GameCenter - A játékok központja

2008-ban a DICE valami olyasmivel rukkolt elő, ami eddig nem igazán volt megszokott tőle. A legújabb Battlefield játékuk, amely a Bad Company alcímet viselte, az első olyan játék volt a sorozat történelmében, amely tartalmazott különálló egyjátékos sztori módot is. Marlowe, Sweetwater, Haggard és Redford remek csapatot alkottak, a játék telis tele volt humoros és újszerű dolgokkal, amelyeket azelőtt kevés játék tudott felmutatni ebben a kategóriában. Egy új oldaláról közelítették meg a modern háború témáját. 2 évvel később megjelent a folytatás és ezúttal a PC-s játékosok is dörzsölhették a tenyerüket, mert bizony a második rész a számítógépünkön is tiszteletét tette. Tesztem tehát ezen a platformon folyt.

2007-ben a Modern Warfare már bebizonyította, hogy az Oroszok rosszak, csúnyák és mindenkit el akarnak pusztítani. Nem volt ez másképp alanyunk nagytestvérénél sem, és a Modern Warfare 2-ben sem. Minek változtatni? Ami már egyszer bejött, ahhoz nem kell hozzápiszkálni. Szóval igen, a Bad Company 2 szintén a csúnya, gonosz, mogorva ruszkikat állítja be a középpontba. Ezúttal egy, a második világháborúban készített, Aurora bomba áll a középpontban, amely most ismét előkerült. A B osztag ezúttal átkerül a special activities division részlegbe és nem kisebb feladatot kaptak, mint hogy megkaparintsák az említett fegyvert, mielőtt az rossz kezekbe kerülne.

Hogy ha már ezen a recepten nem sokat változtattak, akkor azt kell mondanom, hogy az alapul szolgáló tényezőkön sem változattak sokat, hála a jó égnek. Menetelünk előre, feladatokat végrehajtva, utunkba pedig senki nem állhat. Ezúttal 2.0-ása verzióban. Ezalatt a rombolhatóság továbbfejlesztését értem. Emlékeztek, anno az első részben azt sérelmeztem, hogy habár a falakat elég alaposan le lehet bontani, maga a házak váza az megmaradt a talpán. Kérem szépen, ezt itt elfelejthetjük. A kisebb és közepes épületeket teljesen porrá lehet zúzni, vagy ha úgy tetszik, a földel egyenlővé tenni. Ez baromi jó, nagyon sokat dob a hangulaton. Egy nagyobb bombázás közepette nem érdemes sokáig egy épület sarkában kuksolni és várni a nagy amerikai hadsereg hősies felmentő seregére, mert az egész építmény egy pillanat alatt a nyakunkba zúdulhat. Ezt persze visszafele is alkalmazhatjuk. A siker garantált. Fegyverek terén nem sokat változott a játék. Találkozhatunk pár új típussal, de a régi felhozatalból is visszaköszön néhány modell. Természetesen az aknavető alapvető felszereltség, így nem kell attól tartanunk, hogy netán nem tudunk robbantgatni. A környezet is sokkal változatosabb. Az első részben inkább az erdős hegységekben, síkságokon bóklászhattunk, itt viszont sokkal többet fogunk mozogni havas tájakon és dzsungeles környezetben. A játékmenetben még annyi változás történt, hogy a Bad Company 2 szintén beállt a „fedezékbe húzódom, és pillanatok alatt meggyógyulok” rendszert használó játékok sorába. Valahogy ez nekem itt nem jött be. Az első részben alkalmazható elsősegély tű kissé taktikusabb mozgásra kényszerítette a játékost. Ez az érzés itt sajnos elmaradt és én ezt személy szerint ennek hiányában látom. A karakterek humorukat itt is megőrizték ami remekül illeszkedik a játékhoz, de helyenként felcsendült néhány olyan politikai helytállást megfogalmazó mondat a játékban, amit én nem igazán tettem volna bele a játékba. Másrészt a hippi helikopterpilóta. A kettő nagyon egybecsüng, semelyik előbb említett dolognak nem látom igazán keresnivalóját ebben a játékban. Bár efelől lehet, hogy valaki kedvelte/kedveli a pilóta magatartását, engem inkább taszított. Ez NEM Vietnám az Isten szerelmére!

A játék nem hazudtolta meg magát. Gyönyörűen néz ki. A Frostbite 1.5-ös verziója ugyan olyan gyönyörű látványt nyújt, mint elődje. Ehhez csatlakozik a rombolhatóság fejlettsége és a motor a havas tájakon is bebizonyítja, mikre képes. A szinkronhangok maradtak a régiek, ezen azt hiszem nem is lett volna érdemes változtatni. Bár néha túljátsszák a szerepüket, úgy gondolom ettől eltekintve belekötnivalónk nem lehetne sem a főszereplők hangjába, sem a mellékszereplőkébe. A zenéket nagy változás érintette. Míg az előző rész melódiái éreztették a játékossal a kissé viccesre vett lövöldözés hangulatát, a második részben ennek nyoma sem maradt. Helyette komor dallamok merülnek fel, néhol egy kis metál is felcsendül. Nincs is baj ezzel, sőt! Metálra szétzúzni az ellenségek között remek érzés, én viszont hiányoltam ezeket a könnyed és nyugodt muzsikákat. Az egyjátékos mód 13 pályát foglal magában, amelyiken könnyű fokozaton csekély 5 óra alatt simán végig lehet rohanni. Ez kevés idő sajnos és az élmény sem igazán fizetődik ki így teljesen, szóval a gyakorlottabb játékosoknak mindenféleképpen egy közepes szinten ajánlom a játék elkezdését. Ehhez képest a játék nem monton. Mindig mutat valami újat, amivel igyekszik fenntartani a játékos figyelmét. Az olyan missziók, mint amikor egyedül kell barangolni a hóviharban, átküzdve magadat az ellenségen és a természet erőin nagyon hangulatosak tudnak lenni. De megemlíthetőek a járművezetős részek is. Bepattanhatunk tankok, hajók, quad-ok, terepjárók volánjai mögé is akár. Nem utolsó sorban a mesterlövészes missziót említeném meg, ahol a vihart kihasználva kell észrevétlenül likvidálnunk az ellenséges erőket. Zseniális! Hibák természetesen itt is akadnak azért. Az egyik leggyakoribb a nagyon furcsa hullapózok. A lelőtt ellenségek néha elég furcsa pózban veszik fel a hullamerevséget, például térden állva, leborulva egy tárgy mellé, mint aki éppen hányni készül és még sorolhatnám akár 5 oldalon keresztül is. Habár a rombolhatóságra azt mondtam, hogy rendkívül részletes, azért vannak dolgok, amelyeket én nem igazán értek. Hogy egy sorozattól szétugranak a fakerítések és az ajtók? Még ha szép lassan bomlanának fel, darabokat lehullajtva magukról, úgy még el is fogadtam volna, de hogy 5 skuló után az egész szétesik, az azért elég bizarr, és személy szerint engem zavart is. Az átvezető videókban pedig néhol elcsúszik a felirat, ami szintén elég zavarónak tűnhet annak, aki nem csak hallgatja, de olvassa is a dialógusokat. Szerencsére ez utóbbi igen ritkán fordul elő.

Még mindig azon az állásponton vagyok, hogy inkább 2 évente végigjátszanák egy Bad Company részt, mint hogy minden évben új Call of Duty-t toljanak az orrom alá. Valahogy több van benne, mint egy szimpla COD-ban. Úgy hogy aki szeretia  COD-ot, de a Bad Company 2-vel még nem játszott, az mindenféleképpen próbálja ki. A siker garantált!

9.0/10

Ahogyan az megfigyelhető, nem csak a stratégiai játékokról szóló cikkekből szenved hiányt az oldal, de jórészt a sportjátékokat is kerülöm, ahogyan csak tudom. Ennek több oka is van. Nem igazán vagyok valami hűdenagy sportegyéniség és mindig is úgy tartottam, hogy az Electronic Arts évenként jelentkező sportjátékai (FIFA, NHL, NFL, NBA sorozat) nem igazán nyújt újdonságot, minden évben csak épp valamit hozzácsap az előzőhöz és AAA kategóriás játékként, az ahhoz tartozó áron eladja. A magam részéről én ezt teljes mértékben elítélem. Habár játszottam valamennyit a FIFA 2002, 2003-as részével is, számomra csak egy olyan alkotása van az EA Sportrészlegének, amely hosszú időkig letud kötni, ez pedig az NHL 2002.

Ez a rész is nagy valószínűséggel ugyan arra a kaptafára megy, mint amelyikre az előző részek is épültek. Mit kapunk a játékban? Nos indíthatunk saját szezont, sima meccset vagy akár bajnokságot is. Megszabhatjuk a résztvevő csapatok számát, a meccsek hosszúságát és még saját nevet is adhatunk a szezonnak. A fontosabb edzői beállításokat is is megszabhatjuk, mint például ki hol álljon, a cserepadosokat felhozhatjuk, a naptárba is belekukkanthatunk hogy tudjuk, mikor lesz a következő meccsünk és még rengeteg beállítást végezhetünk a csapatunkkal. Aki Fifázik, annak ez biztos nem újdonság. Kreálhatunk magunknak saját játékost is, melyek arcát és testi, fizikai tulajdonságait saját szájízünk szerint alakítgathatjuk, ezáltal létrehozhatunk magunknak egy álomcsapatot is. A meccsek közben végrehajtott bravúrokért feloldhatunk úgynevezett NHL kártyákat is, amelyek nem másak, mint képek jégkorongozókról. Hogy ennek mi értelme volt, azt én magam sem tudom, ezt én egy régimódi achievement rendszernek tudnám felfogni.

A játékmenet egyébként meglepően jó. Talán néha kissé arcade is, bár ez lehet a mesterséges intelligencia kezdő fokozata miatt is. Mit értek ezalatt? Nagyon könnyű kicselezni a játékosokat, jól lehet mozogni a labdával és szépeket lehet csavarni. Egy meccs alatt akár 15-20 gólt is simán lehet nekik verni, így nem árt meg senkinek sem, ha nem ezen a fokozaton kezdi el a játékot. A meccseket a verekedések dobják fel igazán. Ha játékosunk összetűzésbe keveredik az ellenfél egy másik játékosával, akkor könnyen egy mini Mortal Kombat harcban találhatjuk magunkat. Persze senki ne számítson nagy cifrára, csak sima püfölés van addig, amíg valakinek az életcsíkja el nem tűnik.

A grafikával nincs semmi gond sem. A játékosok jól ki lettek modellezve, összegségében miden remekül néz ki, habár az kissé zavaró tud lenni, hogy a közönség csak  egy darab mozgó kartonbábú, amely igazán a bejátszásoknál látszik. Észrevételem szerint a játékosok arcának lemodellezésére nagyobb gondot fordítottak, mint a FIFA 2002 esetében. A hivatalos zenelistában csak csekély számú dallam lelhető fel, ezek viszont elég jók, az én ízlésemnek bejöttek. A hangok terén is elég igényes a játék, sajnos elég gyakran képes belefutni abba a hibába a játék, hogy a kommentálást elfelejti bejátszani, vagy a gólt jelző sípszót. Ez nem zavaró, de az igényes játékosok kedvét biztosan le fogja rombolni egy minimálisan.

Az NHL 2002 egy nagyon kellemes játék. Belejönni igazán nem nehéz, nagyon le tudja kötni az embert, főleg, ha egymás ellen, illetve csapatban nyomja az ember több barátjával. Sajnos hosszútávon nem tud érdeklődést kelteni a játékos iránt, így hamar meg lehet unni a játékot, de ettől eltekintve gyors nekifutásként egy kisebb szezont simán megéri lenyomni vele. Akinek megadatik az alkalom, hogy játszhasson vele, egy próbát nyugodtan tegyen vele.

8.5/10

Az irományaim ezen bevezető szakasza általában a bemutatni kívánt alany más oldalról való megközelítéséről szokott szólni, ez esetben ezt felváltotta a figyelemfelkeltés. A jelenlegi tesztben elhangzó kritikák kizárólagosan sajátos véleményen alapulnak! Az egyes állításokra rá lehet cáfolni, minden egyes leírt lesújtó kritika a személyes érzéseimet fejezi ki a játék iránt. Megértéseteket köszönöm előre is.

Még egy büdös kukkot nem írtam, de már arra lehet következtetni, hogy ez egy szar játék. Nem. Egyáltalán nem az. A 2008-as Undercover velejéig romlott szar volt, az oldalon jelenleg a csúnyán elhanyagolt PS2-es változatról lehet egy felettébb földbe döngölő kritikát olvasni. Mindez meglátszott a mutatókon is, a részvények gondolom romlani kezdtek, így egy tollvonással a nagyfőnök sutty, a Black Boxos srácokat nyaralni küldte (így született a szintén nem hatalmas sikereiről ismert NFS World mellékág) és úgy gondolta, tereljük el a szériát egy olyan irányba, ahova NFS még soha be nem tette a lábát. Egy gyors szerződéskötés a Slightly Mad Studios-szal és így jött létre a Need for Speed legújabb darabja, ezúttal szigorúan versenypályákon történő aszfaltszaggatással, a Shift. De háá ilyen már vóóóót!!!! Mondhatjuk jogosan, a sokak szerint szintén trágya, szerintem elég kellemesre sikeredett ProStreet személyében. DE. Amíg a ProStreet szintén az arcade vonalat követte, a Shift ízig-vérig egy szimulátor játék. Vagyis annak próbál megfelelni. Hát igen. Valakinek szembe kellett szállnia a közelgő csúnya, gonosz ellenséggel, a Forza Motorsport 3-al. Legalább is az én véleményen szerint a Shift csakis ezért készült el. Sikerült neki a bravúr?? (SPOILER ALERT)=NEM.

Na rendben. Szóval mivel is van dolgunk? Kaptunk egy szimulátor játékot. Ehhez persze történet nem társul, amit én úgy gondolok, hogy ez teljesen helyén is van. Az egész pereputty arról szól, hogy a földkerekség legnevezetesebb versenyére, az NFS Live Tour-ra csakis a legeslegjobbak legjobbjai kerülhetnek be. Célunk, vagyis helyesen fogalmazva a főnökünk célja az, hogy bekerüljünk a Live Tour-ba és megnyerjük azt. Szóval kisebb rendezvényeken kell részt vennünk, megnyernünk azokat, sok zsetont szereznünk, amiből jó kocsikat vásárolhatunk és mindezek mellett csillagokat kell gyűjtenünk. Minek is? Mert ezekkel válnak elérhetővé újabb eventek, majd amikor beszereztük a kellő mennyiséget, maga a Live tour is. Csillagokat a versenyeken elért helyezésünkért kapunk (1. hely - 3 csillag és így tovább) De nem csak akkor kapunk csillagokat, ha nyerünk, hanem akkor is, ha teljesítjük a versenyeken előírt követelményeket. Például: 200 km/h-s sebesség elérése, tökéletes kör, 800 pont elérése, stb… Ja igen. Van itt ám szintlépés is. (Lépést kell tartani a Forzával!!!) Pontokat kapunk előzésekért, driftelésért, ellenfeleink kilökésért és a szimpla vezetésért is. Ezeket a pontokat szorzókkal növelhetjük gyorsabban, ehhez akció dús vezetést kell produkálnunk. (Értsd: a felsoroltak folyamatos kombinációját kell végrehajtanunk) Versenystílusunk változhat attól függően, hogy hogyan viselkedünk a pályán. Ha lökdösődünk, akkor agresszívak vagyunk, ha csak a tiszta versenyszellem hajt, akkor precízként leszünk beállítva. Ellenfeleinkre hasonló érzelmek hatnak, nem árt odafigyelnünk, mit súg főnökünk a fülünkbe egyes ellenfeleinkről, mert hasznunkra válhat.

Az autólista? Hááát sok újdonságot nem lelünk benne, a szokásos Pagani Zonda, Lamborghini-k, Porsche-k, Chevrolet-ek és barátai mind fellelhetőek itt is, néhány újdonsággal viszont kedveskedik a Shift. Megtalálható benne olyan versenylegenda, mint az 1972-es Nissan Skyline 2000GT-R, Porsche 911 GT3 RS, 1994 McLaren F1, (bár ez a régi NFS-ekben szerepelt, a Hot Pursuit 2 óta csak itt láthatjuk hivatalosan is viszont) 2007 SEAT Leon Cupra, 2008 Renault Mégane RS. Mindenki a maga kedve szerint csemegézhet köztük. Tuningolni lehet őket mindenféleképpen. Vehetünk beléjük előre összeállított csomagokat, kasztnikat, bukóteret, de saját szájízünk szerint is finom hangolhatjuk a kicsikéket. Egy bazi nagy zsidóságot viszont már ennél a résznél is véltem felfedezni, miszerint garázshelyeket és kocsikat nem csak a játékbeli pénzért vásárolhatunk, hanem Microsoft pontokért is. Ez kb olyan, mint a World-ben, hogy zöld hasúért szinttől és időtől függetlenül bármikor megvehetünk bármilyen autót, még ha az amúgy nem is lenne nekünk elérhető. Jó, megértem, hogy így kisebb előnyhöz jutnak a játékosok, ezáltal az Electronic Arts is, de ez kurvára idegesítő, hogy még így is a pénzt akarják kihúzni az ember zsebéből. Ez már rohadt nagy pofátlanság. De aki nem akar, az nem él vele.

És eljött a kedvenc részem, amikor is a teszt átalakul egy összehasonlító dolgozattá. Azt hiszem, ha ez hivatalos szakdolgozat lenne, valami olyan címet adnék neki, hogy Shift vs Forza 3. Na de most nem ez a lényeg,. Miről is van szó? A játékmenetről, a kezelhetőségről. (Mindenki figyelmét szeretném felhívni az első mondatokban megfogalmazott felhívásról!!!) A Shift-ben az autók irányítása olyan bűn rossz, hogy meg sem lehet különböztetni egymástól a kocsikat. Mindnek ugyan olyan trágya, szar kezelhetősége van. Egyszerűen nem érzed a kocsit, nem tudod kontrollálni, mert egész végig rezeg az egész kasztni a pályán, ha húzod a féket, akkor is 95% rá az esély, hogy a sóderágyban végzed. És tökmindegy mivel mész, mert az összes kocsi kb olyan, mint ha ugyan azt a tulajdonságot aggatták volna rájuk. Ellentétben a Forzával (HÁROM), ahol mindennemű gépi segítség nélkül 4-5 verseny után el lehet sajátítani az autók vezetési technikáját. Ez egyszerűen olyan idegesítő, hogy a televíziót kihajítottam volna az ablakon. Nem vagyok képes elfogadni a tényt, hogy ez a válóságban így működik. Valahogy nem tudom elhinni. Sajnálom. Ennél a résznél nálam a Shift minden olyan jellege megbukott, ami a szimulátor típusú játékokra hajaz. Szörnyű. Borzalmas. Egy két olyan kivétel van, amire még azt mondom, hogy oké. Tuningolva elég szépen el lehet vezetni, ha az ember megszokja. (pl: Porsche Cayman, 911 GT3 RS és még talán a McLaren F1). A Forza 3 ellen szóljon az a tény, hogy a Shift olyan vizuális megvalósításokat használ, amivel az emebr tényleg úgy érzi, mint ha egy versenygépben ülne. Egyik ilyen a folyamatos rászkódás (amit én versenypályán tök logikátlannak érzek), a pilóta fejének biccenése fékezésnél, kanyaroknál, gyors sebesség esetében homályos látás, ütközéskor fekete-fehér látás, szívverések hallatszása és lihegés. Ezek hatalmas élvezeti faktort nyújtanak a játéknak, de ezy a megváltáshoz egyszerűen NEM ELÉG. A belső nézet talán valamivel szebben ki lett dolgozva, mint a Forza 3-ban, itt viszont az egész autóban körbenézhetünk, nem csak horizontálisan (Értsd: nem csak jobbra-balra tudod forgatni a karakter fejét, hanem fel és le is, ergo látod a lábad és a váltót is).

Versenytípusokat tekintve a Shift nem döntöget rekordokat, lássuk milyen módokkal van dolgunk. Van szimpla körverseny, drift, időmegdöntős verseny és egy úgynevezett fogócska, ahol 3 versenyből kell eldönteni, ki a jobb. Az irányítás kihat a driftre is, ami olyannyira reálisra sikeredett, hogy akár hajnyírónak is lehetne adni a játékot. Borzalmasan szar. A kocsi hamar irányíthatatlanná válik, habár a fék és gázpedál megfelelő korrigálásával kellene játszadoznunk, én mindenkinek azt ajánlanám, hogy kerüljétek a driftet. Persze lehet, hogy valakinek perfektül megy, nem mondom, hogy mindenki kötelezően szarul megy rajta, de én ezt a módot erősen hanyagoltam a játék közben. Még a ProStreet-ben is jobban lehetett driftelni, pedig ott sem volt tökéletes. És még profi versenyzők tapasztalataival fejlesztették ezt a módot… Haha, én meg tudok repülni és közben tüzet köpködök… Nem hiszitek? Jobb is! A grafika mindenektől eltekintve gyönyörű. Az autók csodálatosan néznek ki, a fény-árnyék játék lenyűgöző, a pályák is nagyon szépen lettek megalkotva. Ehhez viszonyítva a fizika a béka segge alatt van kb, ezt már az irányításnál elmagyaráztam, de egy nagyobb koccanás következtében is irreálisan viselkedik a játék. Ilyenkor csodát is tehetünk. A legnagyobb ilyen emberfeletti dolog, hogy gondtalanul átmehetünk az ellenfél kocsiján, csak tolnunk kell magunk előtt pár másodpercig. A kocsik hangjai egyébként rendben vannak, a zenelistára is csak ugyan ezt tudom mondani. A grafikán kívül talán ez a második legjobb dolog a játékban. A mesterséges intelligencia hááát. Vegyes érzelmeim vannak efelől. Megelőzni az AI-t nem lehetetlen, lépést tartani vele már annál inkább. Ez nem is lenne baj, ha nem lenne ilyen szörnyű kezelhetősége minden kocsinak, így az ellenfelek legyűrése is egy kínszenvedés. Ettől eltekintve tűrhető szinten van a tehetségük, könnyen lépést lehet tartani velük.

Végig fogom-e valaha is szenvedni ezt a bűnt az 50. sofőrszintig? Biztos nem! Hamarabb teljesítem a Forza 3, 34 körös versenyét egy D kategóriás kocsival tolatva, mint hogy én eme szar elé önszántamból leüljek megint fejlődés gyanánt. Az irányítás ölte meg a játékélményt, vele együtt a játékot is. Ettől eltekintve mindenkinek ajánlom egy próbára, hát ha valaki megbarátkozik vele, én inkább minden nap elviselném a Most Wanted undorító mesterséges intelligenciáját, mint hogy ezzel kínlódjak. Nagyon jóindulattal kap:

5.9/10

Nos, azt hiszem, belevágtam a lehetetlenbe. Egy olyan játékot bemutatni írásosan, ami nem tesz köréd semmilyen korlátokat, nehéz bemutatni. Ilyen a méltán híres Half-Life 2 mod, a Garry’s Mod, de hasonló cipőben jár a Minecraft is. Azért én mégis úgy gondolom, hogy írok erről a remekműről, aztán hogy ez mennyire lesz érthető, majd elválik.

Elég a melléfecsegésből. Egy kis elő történelem. A Minecraft napjaink egyik leghíresebb Indie játéka, amelyet még 2009-ben kezdett el fejleszteni egy Svéd programozó, becsületes nevén Markus Persson. Habár azóta több demó változat is napvilágot látott a játékból, a végleges változatát csak 2011. novemberében érte el a játék. Azóta folyamatosan frissítik és ezzel együtt egyre nagyobb tömegeket hódít maga köré a játék.

A játéknak semmilyen fő célja nincs. Kapunk egy véletlen generált világot, amiben a játékos teljesen szabad kezet kap és azt alkot, amihez éppen kedve van. Két játékmód elérhető a játékban. Az egyik a kreatív mód, ahol a játékosnak minden készíthető eszköz a rendelkezésére áll, így nem kell kibányásznia a nyersanyagokat, teljes mértékben az építkezésre koncentrálhat. A nyersanyagokból végtelen számban használhat fel, a kibányászáshoz itt nem kell semmilyen eszközt sem használnia, minden ugyan olyan könnyen felszedhető. Az életerőnk nem csökken, nincsenek mob-ok és ennünk sem kell. A túlélő mód már sokkal izgalmasabb. Itt minden anyagot magunknak kell kibányásznunk, ehhez az eszközöket a rendelkezésünkre álló nyersanyagokból kell összeeszkábálnunk és vigyáznunk kell a mob-okra is, mert ha egyszer leszáll az éj, ők jönni fognak. Folyamatosan táplálkoznunk kell, életerőnkre vigyázni kell, mert ha meghalunk, ugyan vissza teleportál a játék egy adott spawn pontra, de a nálunk maradt nyersanyagokat elveszítjük.

Három féle dimenzió létezik a Minecraftban. Az első ugyebár a rendes világ, napszakváltással, rengeteg nyersanyaggal és állatokkal. Itt találkozhatunk éjszaka zombikkal, nyilazó csontvázakkal, pókokkal és creeperekkel.  Az alvilágra a játékos a maga által készített dimenziókapun keresztül juthat el. Itt nem lelhetőek fel a normális világban megtalálható nyersanyagok. Csak láva és ásványi kőzetek vannak. Nincs napszakváltás, az ég vörös, félhomály van és bárhol teleportálódhatnak mob-ok. Néha belefuthatunk hatalmas erődítményekbe és olyan ellenfelek kísérik alvilági utunkat, mint a disznóemberek, szellemek.

Had említsek pár szót magáról a játék lényegi részéről. A világban több féle nyersanyag megtalálható: Fa, homok, föld, kavics, beton, arany, gyémánt, víz és egyéb ásványi anyagok/kőzetek. Ezek kibányászásához különféle eszközökre lesz szükségünk. Ugye a földet legkönnyebben az ásóval tudjuk felvenni, a fát baltával, a kőzeteket csákánnyal. Egy munkaasztal létrehozása után az elemek helyes sorrendbe rakásával hozhatjuk létre ezeket az eszközöket. Csinálhatunk magunknak páncélzatot a mob-ok ellen és közben felhúzhatjuk a saját kis erődünket éjszakára. Ha nem szeretnénk ilyennek bajlódni, akkor kalandozhatunk is. Belefuthatunk NPC-k által lakott kicsi falvakba, a föld alatt pedig hatalmas bányákat lelhetünk fel.

A grafika talán csúnyának tűnhet, de egy indie játéknál ez nem számít. Ennek a legfőbb oka az, hogy a játék Java-ban íródott. Háát mit is tudnék még mondani. A környezeti effektek jók, főleg a dörgés és villámlás hangja sikerült kifejezetten ijesztően, a zene pedig nyugtató, lágy dallam, ami ihletet ad az építéshez. Jelenleg az 1.2.5-ös verziószámnál tart a játék és annak ellenére, hogy én nem ütköztem hibákba a játék során, folyamatosan irtják a bugokat és fejlesztik a játékot.

Nagyon sok lehetőség van a minecraft-ban, csak elég türelem kell hozzá, amíg az ember kiismeri a játékot. Aki régen szeretett Legozni, vagy tüsizni és nagy a kreativitása, tegyen egy próbát a játékkal. Tényleg megéri. És baráti áron is kínálják. Engem meggyőzött. A maga kategóriájában a játék nálam:

10/10