GameCenter - A játékok központja

Az eredetileg Resident Evil spin off-nak készülő Devil May Cry játék hamar önálló címmé nőtte ki magát, amely megjelenésekor nagy sikernek örvendezett. Pörgős volt, Dante karakterét nem lehetett nem szeretni, illetve néha meg is izzasztotta a játékosokat, ha nem valami logikai feladványba ütközött az ember. Csak két évet kellett várni a folytatásra, amit minden lelkes rajongó várt. Csak kicsit keserű szájízzel. Tény, hogy a Devil May Cry 2 nem nyerte el mindenki tetszését. Ássunk kicsit mélyebbre és derítsük ki, miért is.

A történet egy Arius nevezetű üzletembert helyez a középpontba, kinek nem titkolt terve, hogy életre keltsen egy ősi démont, amellyel világuralomra törhet. Segítőnk, Lucia felkeresi Dantét, hogy segítsen megállítani a fickót. Nem esik nehezére meggyőzni a fiút, mivel már apjával, Sparda-val is együtt dolgozott egykoron. Az érme mindent eldönt, így bele is vágunk a megbízásba.

A játékmenet semmit sem változott. Mondhatjuk úgy is, hogy a tetemes része megegyezik az első részével. A pörgős, akciódús hack n’ slash darálás maradt a régiben. A mozdulatok nagy része már ismerős lehet, viszont ezt a repertoárt kissé kibővítették. Dante esetében három penge között váltogathatunk. Az alap Rebellion, a kissé nagyobb, de erőteljesebb Vendetta, illetve a Merciless névre hallgató penge. Lőfegyverek terén Dante névjegyeként is szolgáló Ebony & Ivory névre keresztelt pisztolyok lesznek segítségünkre, de a klasszikus Shotgunt és a gépfegyvereket is készhez kaparinthatjuk idővel, illetve egy rakétavetőt. Mindegyik más-más tulajdonságokkal rendelkezik, különböző ellenfél típusok ellen vethetjük be őket, így nagyon jól lehet taktikázni vele. Ezeken kívül elérhető egy különböző harci stílussal rendelkező képesség, amely a Devil Trigger névre hallgat. Ebben a módban Dante egy démoni alakká változik át, sebzése megnő, gyorsabban képes mozogni, és különböző képességeket aktiválhatunk hozzá a medálok felhasználásával.

Ezeket a medálokat a pályákon elhelyezett különböző pontokon lehet felvenni, némi harc vagy ügyességi feladat megoldása árán. Ezzel módosíthatjuk az előbb említett Devil trigger képességet. Aktiválhatunk többek között gyorsabb mozgást, nagyobb sebzést, repülést, életerő regenerációt, démoni-angyali vagy elektromos támadást. A különböző ellenfeleknél, bossoknál érdemes ezekkel taktikázni. Mindezeken kívül megmaradtak a felszedhető gömbök is. Csak hogy a legalapvetőbbeket megemlítsem. A piros gömbökkel fejleszthetjük a felszereléseinket, a boltban vásárolhatunk rajtuk életerő növelőt, Devil Trigger helyreállítót, különböző kristályokat, amelyek közül én a sárgát emelném ki ismét, ami ugye a halálból hoz vissza. Ezeket a gömböket az ellenfelekből nyerhetjük ki, vagy a pályák eldugott szegleteiben férhetünk hozzájuk, csak úgy, mint az életerő helyreállító zöld gömbökhöz. Fejlesztéseket szintén a pályákon elhelyezett szobroknál, vagy a misszió elindítása előtt áll módunkban vásárolni.

A pályatervezés kissé változott az előző részhez képest. Most már kisebb városi utcákon, metró aluljárókban, nagyobb házakban, háztetőkön fogunk inkább megfordulni, miközben mindenen eluralkodik a káosz. Az ellenfelek is lecserélődtek, és sokkal gyakrabban fogunk szembeszállni bossokkal is. Az viszont a fejlesztők lustaságára utal, hogy egy-egy bossharc megfelel egy teljes pályának, ami letudható 3-4 perc alatt is, mindenféle taktikázás nélkül. Így a játék bő négy óra alatt könnyedén teljesíthető, Normál nehézségi szinten. De ezzel nem ér véget a móka, mert ezután kapunk egy Lucia történetszálat is, ami bár csak fele annyi küldetésből áll, mint a Dantés szál, így is képes lekötni az embert egy darabig. Fontos megemlíteni, hogy sokan panaszkodnak akkoriban a Devil May Cry nehézsége miatt, Tény, hogy nem a legkönnyebb játékok közé tartozott, de nem volt annyira iszonyú nehéz. Ez elért a Capcomhoz is, így a második rész viszont túly könnyűre sikeredett. Még Normál módon sem jelent különösebb kihívást. Persze van pár boss, aki megfingat, ha szerencsétlenkedünk, de a többségükhöz még csak hozzá sem kell érnünk, hogy legyőzzük őket. Én nem feltétlen nevezném ezt negatívumnak, csak érdemes megemlíteni, mennyi különbség is van a két epizód között.

Ugyanezt a grafikára már nem mondhatnám. A fő karakterek viszonylag szépen ki vannak dolgozva, de a pályaelemek, a textúrák, az effektek mint ha egy az egyben az első részből lettek volna átemelve, amit így összegségében nézve szépnek nem feltétlen merném nevezni. Főleg 2003-ban, amikor az Unreal Engine 2 már világmeghódító hadjáratát járta. Én nem vagyok allergiás a grafikára, ezt már többször is említettem, de ami csúnya, az csúnya. Helyette viszont végre valahára kaptunk minden átvezető alá feliratot. Na végre! És ehhez komolyan 2 év kellett, hogy elteljen, mire rájöttek? Ugyan már… Az mesterséges intelligenciáról nincs mit említeni. Főleg nem egy ilyen játéknál. Önfeláldozóan az életünkre törnek, nem hátrálnak meg, ez épp elég. Ha visszatérünk egy-egy helyszínre, újra megjelennek, így ezt kihasználva farmolhatunk belőlük némi piros gömböt fejlesztés gyanánt. Ha már úgy is olyan unfair a játék, hogy minden egyes megvásárolt fejlesztés és eszköz után pofátlanul emeli ezek árát. A fegyvereknél még meg is értem, de hogy az életerő növelő és a kristályok esetében is, ez már elég nagy szemtelenség szerintem. Pont ezt gyűlöltem az első rész esetében is, amit talán nem is említettem akkoriban. És ahogy tudom, ettől a démontól a továbbiakban sem sikerült megszabadulni. Hűha… A kamerakezelés is maradt a régiben. Szerintem elég jók a kameraállások, de néha itt is beleütközik az ember olyan helyekbe, ahol képes elveszíteni a tájékozódó képességét pont a butyuta kamera miatt. A szinkront nem nagyon részletezném, mert nincs mit. Dante hangja jó, a beszólásai sem rosszak, bár most mint ha visszafogta volna magát. A többi karakter olyan átlagos, mint ha nem is lennének ott, de a főcsóka, Arius hangja olyan irritáló, hogy azt elmondani nem lehet. Valami eszméletlen idióta akcentussal rendelkezik, némi homokos hajlammal megfűszerezett hanglejtéssel. Kimondhatatlanul idegesítő és inkább nevetséges, mint sem komoly. Egy ilyen akarja uralma alá hajtani a világot? Ugyan már… Ezt még a Japánok sem gondolhatták komolyan. A zene viszont nem rossz. Viszonylag pörgős számokat sikerült belecsempészni a játékba, de egyik sem olyan kiemelkedő, hogy bármiféle késztetést érezzek magamban az utólagos meghallgatás érdekében. Hiányoltam, hogy a kontroller gombkiosztását nem lehet testre szabni, de még csak előre megadott kiosztások között sem lehet válogatni. Na meg hogy a játék ránk erőlteti a normál fokozatot és csak akkor ajánlja fel a könnyűt, ha a játék első két pályáján elhalálozunk. Komolyan nem értem a Japánok gondolkozását, már másodjára lövik el ezeket az idióta hibákat.

Kicsit unalmas, de az elődhöz némiképp hű folytatást tisztelhetünk a Devil May Cry 2 esetében. Egy végigjátszást megér, már csak a brand felé nyilvánított tisztelet jeléből is, de szerintem nem egy olyan játék, amely évek múlva is visszahúzna a konzol elé, mint az első rész. Csak egy délutáni hentelés, semmi több.

8.0/10