A mostani játékok között alig lehet találni egy-egy kiemelkedő, újat mutató alkotást. Persze az Indie játékok között azért lehet nem egy gyöngyszemet lelni, ha jobban átnézi őket az ember. Egy hasonló játékot fogtam ki most én is magamnak, amellyel már régóta szemezgetek, de még csak most jutottam el odáig, hogy végig is vigyem. Ez pedig a Zeno Clash.
A történet nem sokat mondó, sőt nem is olyan érdekfeszítő, de azért érdemes megemlíteni, ha már valami cselekményt követ a játék. Adott a főhős, ki a Gath nevet viseli. Életében minden remekül megy egészen addig a pillanatig, amíg szembe nem fordul saját felmenőjével és meg nem öli Father-Mother-t (Igen, ilyen hülye neve van, magyar fordításban nevezzük csak Apu-Anyunak) Arra még nem kapunk választ, hogy mindezt miért tette, de ezzel Gathnek sikerült magára haragítania az egész falut illetve testvéreit is, így nem maradt más lehetőség, mint a menekülés egy segítőkész lány, Deadra kíséretében.
Nem valami érdekfeszítő a történet, de amennyire érthetetlen az elején, a végén azért magyarázatot kapunk a cselekedetünkre. Gondolatok képében fogunk ugrálni a múltban és a jelenben, miközben folyamatosan szembe kell néznünk a ránk törő ellenfelekkel. A Zeno Clash világa elég hogy is mondjam: furcsa, eszeveszett, különös. Ez nem csak a környezet egyedi és különös megjelenésében bontakozik ki, hanem a karakterek megrajzolásában is. Kissé furcsán hat, hogy amíg Gathnek és néhány testvérének emberi alakja van, addig találkozunk majd olyan testvérekkel is, akik úgy néznek ki, mint egy disznó, elefánt, patkány vagy éppen egy csirke. Nagyon furcsa és zavaros, no de ettől lesz egyedi a játék világa, ami szerintem nem is gond.
És most érkeztünk el a játék fő lényegi eleméhez. Az oké, hogy harcolni fogunk, de nem világmegváltó fegyverekkel, hanem csakis a puszta harci tudásunkra hagyatkozva kell megvédenünk magunkat. Még a játék elején, álom formájában kapunk egy kis kiképzést, amelyben megtanuljuk az alapokat. Hogyan vihetünk be kicsi, de gyors találatokat, lassú és erősebb ütést, megtanuljuk a védekezés számtalan formáját, illetve később ha ügyesek vagyunk, az ellenfelek által megindított támadást védekezés formájában megtörhetjük és ellentámadássá alakíthatjuk. Ezen harci képességek elsajátítására viszont nagy szükségünk lesz, mert már a játék elején több ellenféllel kell egyszerre szembenéznünk, akik elég könnyen elpaskolnak, ha ügyetlenek vagyunk. Természetesen alkalmazhatunk közelharci fegyvereket is, mint egy nagyobb fakard, vagy kőkalapács, amellyel a nagytermetű ellenfeleinket kényszeríthetjük térdre. Mindemellett néha használhatunk fegyvereket is, például duplapisztolyt, karabélyt, gránátvetőt, íjpuskát és gránátot is. Ezen kellékek legnagyobb előnye, hogy végtelen lőszer van hozzájuk, viszont újratöltésük rendkívül lassú, nem hatékonyak, plusz egyből el is ejtjük, mihelyst egy nagyobb maflást bekaptunk, így legtöbb esetben bunyóznunk kell. Vannak persze jelenetek, ahol használnunk kell a fegyvert és ha okosan alkalmazzuk, könnyen a földre küldhetjük vele ellenfeleinket.
A megjelenésért a Source engine felel, ami itt is remekül végzi a dolgát. Igazából a képi világgal nekem nincs gondom, elég egyedi, furcsa és ötletes, a történetet tekintve szemet hunyhatunk felette. Nekem igazából a játékmenettel volt bajom. A harc körülbelül az első 2-3 pályáig még izgalmas, aztán unalomba fullad. Végig ugyan azokat a mozdulatsorokat kell ismételgetnünk, a pályák lineárisak, és egy kis célba lövés, egy kis videó után megint boxolnunk kell. Persze a mozdulatok jól lettek kivitelezve, csak a lehetőségek tárháza szegényes. A zene elég egyedi és elborult, nekem igazán tetszettek, jó kis fülbemászó csengésük van. A szinkronhangok viszonylag elmennek. A főhős hangja jó választás volt, a csirkék és a disznók röfögése, kotkodálása kifejezetten vicces, de az orrhangból beszélő és eltorzított hangú mutánsokat hosszútávon idegesítő hallgatni. Főleg úgy, hogy a párbeszédeknek semmi értelmük sincs, csak úgy, mint a sztorinak, hiába próbálkozik megmagyarázni a végén az adott incidenst. A sztori kipörgetése után kapunk egy Challenge Tower nevű módot, ahol különböző ellenfelek elkalapálása után mindig egy szinttel feljebb jutunk a toronyba. Többjátékos mód nincs, pedig minimum egy 1v1 harcot felölelő játékmódot szívesen kipróbáltam volna. Bár abból is csak eszeveszett rohangálás lett volna a végén, talán jobb is így, hogy kihagyták.
A Zeno Clash baja csak annyi, hogy idióta világba helyezték bele ezt a jól megálmodott harcrendszert. Hosszútávon unalmas a játék, a történet egyáltalán nem motiválja a játékost, de a bunyó azért kárpótol mindenért. Egy könnyed, 3 órás kikapcsolódást nyújt a játék, egyszeri végigjátszásra tudom ajánlani azoknak, akik szeretnének belekóstolni valami újba.
7/10
Utolsó kommentek