GameCenter - A játékok központja

A Colin McRae Dirt első része változásokat iktatott be az addig ismert rallys címben, ami kétségkívül jót is tett a sorozatnak. A kasszáknál hatalmasat robbant, mindenkinek tetszett. Nem is lehetett kérdés, hogy jön-e a második rész. Természetesen javában készült, amely 2 évvel az első rész után, 2009-ben került kiadásra. Ez a Dirt talán már nem az a Dirt, amit korábban megismertünk. Vagy mégis?

Az eddig megismert Prince of Persia trilógiát az Ubisoft 2008-ban félretolta és egy kissé más jellegű koncepcióval rukkolt elő. A csak szimplán Prince of Persia névre keresztelt alkotása játékmenetén kívül szinte minden tekintetben megváltozott. Más volt a főhős, a történet sem kötődött egyik eddigi játékhoz sem és a grafika is átváltott a cell-shading technológiához. Sokaknak ez nem tetszett, de nem kellett sokáig aggódniuk az eredeti trilógiához rajongóknak, hiszen 2010-ben megjelent az újabb epizód, amely a Forgotten Sands névre hallgat. Érdekesnek hangzik, ugye?

A herceg épp Azadba látogat testvérhez, Malik-hoz, aki nem mellesleg az azadi birodalom uralkodója. Hősünk mégsem abban a fogadtatásban részesül, amire számított. A palota jelen pillanatban ostrom alatt áll és az erőviszonyok sem Maliknak kedveznek, így egy olyan meggondolatlan döntést hoz, amelynek a palota falain belül mindenki megissza a levét. Salamon király túlvilági seregét szabadítja el, ami sajnos nem úgy sül el, ahogy azt az uralkodó várja, így mindenkit homokszoborrá dermeszt és szabad átjárást engedélyez a másvilágról érkező homokszörnyeknek is. A testvérpár természetesen karcolások nélkül megússza a malőrt köszönhetően egy pecsét két felének. Az egész folyamat csak akkor lehetséges megfékezni és mindent visszaállítani az eredeti állapotára, ha a pecsét két felét újra egyesítik. Viszont a hatalom nagyúr, így ez is kissé döcögősen fog menni.

A Forgotten Sands nem próbál meg korcsosulni, mint az „előd”, egyszóval itt ismét kötött pályákon belül kell mozognunk, mint ahogy azt már megszokhattuk. A játékmenet ennek megfelelően nem sok újdonságon esett át. A játékidő tetemes része ismét azzal fog eltelni, hogy logikai feladványokat oldunk meg, falon futunk, kapukat nyitunk ki, mindeközben néha-néha harcolunk is egy kicsit. Az ellenfeleket tekintve nagy újdonság nem történt. A szimpla kardos-páncélos homokszörnyeken kívül találkozhatunk újabb szörnyeket megidéző lényekkel, kisebb testű repülő vackokkal, halálmadarakkal (bár ők inkább a levegőben való közlekedésben fognak nekünk segíteni) illetve pár nagyobb testű behemóttal, akikre azért nem árt odafigyelni egy nagyobb csata közepette. Nem elég, hogy némelyiken vastag páncélzat van, előszeretettel képesek nekünk is rohanni aminek nagyon meg fogjuk érezni a hatását, ha nem sikerül kitérnünk előlük.

A játék az Assassin’s Creed széria alatt is dübörgő Anvil grafikus motort használja. Panaszra nem lehet okunk. A játék gyönyörűen fest. A mozgás animációk szintén tökéletesek és erről jut eszembe. A herceg itt mintha kicsit jobban kapkodná a lábát. A peremeken gyorsabban fut, gyorsabban képes mászni és mindent rohamtempóban csinál. Kissé olyan érzésem van, mint ha Sam Fishertől vett volna leckéket. Egyedüli problémám csak a kameraállással volt. Bár csak azt mondhatnám, hogy néha. De sajnos azt kell mondanom, hogy a játékkal eltöltött 7 óra alatt többször is olyan helyzetben találtam magam, amikor a bugyuta kameraállás miatt rontottam el egy mozdulatot, vagy csak szimplán nem láttam a helyes irányhoz szükséges utat. Én úgy gondolom, hogy ezt a konzolport fogyatékosságának köszönhetjük. A másik zavaró tényező az, hogy amíg a régebbi részek esetében mi magunk pörgethettük vissza az időt és tényleg csakis ott állítottuk meg, amikor nekünk jól esett, itt ez ismét elkorcsosult. Az egész rendszer csak azért van benne a játékban, hogy hű maradjon az elődökhöz és ez is csak egy mankó azokhoz az esetekhez, ha netán véletlenül elrontanánk egy lépést/ugrást. Van, amikor indokolatlanul sokat teker vissza a játék és ez nekem nem tetszett. Játék közben kissé úgy éreztem, mint ha picikét visszábbvettek volna a készítők a kihívásokból. A harcok kissé leegyszerűsödtek, közel sincs már az a fajta taktikázás, amit az első 3 részben nekem rendszerint alkalmaznom kellett, különben egy lépést sem tudtam volna megtenni a következő kapu felé. Igaz a nagyobb dögöknél ügyelni kell, de a második ilyen harc után kitanulható a technikájuk és ismét nem okoznak semmiféle meglepetést. Talán csak a főellenség húzósabb picit, de ezt mi, Prince of Persia fanok már megszokhattuk, mert a Dahaka-t sem volt anno könnyebb legyőzni, mint Ratash-t. A hangokkal meg voltam elégedve. Yuri Lowenthal nélkül ugye nem lenne a herceg az, aki és ismét minőségi szinkronmunkát végzett. A többi 2 szereplő hangja is nagyon jó lett, csak úgy, mint a szörnyeké. Akinek meg nem volt elég a sztori mód, az idegelheti magát a Kihívás móddal is, ahol hordák támadásait verhetjük vissza akár Ezio ruhájában is, ha hajlandóak vagyunk fizetni érte.

Kissé érdekes az a helyzet, ami azokról a játékokról szól, amelyeknek központi szereplője a DC képregények egyik legismertebb figurája, Batman. Habár már szinte minden platformon felütötte a fejét, kezdve a NES-től a PS2-ig, igazán maradandó alkotás nem nagyon maradt meg számomra a denevéremberhez kapcsolódva. Ez így volt egészen 2009-ig, amikor is megjelent egy újabb Batman játék, Arkham Asylum néven. Már az előzetes képek is videók is nagyon meggyőzőek voltak, megjelenés után pedig hatalmasat robbant. Nem csoda, hogy az én érdeklődésem is felkeltette, így úgy döntöttem, meg szeretnék ismerkedni kicsit közelebbről is a végtermékkel.

Igen, jól olvasható a többes szám. Joker mellett még jó pár olyan ikonikus figurával sodor minket össze a sors szele, akiket már jól ismerhetünk régebbi Batman képregényekből, animációs sorozatokból vagy netán filmekből. Többek között itt rontja még a szelet Harley Quinn, Madárijesztő, Méreg (a filmben Méregcsókként szerepel), passzív szereplőként pedig feltűnik még Rébusz is, bár ő nem görbíti a történet fonalait. A pozitív oldalon megtalálható az intézmény igazgatója, Quincy Sharp, Gordon felügyelő és lánya, Orákulum (Barbara), aki folyamatosan kapcsolatban van velünk, és ha úgy adódik a helyzet, hasznos információkkal lát el bennünket.

Arkham szigete olyan, mint egy hatalmas játszótér, csak itt kicsit több van a gonosz, „homokvárromboló gyerkőcökből.” Az intézet több különálló épületből áll, amelynek nagy részét a Joker utáni hajsza közben lehetőségünk lesz kiismerni. Első látásra tehát egy mondhatni elég tág, sandbox alapú játékkal van dolgunk. A harcrendszer kissé emlékeztethet bennünket a hack n’ slash játékmenetre. Nincs túlbonyolítva, néhány különleges mozdulatért be kell tanulnunk gombkombinációkat, viszont eszeveszetten pörgősek a bunyók és nem mellesleg veszettül jól néznek ki a mozdulatok is. Igazán egyszerű elsajátítani, csak néhány ellenfél esetében kell eltérő taktikát alkalmazni, nehogy a kombónk megtörjön. Ilyen harcok között belefuthatunk néhány nagyobb ellenségbe is, ahol már nem elég a csihi-puhi! Meg kell találni az ellenfél gyenge pontját, majd azt a lehető legjobb módon ki kell használnunk ahhoz, hogy mi keveredjünk ki győztesként a csetepatéból. Ezek nem nehezek, az ember a második ilyen harc után könnyedén beletanul így később már következtetni tud, hogy itt mégis mi a fenét kellene csinálnia. Az amúgy sem unalmas játékmenetet olykor a Madárijesztő keltette rémálmok törik meg, ahol 2D-s platformjáték szerűen kell ügyeskednünk ahhoz, nehogy az üldözőből legyen az üldözött és az áldozat.

Játék közben az egyik leggyakrabban leütött billentyű biztos az X lesz. A detektív mód nagy segítségünkre lesz, mivel ennek használatával olyan dolgokat is láthatunk, amelyeket szabad szemmel nehéz lenne észrevenni, vagy egyáltalán nem is láthatnánk. Ebben a módban kiszűrhetjük az emberi DNS-t is, sokszor ezzel a módszer követhetjük üldözött bűnözőinket, vagy a segítségre szoruló túszokat. Ekkor szintén szemünk elé tárulnak a Rébusz által eldugott rejtélyes kérdések megoldásai, illetve a kirobbantható falak. Ezek a gyűjtögetős feladatok a játékidőt nagymértékben meghosszabbítják, habár ezek gyűjtését érdemes a sztori kivesézése után elkezdeni. Mint már említettem, megoldhatunk különböző rejtélyes kérdéseket, gyűjthetünk rébusz trófeákat, hangszalagokat és relikviákat, melyek mélyebb betekintést nyújtanak az intézet és azok lakóinak eddigi életébe.

Az Arkham Asylum a legjobban sikeredett Batman játék azok közül, amelyek eddig a piacon találhatóak voltak. A Rocksteady megmutatta, hogy igen is ebből az univerzumból egy nagyon jó játékot össze lehet állítani! A siker pedig garantált. Aki DC, Batman rajongó, annak kötelező vétel, de aki csak az akciójátékokat szereti megspékelve némi nyomozással, az is imádni fogja, ezt garantálom! Engem teljesen rabul ejtett!

10/10

Sziasztok. Nem is tudjátok, mennyire vártam már azt, hogy eljöjjön ez a nap. A 2011-es E3 alatt gondolom sokan izgatottan várták, hogy vajon milyen is lesz az új Need for Speed cím. Nem volt ez másképp nálam sem. A mérce mondhatni magason volt, mivel a 2010-es Hot Pursuit egy nagyon jól sikerült reboot volt. Személy szerint kicsit vonakodtam ettől az egésztől, mert a Run-t ismét a Black Box készíti. Feltettem magamban a kérdést: Hogyan lehetett ennyire felelőtlen az Electronic Arts, hogy a földbe döngölő kritikákkal megajándékozott, egyébként is szörnyű Undercover után ismét adjon egy lehetőséget a stúdiónak? És ezen a kétségbeesett hozzáállásomon az első játékmenet videók sem csillapítottak semmit sem. Egy kedves barátomnak már akkor megmondtam: Ez a játék egy rakás fos lesz. Nem tetszik. Ez csak egy ócska Hot Pursuit másolat. És igazam lett? Volt szerencsém kipróbálni a produktumot és most bátorkodom megosztani az érzelmeimet veletek.

A Run versenymódok szempontjából nem igazán bőkezű. Természetesen egy ilyen történet mellett a körversenyeket és a driftet teljesen hanyagolnunk kell. Könnyen kitalálható, hogy a sprint az egyetlen olyan játékmód, amit a játék fel tud mutatni. Ezt próbálják kicsit tarkítva beadni a játékosoknak. Van a sima verseny, ahol ugye az adott szakaszon kell elsőnek lennünk, így ugorva feljebb a helyezésben. A Time Trial egy szakaszokra osztott verseny, ahol az idő a fő ellenfelünk. Ezek mellett kapott még helyet a kieséses verseny, ahol egy bizonyos időintervallumon belül kell leelőznünk a másik versenyzőt és előtte maradnunk. Ennyiben ki is merültek a versenymódok. De a játékmenetet azért próbálták változatossá tenni, mégpedig gyaloglós jelenetekkel. Mit is értek ezalatt? Főhősünk néha kipattan a járgányából, ha a helyzet úgy kívánja és rohanásba ered üldözői elől, amíg le nem csillapodik minden körülötte. Ilyenkor kapunk egy jó kis mozit, ahol mindenki fut mint az állat, mi pedig a Quick Time Event féle gombnyomogálással hajtjuk előre a jeleneteket. Ezt is úgy harangozták be, mint ha valami korszakújító elemként került volna bele a játékba. Azt meg kell jegyeznem, hogy valamelyest tényleg feldobják az ember hangulatát, de ezekből a jelenetekből annyira kevés van, hogy ennyiért már szinte kár volt dolgozni ezzel. Néha beleütközünk üldözős jelenetekbe, ahol az ellenséges gépfegyveresek vagy egy helikopter elől kell menekülnünk. Ezek is tök jó dolgok, a sok versenyzést igazán megszépítik ezek a jelenetek.

Ma már az autós játékokat sem kerülheti el a sokak szemében magát a gonosznak tartott ördögi kreálmány, az ellenőrzőpontos rendszer. A pályán különböző szakaszonként ellenőrzőpontok vannak elhelyezve, amelyekre lehetőségünk van visszaugrani, ha netán mégsem úgy jönne ki a lépés, ahogyan azt mi elterveztük. Ez egy tök jó ötlet, mert a tankerhajót is megszégyenítő kezelhetőség mellett erre szükségünk is lesz. De ezt is sikerült elbaszniuk, mert szerencsétlen játékos rá van ezekre erőltetve. Ha véletlen kicsit lecsúszol az útról, már vissza is lök a játék a legutóbbi mentett pontra. Még annyi esélye sincs szerencsétlen embernek, hogy legalább megpróbálná visszakorrigálni a kocsit az útra, mielőtt ő maga döntene arról, hogy akkor oké, ezt most elszúrtam, menjünk vissza az ellenőrzőpontra. Ne értsetek félre, a játék ad rá lehetőséget, hogy manuálisan ugráljunk vissza korlátozott darabszámban, de az előbb említett esett több mint felháborító. Vagy csak én vagyok már nagyon old school és nehéz haladnom a korral? Az is felháborító, hogy néhol olyan hülye helyekre teszik ezeket a pontokat, hogy ha elmegyek a benzinkút mellett és vissza akarok ugrani egy kocsi váltásra, akkor pont úgy rak vissza a játék, hogy még csak véletlenül se tudjak bemenni.

Autók tekintetében igen bő a választék. A már megismert modelleket itt is vezethetjük, illetve néhány újjal is megismerkedhetünk. Ízelítőképp: Nissan 370z, Porsche 911 GT3 RS 4.0, Team Need for Speed Mustang RTR-X, Lotus Exige, Pagani Huayra, Mazda RX-7 RZ és még sorolhatnám. Kezdjük ott, hogy az irányítás, mint már mondtam, rettenetes. Valamelyik kocsi túlkormányzott, valamelyik alulkormányzott. Nagyon jól kell ügyeskedni ahhoz, hogy ne faroljon ki a hátulja egy éles kanyar bevétele közben, vagy hogy ne menjünk neki semminek legalább egy pályán belül. De ezt az érzést így szóban nagyon nehéz átadni. Tisztázzuk le: ezen a részén a játék megbukott. De hogyan válthatunk kocsit? A benzinkutakon áthajtva erre lesz lehetőségünk. Néhány kocsi szintenként nyílik meg, mások akkor, ha egy nagyobb ellenfelet legyőzünk, vagy ha sikeresen teljesítünk egy szakaszt és épp autót kell váltanunk a szokatlan helyzet miatt. Törésmodellről nem beszélhetünk, mert még olyan mértékű sincs benne, mint a Hot Pursuitban volt. Persze a festék az kopik, a kasztni horpad, ennél több szerintem igazából nem is kell. Ez nem Burnout.

A grafikáért a Battlefiled 3-at is hajtó Frostbite 2 motor felelős. Rosszat nem is tudok róla mondani. A tájak gyönyörűek és változatosak, igazi Need for Speed hangulatot sugároz magából. A fények és a környezeti elemek is rendben vannak, mindezek mellett még a kocsik is szépek. Egy nagy baja van ennek az egésznek. 30 FPS fölé az istenért nem akarna felmenni, pedig egy-két helyzetben szükség is lett volna rá. A fizika egyenesen felháborító. Az útirányjelzőknek nem lehet nekicsapódni (mint anno az Undergroundban, -vagy hogy valami újat említsek a munkatársak produktumaiból- és az Undercoverben) Akkor meg mi a fészkes fenének van oda téve? Valószínűleg rájön a játékos a térkép alapján is. Lehet ez apróság, engem kicsit kiakasztott, amikor ugyan abba a rohadt sarokba harmadjára pukkantam bele. A rendőrautók súlya pedig olyan nagy, hogy épp elég őket csak súrolni ahhoz, hogy a kocsi totálkárrá törjön, ezzel nulla esélyt adva a versenyzőnek. Könyörgöm, döntsük már el, hogy akkor most arcade vagy szimulátor játékot csinálunk???!!!  A zenelistáról nyilatkozni nem sokat tudnék, mivel a játék legtöbbször nem is a licenszelt zenéket játssza, csak nagyon ritkán egy-egy verseny közben. Azért pár muzsikát sikerült kihalásznom, ami nekem elnyerte a tetszésem, a többiről nyilatkozni nem tudok, mert több, mint a felét én nem hallottam. A szinkronhangok eléggé gyérek. Valami költségkímélő megoldást alkalmaztak valószínűleg, mert példaképp Jack hangjában is annyi a motiváció a verseny megnyerése felé, mint például zacskós tejben a valódi tej. Szörnyű. A kocsik hangja viszont pazar, erre nem lehet panasz. És még rímelt is. A mesterséges intelligencia olyan 2005-ös szinten van. Mi is jelent meg akkor? Ja igen, emlékszem már! Hát a Most Wanted. Ugyan az a segghülye gondolkodásmód van itt is, mint ott, csak itt kicsit visszábbengedtek a gépszíjon. Az ellenfelek, amíg meg nem előzzük őket úgy mennek, mint egy papamobil, azután padlógázzal előznek vissza. És azt már inkább nem is vesézem részletesebben, hogy egy csúcskategóriás Pagani Zonda-t milyen könnyen előz be egy mezei Ford rendőrautó… Mindennek tetejébe a karrier mód csupán 2 órányi játékidőt foglal magába. Ez a töltőképernyők bámulásával, a folyamatos reseteléssel (már aki ugyebár) és az irányító billentyűk állandó újrakonfigurálásával olyan 4-5 órára nyúlik meg. Ez nem valami sok. Végre valakinek sikerült lepipálnia a Call of Duty-t. (Na tessék, már megint mivel példálózom). Pánikra semmi ok, ha tovább szeretnénk kínozni magunkat akkor belevethetjük magunkat a kihívásokba, ahol medálokért versenyezhetünk a már levezetett útszakaszokon, de barátaink időit is megdönthetjük az Autolog-on keresztül.

Csak nevetni tudok ezen a rakás szerencsétlenségen. Igazából szólva nem vagyok ideges, se mérges, mert ennél többre én már a játék kezdetekor sem számítottam. Csak tényleg akkor vegye meg az, aki megszeretné, ha a rááldozott pénzt már semmi másra nem tudja elkölteni. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy a Black Box az utóbbi 6 évben semmit sem tanult. Csak úgy visít róla, hogy ez haszonszerzés céljából készült. Végül is egyszer végig lehet vinni, de hogy a Földön egyáltalán létezik olyan ember, aki a maga szórakoztatására többször is végigvigye a játékot, azt csak nehezen tudom elhinni. És igen, ez szerintem csak egy gyenge Hot Pursuit klón.

5.5/10

És a végére engedjetek meg nekem még egy személyes megjegyzés: Inkább a World-re koncentrálnának, azt csinálnák meg normálisan, mert abból még egy igazán jó kis versenyjátékot ki lehetne hozni, ha nem szarnának magasról a felhasználók fejére. Na de ne szaladjunk ennyire előre, ezt a témát majd október 5-én kifejtem bővebben is.