2011 a nagy visszatérők éve volt. Már ha olyan címekre gondolunk, mint a Duke Nukem Forever, a Serious Sam 3, vagy a Postal 3 (tényleg, utóbbival vajon miért nem foglalkoztak eddig egyáltalán?) Mint tudjuk, Duke haverunk sajnos csúnyán elhasalt a betonon, így minden reményünk Serious Sam újabb eljövetelében volt. A hosszan húzódó megjelenést két remake előzte meg, nevezetesen a First és a Second Encounter felújított változata, amely nem csak egy amolyan feljavított, a a régi textúrák HD-ra való felhúzását jelentette, (mint ahogyan azt a konzolok esetében oly divatossá vált az utóbbi időkben) hanem egy az egyben egy új motorra való átültetést. (Vagyis nem teljesen új motorra, hanem a meglévő feltuningolt változatába) Végül 2011 novemberében Samu visszatért körünkbe, hogy újra szétcsapjon az idegenek között.
Mint ahogy azt a cím is sejteti, a First Encounter cselekményei előtt járunk, vagyis egy előzményt tisztelhetünk a harmadik rész személyében. Ugye a First Encounter során csak annyit tudhattunk a történetről, hogy az emberiség elkeseredettségében visszaküldte az időben a legkiválóbb harcosát, hogy megmentse a bolygót az idegenek inváziójától. A harmadik rész ezt kívánja felvezetni, vagyis hogyan érdemelte ki Sam ezt a megtisztelő feladatot, illetve hogyan is bírja működésre a Time Lock nevű szerkezetet.
A Serious Sam-et mindig is azért szerettük, mert eltért a hagyományos FPS-ektől és inkább a bugyuta, értelmetlen hentelés vonalán mozgott. A recept jó volt régen is, és most is beválik. Pontosan azért, mivel a műfaj ehhez hasonló címei mára már vagy feledésbe merültek, vagy csak nem mernek ilyen játékot fejleszteni. A Croteam pedig jött, hadat üzent a mai „divat FPS-eknek” és győzött. Legalábbis az én szememben. S hogy ezt mennyire is komolyan gondolták a csehek, azt a játékot megelőző teaser videókból és a szlogenből is kiderül, miszerint a fedezék csak a punciknak való, utalva erre korunk legnagyobb címeire. S a Serious Sam tényleg nem változott semmit sem. Adott egy hatalmas terület, annyi szörnnyel, hogy öt Dunát el lehetne rekeszteni velük, no meg egy bazi nagy fegyverarzenál, amit ma már Duke Nukem nem bír sajnos elcipelni.
Habár az alaprecept nem változott sokat az elődökhöz viszonyítva, némi újítást azért csak sikerült belecsempészniük a srácoknak a játékba. A fegyverarzenál hasonlóan széles kínálatot nyújt, mint régen, viszont egy részüket lecserélték, a meglévőket pedig felújították. Személy szerint nagyra értékeltem, hogy a kés helyett pörölyt és baltát használhatunk, a régi részek vérszegény revolver helyét átvette egy bivalyerős Desert Eagle, illetve hogy az olyan klasszikuson, mint a Minigun, vagy az ágyú visszaköszönnek. Persze, nélkülük Sam nem érne semmit, hiszen ezek a fegyverek már a védjegyévé váltak, mint furcsa humorérzéke. Átalakult kicsit a shotgun is, amely erősebb, mint előde, cserébe a tárat manuálisan kell újratöltenünk. Hasonló helyzetben van a gépfegyver is, amelyet én a modern shooterek cikizésének vélek, (tekintettel arra, hogy a pisztoly mellett ez az egyetlen fegyver, amivel zoomolni lehet és hasonlít a katonai egységek felszereléséhez) viszont rendkívül jól használható fegyver. Mindezek mellett akár a puszta öklünket és lábunkat is használhatjuk fegyverként. Külön tetszett, hogy a kisebb ellenfelek külön-külön kivégzési módszert kaptak, egyes ellenfeleknél akár több ilyen mozdulatsort is kivitelezhetünk. Például az emberszabásúakat felrúghatjuk, kitéphetjük a szívüket (amelyet nekihajítva más ellenfeleknek sebezhetjük őket), vagy egyszerűen kitörhetjük a nyakukat. Hasonlóan a csontvázat koponyáját letéphetjük, vagy az egyszeműek szemét kiszedhetjük. Elég undorító látvány, viszont vicces is.
Az ellenfeleket tekintve a helyzet hasonló. Néhányat átemeltek a korábbi epizódokból vagy teljes egészében, vagy kicsit átalakítva, de szép számban akadnak majd új példányok is, akik megkeserítik az életünket. S populációjuk száma mit sem változott. Mondhatnám, hogy minden ellenféltípusnak megvannak a maga fegyverei, amivel a legjobban lehet irtani őket, de ez részben nem igaz, hiszen a legnagyobb dögöket akár egy pisztollyal is könnyedén ki lehet csinálni, csak rohadt sokáig tart. S az a durva az egészben, hogy azok az ellenfelek, akik még eleinte bossként tűnnek fel, a későbbiekben hétköznapi ellenfelek lesznek és többedmagukkal rontanak az életünkre, miközben az apróbbak körülöttünk bóklásznak folyamatosan. A helyszínek annyira nem változatosak, de mégis minden pálya képes kicsit újat nyújtani a maga nemében. Mivel Kairóban járunk, a homok, az ősi szobrok és a piramisok elég gyakori turisztikai látványosságok lesznek. A folyamatos hentelést a fejlesztők próbálták kicsit megtörni logikai elemekkel, illetve olyan szakaszokkal, ahol csak az adott kulcs használatával haladhatunk tovább. Ez utóbbi tök jó, csak olyan sokszor lövik el ezt a poént, hogy a játék vége felé haladva kezd nagyon fárasztóvá válni.
A játék alatt a továbbfejlesztett Serious Engine 3.5 dolgozik. Ez azért meg is látszik rendesen a játékon, mivel a First és Second Encounter HD kiadásaitól a BFE fényévekkel jobban néz ki. Még ha a látványvilág nem is nyújtja a legszebb összképet. Összegségében a játék szerintem jól néz ki. A karaktermodellek részletesen, a rongybaba effektek szépek, főleg, amikor egy Kamikaze darabokra robban és a testrészei szerte szét repülnek a pályán. A motor még mindig akadás mentesen kezeli a hatalmas területeket, és kicsit sem akad meg attól, hogy egyszerre akár 100 karaktert kelljen megjelenítenie és kezelnie. Az összképen csak a vér és a robbanás effektek rontanak, amelyek azért elég ocsmányul néznek ki. Rátérve a zenére, okunk nem lehet panaszra. Vannak elég jó, pörgős számok, de én még mindig hiányolom azt a sorozatból, hogy nincs olyan egyedi dallama a játéknak, amelyet meghallva feláll a szőr a hátunkon és elismerően csettintünk, hogy itt bizony most tényleg valami orbitális fog következni. (Leszámítva a trailerben is hallható muzsikát) A szinkron nem első osztályú, de Sam hangja még mindig remekül illeszkedik az eljátszott karakterhez és a poénjai is nagyon jók, még ha van köztük pár olyan, ami elég gyenge. A játék fő erőssége még mindig a többjátékos mód, köztük a kooperatív mód. Ezeken kívül van versus mód is, illetve egy csomó más mód is, amelyeket sajnos nem tudtam kipróbálni csatlakozási problémák miatt. A Jewel of the Nile kiegészítővel együtt a játék közel 10 óra kikapcsolódást nyújt, ami nem rossz. Az egyetlen baj vele, hogy hosszútávon nem szabad vele játszani, mivel úgy hamar rá lehet unni az egészre a monotonitása miatt. (Plusz poén, ezt nem számolom fel sem pozitívumnak, sem negatívumnak a játék számára, de a fejlesztők nagyon okosan kiküszöbölték a kalózkodás problémáját. Azok, akik nem hajlandóak megvásárolni a játékot, érdekes „hibákkal” nézhetnek szembe a játék során. Például egy halhatatlan, elképesztő sebességgel mozgó vörös skorpióval, vagy hogy a karakter a pályák bizonyos pontjain egyszer csak bepörög és ezáltal a játék játszhatatlanná válik. Tudtommal utóbbira még mindig nincs fix megoldás a tört játékkal rendelkezők részéről. Nagyon ügyes húzás volt, kedves Croteam)
Ha már Duke Nukem nem, akkor reménységem utolsó csillaga, Stone ”Serious” Sam megmentett minket a biztos pusztulástól. Túl egyszerű? Túl egyhangú? Nincs értelme? Ugyan már! Az ilyen játékok igen is kellenek a mai moslék felhozatal köré, amely más irányt képvisel és nem parázik attól, hogy fityiszt mutasson a tömegjátékoknak. (Jó példa erre a borzalmasan sikeredett Warfighter, melynek fikázásáért SS3-at lehetett nyerni). No cover. All man.
9.5/10
Utolsó kommentek