan úgy elnémult a rádió, ami engem nagyon zavart, főként amikor egy nagyon jó szám ment azon a bizonyos adón. Ejnye! Jajj és említettem, hogy a TBOGT DLC-ben elég sokat kell helikoptert vezetni. Nos jobb, ha mindenki felkészül egy kis helikopterkurzusra, mert az irányítása egérrel bődületesen szar. Billentyűzettel még el-el megyeget a dolog, ha az ember kitanulja, de a landolás még így is eléggé körülményes, ami egy küldetés közepette igazán meg tudja növelni a vérnyomást.