A Battlefield széria a Bad Company-val alapjaiban megváltozott. Ez a rész nem erőlteti annyira túlzottan a multiplayer módot és ezúttal az egész játék egy egyjátékos kampány köré lett felépítve. Hmmm. Érdekesnek hangzani. Ez nem a DICE-ra vall.
A játékban Preston Marlowe közlegény bőrébe bújva kell végigjátszanunk ezt a nem mindennapi történetet, akit egy helikopter elkötése miatt büntetésel a B szakaszba (Bad Company) soroztak. Érdemes tudni erről a szakaszról, hogy ide kerülnek be azok a különc katonák, akik állandóan csak a bajt hozzák a hadsereg fejére és nagyon balhésok. Nincs ez másként a szakasz többi tagjával sem. Terrence Sweetwater a csapat esze. Ő unalmában feltörte a katonai hírszerzés számítógépeit. George Gordon Haggard Jr. a robbantgató, akit egy egész laktanya felrobbantásával idéztek bíróság elé. Szakaszunk parancsnoka, Samuel D Redford, akinek a katonai vezetőség rövidebb szolgálati időt ígért, ha kezelni tudja ezeket az őrült srácokat a csatamezőn. Nos, ők a B szakasz tagjai.
A nem túl távoli jövőben Amerika és Oroszország háborúzik egymással. Az első pár sikeres összecsapás után az osztag egy jóval keményebb ellenállásba ütközik, akikről hamar kiderül, hogy egy zsoldos birodalom tagjai, akik nem pénzért, hanem aranyért dolgoznak. Minden az első darabka arany megszerzésével kezdődik. Innentől már semmi más cél nem lobog a szemünk előtt, csak megszerezni az összeset, természetesen a hadsereg tudta nélkül.
A játékmenet egyszerű. Adott egy hatalmas csatatér, ahol különböző feladatokat kell elvégeznünk. A feladatokat a parancsnok a központtól kapja, amit utána az osztagnak végre kell hajtania. Nem túl bonyolult küldetések ezek. Általában rádiótornyokat kell felrobbantani, megvédeni a szövetséges járműveket, vagy csak egy kisebb falut kell kiírtani. De hogy hogyan jutunk oda, az már egy másik kérdés. A kilométerhiányosok gyalogolhatnak is, de ha nagy mákunk van, akkor éppen belefutunk egy teherautóba vagy egy tankba. És fontos megemlíteni a játék két legfőbb mozgatórugóját. A grafikus motort és a hangulatot. Kacagásban nem lesz hiány. Ez a lökött bagázs állandóan csak a hülyeséget fújja. Nagyon sokat dob a hangulaton, amikor Sweetwater és Haggard elkezdenek hülyéskedni. Általában vagy kő, papír ollóznak, vagy éppen arról beszélgetnek, hogy a képzeletben megszerzett aranyt mire is fogják elkölteni. Nagyon hangulatosak ezek a pillanatok. De mégis a legfontosabb elem a játékban a grafikus motor. A frostbite engine erőforrásainak köszönhetően az épületek 75%-át teljes mértékben le tudjuk rombolni. Így már merőben megváltozik a taktikánk is. Értelemszerűen egy tank elől nem nyújt menedéket egy ház sem, mert falai pillanatokon belül rommá varázsolódnak. Mondhatni ez adja a játék lelkét.
De nem esett még szó a felszerelésről. Mivel Preston sem egy málhás szamár, ezért egyszerre csak 4 féle felszerelés vihetünk magunkkal. Elsődleges fegyverünk egy lőfegyver és annak másodlagos gránátvető funkciója, vagy ha épp nem tud gránátot lőni, akkor vagy egy kispisztolyt kapunk (ha mesterlövészpuskát használunk), vagy gránátot (ha bármilyen más lőfegyvert használunk, természetesen gránátvető nélkül. Állandó elsősegély eszközünk egy adrenalinos injekció, melynek segítségével bármikor visszatölthetjük életerőnket. Ezek mellett felszedhetünk még rakétavetőket, járműjavító eszközt és olyan speciális eszközöket, melyek segítségével akármikor légi támogatást kérhetünk. Csak bekell mérnünk a célt, tartsuk lenyomva a ravaszt és már jön is a segítség. Nagy előny lehet ez, ha egy kisebb falut akarunk teljesen lerombolni, vagy ha éppen egy tankmező közepén állunk. Ezek mellett használhatjuk a járművek fegyvereit. Például a tankban rakétát is kilőhetünk és a gépfegyvert is használhatjuk, csak úgy, mint a szárazföldön felállított gépfegyvereket és járműelhárító eszközöket is. Emellett lesz alkalmunk helikoptert és csónakot is vezetni.
Mint már említettem, a játék grafikája nagyon szép. A Frostbite eddig aligha látott látványvilágot varázsol elénk. Szép effektek, részletes karaktermodellek és tág területek. Vagyis ami a piros határon belül van. Mert ha azon kívülre sétálunk, máris a fülünkre szólnak, hogy nyomás vissza a csatamezőre. A rombolhatóságnak is megvannak a hátrányai. Már a játék első 5 percében nagy csalódást kellett átélnek, mikor az utamba kerülő első épületet akartam a földel egyenlővé tenni. Az okés, hogy a tetőszerkezet és a falak nagy része fel is robban, de a váz az istenért nem akar megsérülni. Ez azért elég lelombozó, hogy a hatalmas betonfalak csak úgy széthullnak, de a fagerendákkal már nem bírok el. Az is zavart, hogy az ellenség általában mindig hatalmas túlerőben van. Ez ok. Megértem. De ami ennél is frusztrálóbb, hogy nem kell megölnünk mindenkit ahhoz, hogy túléljük a háborút. Nem, nem az elmenekülésre vagy az ellenségek megkerülésére gondolok, de ez is megoldható. Hanem arra, hogy hiába van még körülöttünk 5 ellenséges ember, ha elértük a vörös füstöt (ami után általában midig egy bejátszást kapunk, ahol kiosztják az új parancsot), azután hirtelen le sem szarnak az ellenfelek és eltűnnek. Ez kicsit ellentmond a valóságnak azért. A mesterséges intelligencia amúgy nagyon okos. Rohangálnak össze-vissza, bekerítenek, jeleznek egymásnak és hasonló. A zenék is nagyon jók. Az autókban hangulatos muzsikák kényeztetik fülünket, ami nagyon hozzáillik a játék hangulatához. Ezek mellett a szinkronhangok is briliánsak lettek. Néha persze úgy érzi az ember, hogy a színészek kicsit túljátszották magukat, de ez egyáltalán nem baj, mert illik a szereplőkhöz.
A DICE most nagyot alkotott. Mertek újat próbálni és be is jött nekik. Nyugodtan elmondhatom, hogy két Call of Duty rész között a Bad Company tökéletes kikapcsolódást nyújt. Sőt, még többet is. A háborús játékok kedvelőinek merem ajánlani teljes szívvel.
9.7/10
Utolsó kommentek