GameCenter - A játékok központja

A kissé unalmasnak tűnő minden heti posztjaimat úgy gondoltam, ma egy kis különlegességgel dobom fel. Eme számomra különleges napon még ha nem is más témát, de egy kissé eltérő stílust választottam. 3 olyan klasszikus Nintendo játékról írok, amelyek az én életemben meghatározó szerepet játszottak. A pontértéket ebben az esetben 5-re csökkentem. Vágjunk hát bele.

Nem igazán tudtam, mivel kezdjek, így nem állítottam fel fontossági sorrendet, csak  véletlen szerűen válogatok, ahogy beugranak a játékok. Az első alanyom a Lode Runner nevű játék. 1983-as alkotásról beszélünk, ahol egy kis bányászkaraktert irányítva kell felvennünk a pályán fellelhető összes aranykupacot. A feladatunkat nehezítik a Bomberman-ből ismerős ellenséges figurák, akik nem csak hogy megölhetnek minket, de fel is kapkodhatják előlünk ezeket az aranykupacokat. Csodafegyverünk egy fúró, amivel a földet fúrhatjuk ki magunk mellett. Ezzel csapdába ejthetjük üldözőinket és így vehetjük vissza tőlük az általuk elkobzott aranykupacokat is. Bár nagyon óvatosnak kell lennünk, mivel ha a saját magunk vermébe esünk bele, akkor kezdhetjük elölről a pályát. A pálya több elemből épült fel. Az egyszerű fúrható földtől kezdve létrák, csövek és láthatatlan falak állták utunkat, ezzel nehezítve meg a pályákat. Az 50 előre megtervezett pályán kívül módunkban állt egy szerkesztőben saját pályákat is létrehozni, ezzel adtak lehetőséget a játékosok kreativitásának kibontakozására. (4/5)

Úgy gondolom, hogy a Super Mario után az egyik legkedveltebb és legismertebb játék a Battle City volt NES-en. Mármint az én véleményem szerint. A fiúk egyik dédelgetett vágyát valósította meg a játék. Hatalmas tankokkal epikus tankcsatákat vívni? Ki az ördög ne akart volna egy ilyen játékkal óra hosszákat játszani? Szóval a recept nem valami bonyolult. A pályán fellelhető 15 (ha jól emlékszem) ellenséges tankot kell likvidálnunk, közben figyelnünk a bázis épségére. (általunk ez csak egyszerűen „A Sas” nevet kapta). A csatát különböző Power up-ok tarkítják. Tankunkat képesek vagyunk fejleszteni csillagokkal, melyek így nagyobbak, erősebbek, mellesleg képesek gyorsabban tüzelni és a nagyobb tankokkal is könnyebben elbánhatunk így. Emellett megállíthatjuk őket, a bázisunkat az ellenség által áttörhetetlen anyaggal vehetjük körbe egy bizonyos ideig, felrobbanthatjuk a pályán levő összes ellenfelet és hasonló segítő elemek állnak rendelkezésünkre. Összesen 50 pálya áll rendelkezésünkre a játékban, emellett helyet kapott egy kétjátékos mód és egy pályaszerkesztő is. (5/5)

Egy buta Japán játékkal folytatom a sort, ez a sokak által szerintem nem ismert The Legend of Kage címet viseli. A történet szerint valami butyuta hercegnőt elraboltak a csúnya, gonosz kék és piros hacukában rohangáló Ninja bácsik, és mi kaptuk azt a nemes feladatot, hogy kiszabadíthatjuk. A játék 4 pályán keresztül csak arról szól, hogy megyünk előrefele egy erdőben, csatornában, ismét valami csatornaszerűségben és végül a palotában, míg ki nem mentjük a hercegnőt. A szopatás csak annyi, hogy ezt a nemes küldetést négyszer kell végrehajtanunk, mire vége a játéknak. Kalandjaink során gyűjtögethetünk fura kis jósló gömbökre hasonlító figurákat, amelyekkel erősebbek lehetünk, illetve egy repülő „televízió” (vagy mi a franc akar az lenni, én 15 éve nem bírok rájönni), amellyel egy plusz életet kaphatunk. De nem csak a ninják az egyetlen veszélyforrások felénk nézve, ki kell védenünk a shurikenjüket is, és emellett még tűzoltócsapra, vagy kukára hasonlító lények is ránktámadnak, amelyek tüzes csuláját ki sem tudjuk védeni. A kardunkat használva kivédhetjük a shurikeneket és persze mi is használhatjuk az eszközt. Baromi unalmas játék, de izgalmassá teszi a fokozatosan növekedő nehézségi szint. És ennyi. Nem tudom miért, valahogy mindig is tetszett ez a játék, habár egy baromi nagy gagyiság az egész. (3/5)

Mára ennyit terveztem. Remélem tetszett ez a kis kitérő. Előreláthatólag még több ilyen jellegű cikket tervezek, bár gondolom ez már magából a címből is elég egyértelműen ki lehetett következtetni. Ne csüggedjetek, ha netán olyan címről írtam, amit nem ismertetek, legközelebb az inkább ismert játékok közül fogok válogatni.

A parkour játékok a piacon nem igazán elterjedtek. 2008 előtt kapásból szinte nem is tudtam volna mondani olyan címet, ami ilyen elemeket vonultat fel. Pedig az ötlet nem rossz, csak éppen a megvalósítással akadhatnak kisebb problémák. Ezért is volt kérdéses 2008-ban a Mirror’s Edge sorsa is, amely ugyan jónak jól nézett ki, de kissé félt tőle mindenki, hogy ezt hogyan lehetne kivitelezni egy játékban? A DICE belepróbált és ez a próbálkozás sikerült is neki, elég nagy sikerrel. Amit maximum előre scriptelt animációnak gondolnánk, az mind megvalósítható játékmenet közben.

Olyan jövőben élünk, ahol a társadalmat és a hétköznapi életet a rendőrök kísérik figyelemmel. Minden terület kamerákkal van megfigyelve, senki sem bújhat el, vagy titkolózhat a hatalom elől. Ebbe a világba csöppen bele Faith is, akinek szülei egy lázadás közben haltak meg még évekkel ezelőtt. Ebből következtetve Faith-nek nem igazán tetszik a rendszer. Főhősnőnk runnerként dolgozik, aki olyan csomagokat szállít, amelyek a kormány elől titokban továbbítanának a kliensek. Egy kisebb kihagyás után újra visszatérünk végezni a dolgunkat, de hamar összetűzésbe kerülünk az egyszerűen csak ’Kékeknek’ nevezett hatóságokkal. Faith testvére egy gyilkossági ügybe keveredik bele, egyetlen bizonyítékunk pedig egy papír fecni, rajta egy szóval: Ikarus. Innen kezdődik meg a hajsza a bűnösök után és a harc az igazságért.

A játékban különböző mozdulatsorokkal küzdhetjük le az akadályokat. Például az akadályokat átugorhatjuk, az alacsonyan fekvő csövek alatt átcsúszhatunk, falon futhatunk, onnan elrugaszkodhatunk, a kisebb peremeken megkapaszkodhatunk, a csövökön lenghetünk és egyéb szituációtól függő mozdulatsort produkálhatunk. Ha a helyzet megkívánja, ezeket kombinálhatjuk is, és ha ügyesen csináljuk, még a lendületünkből sem vesztünk. Erre sok esetben szükségünk is lesz, mert nem csak egyik pontból a másikba kell jutnunk, mert legtöbb esetben vagy a rendőrség van éppen a seggünkben, vagy egy másik runnert kell üldöznünk. Természetesen a zsaruk kiiktatására számos módszert alkalmazhatunk. Kiüthetjük őket ököllel, vagy akár egy jól irányzott dobbantó rúgással (főleg amikor egy magaslat peremén állnak szerencsétlenek), de jóval ember barátabb módszer, ha csak szimplán lefegyverezzük őket, ami után még a fegyverüket is használhatjuk. Persze nem muszáj mindig leállnunk babrálni velük, de kivételesen lesznek olyan alkalmak, ahol a továbbjutás érdekében elkerülendő lesz a harc.

A látványvilágért sajnos nem a Frostbite engine felel, eme feladat végrehajtásáért a készítők az Unreal Engine 3-as verziószámát látták a legmegfelelőbbnek. Probléma természetesen nincs vele. Kicsit módosítgattak a megjelenítésen, ami észre is vehető, legfőbbképp a fényeffekteken. A textúrák kaptak egy kis érdekes színezést. Azok az objektumok, amelyekkel interakcióba lehet lépni, sárga, zöld, kék és piros színnel vannak kifestve. De nem megy ez a látvány rovására? Egyáltalán nem. Tökéletesen beleilleszkedik a környezetbe, a 3. küldetés után az ember teljesen hozzászokik. Sajnos a gyönyörű fény effekteknek ára is van, ami a fehér falak fényvisszaverésén látszik meg. Olyan mértékben vakító, hogy az a szemnek már a legkevésbé sem előnyös. A fényerő levételével a probléma nem oldódik meg, mert akkor viszont a sötét szobákban sem látnánk semmit. Ja és igen, az egész játék belső nézetből játszandó. Örömmel jelenthetem, hogy ez nem megy a játékélmény rovására. A terület tökéletesen belátható, a játékos nem igen zavarodik össze egy-egy helyzetben. Plusz szépség ebben, hogy a karakter teste teljes mértékben le van modellezve, annak minden egyes mozdulata olyan tökéletesen van meganimálva, hogy úgy tűnik az egész, mint ha egy filmben lennénk. A mozdulatok kivitelezésével csak annyi gond van, hogy ha azt nem a megfelelő időpontban hajtjuk végre, akkor a játék teljesen mást érzékel, mint amit csinálni szeretnénk. Legtöbbször ez a falon futásnál esik meg. Kis apró hibák ezek, amelyeket ki lehet küszöbölni, nem igazán bosszantják fel az embert. A zenének van egy olyan különleges hangulata, ami megadja az egész játék atmoszféráját. Kis nyugis, lassú dallamok ezek, üldözős jeleneteknél természetesen ezek is bedurvulnak. A szinkron teljesen rendben van szerintem, ebbe én igazán nem is szeretnék mélyebben belemenni.

A Mirror’s Edge olyan különlegesség nekem, mint előtte egy évvel a Portal volt. Kellett már egy ilyen cím is a videó játék iparba, a sok lövöldözős cím mellett néha egy ilyen sem árt meg. Igazán hangulatos, látványos, izgalmas játékkal állunk szemben. Két hatalmas nagy hibája van csak az egésznek. Az egyik, hogy nagyon rövid, a másik pedig, hogy még mindig nem készült el a második része!

9.6/10

A videó játékok körében az egyik leghíresebb és legmegosztóbb játék a Grand Theft Auto. Egyesek örömüket lelik benne, mások úgy tekintenek rá, mint egy célpontra, minden gonosz megtestesítőjére, mint ha maga lenne az ördög. Nézeteltérések ide, vagy oda, a sorozat egész szépen kúszik felfelé azon a bizonyos létrán felfelé még a mai nap is. Az áttörést hozta a GTA 3, a hangulati körítést a Vice City a soron következő San Andreas-t pedig nagyobb és talán még jobb is, mint elődei voltak. Hogy kinek melyik tetszik, döntse el maga, mi most jelenleg az előbb említett San Andreas államban játszódó részt fogjuk megnézni.

A történet az ’90-es években játszódik, amikor Los Angelesben dúltak a bandaháborúk. A játék ezt veszi alapul, így mi is egy ilyen világba csöppenünk. Főhősünk, Carl Johnson (CJ) már 5 éve Liberty City-ben él, amikor megkapja a hírt, hogy édesanyját megölték. Így Carl kénytelen hazatérni testvéreihez, majd nyomozásba kezd a tettes után. Ebben persze sokan akadályozni fogják. Kapcsolatba kerülünk a piti drogdílerektől kezdve korrupt rendőrökig és így szép lassan ahogy haladunk előre a történetben, annál nagyobb befolyást szerzünk magunknak a városban.

San Andreas rengeteg lehetőséggel és újdonsággal szolgál. Annyi van belőlük, hogy szinte azt sem tudom, melyikkel kezdjem. Vegyük elsőnek szemügyre magát a várost. Szemmel látható, hogy, mind Liberty City-től és még Vice City-nél is jelentősen nagyobb a terület, valamivel több, mint a 6x-a. Az állam 3 főbb részre van osztva. Los Santos a bevezetésben is leírt Los Angles-hez hasonlítható leginkább. A keleti része lepukkant, bandák uralják az utcákat, kelet felé haladva viszont már egy fejlett várost láthatunk, telis tele felhőkarcolókkal. San Fierro San Francisco megfelelője. Ez is egy viszonylag fejlett város, itt már nem is találhatóak lepukkant nyomornegyedek. Las Venturas pedig maga a fények és a szerencsejáték városa. Eme főbb városok között fekszik egy nagyobb erdős terület, ahol kisebb falvakat is megtalálhatunk. Így elmondva is hatalmasnak tűnik a város és valójában is az. Nem egy-két óra, míg az ember felfedez minden zeget-zugot.

De egy ilyen bazi nagy városban mit lehet csinálni? Kérem szépen a hugyáson-szaráson kívül szinte mindent. Ez a San Andreas legfőbb újítása. CJ-t kedvünk szerint testre szabhatjuk. Járhatunk vele kondi terembe, hogy fejlesszük izmait, tetkókat, frizurát csináltathatunk neki, etetni és itatni kell ,mint egy tamagotchi-t. Vásárolhatunk neki rengeteg ruhát és egyéb kiegészítőket, mint például kalapokat, napszemüveget, arckendőket és egyéb ilyen cuccokat. Szerezhetünk jogosítványt autóra, motorcsónakra és repülőre is. Az egész olyan, mint egy Sims. Persze ettől a sok újdonságtól nem kell félni, mindennek megvan a maga szerepe. CJ-nek van egy állapotjelzője, ami mutatja, hogyan is áll jelenleg a státusza. Fontos magasan tartani például a tiszteletet, hogy a bandánkban lévő emberek felnézzenek ránk. Ezt a küldetések teljesítésével növelhetjük, illetve bandaháborúkkal. Ez is egy kiemelkedően fontos része a játéknak. Los Santosban 3 banda van hatalmon: A Grove Street, ezek vagyunk mi, a Jonhson család. Legfőbb ellenségük a Ballas és még a közelükben található a Los Santos Vagos. E két banda területeit úgy szerezhetjük meg, ha a térképen kijelölt területet elvesszük a rivális bandáktól. 3 támadási hullámot kell túlélnünk és az adott terület már a Grove Street bandatagok irányítása alá kerül. Ezt persze folyamatosan támadni fogják annak reményében, hogy visszaszerezzék az elvett területet, így nem árt a teljes bandaállományt kiirtani a környékről. Ha ez sikerül, akkor nő az felénk mutatott tisztelet, így akár egyszerre több bandatagot is felvehetünk magunk mellé harcolni, vagy csak szimplán testőrnek.

Ilyen apróságok még, hogy néha ennünk, innunk kell, hogy ne veszítsünk fizikumunkból, amit fejleszthetünk a kondi teremben edzéssel, szimpla futással, vagy úszással. Igen, ha véletlenül vízbe esnénk, most már nem fulladunk meg azonnal, hanem kievickélhetünk a partra. Sőt mi több, le is merülhetünk a mélybe. Nemcsak az erőlétünket fejleszthetjük, de a vezetési képességeinket is. Minél többet megyünk egy adott járműtípussal, legyen az kocsi, motor, bicikli vagy repülő, annál nagyobb lesz az adott jármű vezetési tapasztalata, így kisebb az esély például a motornál, hogy egy közepes koccanásnál leessünk róla. Ezzel együtt már azt is elárultam, hogy az előző részekhez képest a motor-autó duó kiegészült néhány biciklikkel és a helikopterek mellett immáron vadászrepülőgépet és utasszállítót is vezethetünk, amelyekből kiugorva ejtőernyőzhetünk is. Ezek nagyon jópofa dolgok, igazán megszínesítik a játékot. A járművek vezetésének elsajátításához hasonlóan a fegyverek is rendelkeznek ilyen adottsággal. Minél többet lövünk egy adott típussal, annál jobban tudunk vele célozni, mígnem az egykezes fegyverek esetében később dupla stukkerrel ritkíthatjuk a rosszarcúak állományát. Ha ez mind nem lenne elég, be is csajozhatunk. Összesen 6 barátnőt szedhetünk fel, akiknek mind más-más a stílusa. Egyik azt szereti, ha gyorsan hajtunk, a másik nem és az sem mindegy, hogy gyorsétterembe visszük el őket randizni, vagy valami giccses helyre. Ha igazán jók vagyunk náluk, a végén még kapunk egy felhívást is egy kis „keringőre”. (Khhmmm, aki többet szeretne látni, letöltheti a Hot Coffee módot, ami kicsit dob a hangulaton). Megmaradtak a rejtett csomagok gyűjtögetése, játszhatunk olyan minijátékokat, mint kosárlabda, biliárd, vagy leülhetünk a virtuális konzolunk elé is. A fegyverek nagy része ugyan az, mint az előző részekben is volt. Baseball ütőtől kezdve a Minigunig itt is minden előfordul. Néhány ínyenc falat, mint a lefűrészelt csövű shotgun, műpénisz, poroltó, hangtompítós pisztoly már újdonságnak számít, a jetpackról nem is beszélve.

Szó mi szó, rengeteg lehetőséget kínál San Andreas, csak győzzük mindet kipróbálni. Van valami, ami viszont az évek folyamán nem változott. A textúrák mögött még mindig a RenderWare dolgozik. A motor jócskán át lett dolgozva. Sokkal szebbek az emberi karakterek és jóval több a modell is, nem igazán futunk bele abba a gondba, hogy mindig ugyan azt az embertípust látjuk. A robbanás és tűz effektek kitűnőek, a járművek is szépen ki vannak dolgozva, bár a törésmodell az előző 2 rész óta semmit sem fejlődött. Szóval a látványvilág tényleg szép, viszont van egy dolog, amit kilogikázgattam az évek során. A rongybaba effekt már ekkortájban, amikor a San Andreas is megjelent eléggé elterjedt volt. Ez az, amit teljes mértékben hiányolok a játékból. Ha a Max Payne 2 konzolos portjainál szinte tökéletes rongybaba effektust tudtak kivitelezni, amelyeket szintén a RenderWare motor hajtott, a San Andreasból ez miért maradt ki? Ráadásul a két játék megjelenése között egy teljes év van. Ez valahogy nem fér a fejembe, pedig nagyszerű lett volna, ha ezt beleteszik a játékba, sokat dobott volna a még így is remek hangulatú játékon. Térjünk át a mesterséges intelligenciára. Nem sok mindent változott ez sem. Az ellenfelek nem használnak fedezékrendszert, nem kiáltanak segítségért, viszont annyi újdonság felfedezhető a hétköznapi emberek életében, hogy nem céltalanul bóklásznak az utcán, hanem élik a mindennapi életüket. Elmennek vásárolni, kondizni, így nincs az az érzésünk, hogy a szomszéd ház egy szellemtanya. Ez mind szép és jó, viszont azok a régi hibák, amelyek már az előző részekben előfordultak, itt is újra jelentkeznek. Ilyen például, hogy befagynak a barátaink, nem mozdulnak, állandóan nekifutnak a falnak, nem találnak ki egy helyről és hasonló érdekességek. Az autópályán közlekedő autók is elég furán viselkednek. Nagy sebességről való hirtelen lassítás után bődületes sebességgel rohannak bele a mi járművünkbe. Ezek azért néha elég idegesítőek is tudnak lenni. A szinkronhangok is nagyon jól össze lettek válogatva. Minden hang visszatükrözi a karakterek jellemét, ebbe belekötnivalóm igazából nem is lehetne. A 11 rádió zenelistái is igen változatosak. Rap-től kezdve Rock, Pop, Hip-Hop, House zenék hallhatóak a játékban. Azt hiszem, mindenki meg fogja találni a maga kedvenceit.

A Rockstar Games kezei közül ismét egy remek Grand Theft Auto játék került ki. Minden eddiginél nagyobb tartalommal ígérkezik a játékosoknak, a történet is teljesen átérezhető, jó pár óra elfoglaltságot tud nyújtani a játékosok számára. Sajnos többjátékos mód itt sem található, de külön kiegészítőként egymással és egymás ellen is lehet játszani.

9.5/10

A Shiny Entertainment 1997-es alkotása, az MDK egy páratlan alkotás volt. Egyedi humorával és játékmenetével rögtön belopta magát minden játékos szívébe. Az idő telt és múlt, a folytatás csak 2000-ben érkezett meg, de sajnos nem egészen olyan formában, ahogy azt legalábbis én vártam volna.  Bár a Shiny által kreált karakterek és eszközök megmaradtak, a munkálatokat a BioWare vette át. Nézzük hát, mi is lett a nagy előd sorsa.

Akár kezdhetném úgy is a bemutatót, hogy a történet rögtön ott kezdődik, ahol az első rész abbamaradt. Bár hőseinknek, Kurt, Max és Hawkins doktornak sikerült visszaszorítaniuk az idegenek földelpusztító tervét, az ünneplés nem tarthat sokáig. A radar újabb betolakodókat jelez, Kurt legnagyobb ’’örömére”. Így a szuperhős trió ismét munkához lát, hogy visszaszorítsa az idegenek támadásait.

Míg az első részben csak Kurt felett vehettük át az irányítást, a második részben ez gyökeresen megváltozik. A 10 pálya alatt minden egyes küldetésen más karaktert kell irányítanunk a trióból. Ugyebár az egyik ilyen emberünk Kurt, akinek feladata nem lett igazán túl bonyolult még itt sem. A csavart ruha ismét nagy segítséget nyújt számunkra. A kifogyhatatlan lőszer funkcióval felszerelt géppuska és az ejtőernyő itt is megmarad, ezen felül nem is fogunk kapni semmi újabb eszközt. A kiegészítők között szintén megtalálható a mesterlövész mód és a hozzárendelt hő követős rakéta és gránátvető. A dilicsali és a golyószóró mellett a gránát is ismét feltűnik, a medikites rendszerről pedig a jó öreg alma és húsfalat gondoskodik, mint a régi szép időkben. Max ereje a 4 kezében rejlik. Ugyan nem tud 600 méter magasságokba ugrani, viszont képes egyszerre 4 fegyverrel osztani az áldást az idegenek felé. Fegyvertípusok között találkozhatunk pisztollyal (1 mindig kéznél van, kifogyhatatlan lőszerrel), Uzi-val, golyószóróval, sörétes puskával, rakétavetővel és lézerpisztollyal. Helyenként alkalmunk lesz használni a JetPackot is. Úgy érzem, ezt inkább a játékos szívatására találták ki, mintsem szórakoztató, segítő elemnek. Az egyik fajtája a szerkezetnek utántöltős formában használható, az üzemanyag pótló tartály pedig mindig olyan lehetetlen helyekre van eltéve, hogy szinte ki kell centizni az üzemanyagot ahhoz, hogy tovább tudjunk jutni. Az önmagától újratöltődő változat már emberbarátabb, viszont ezeknél a részeknél is  okosan kell használnunk a sütnivalónkat, ha jól szeretnénk kikeveredni a dolgokból. Hawkins doktort az idegenek inkább fura fejtörőkkel lepik meg. A pályán elszórt hétköznapi dolgokból sec-perc alatt fegyvert kreálhatunk magunknak, amivel egy lépéssel előrébb járhatunk a rosszarcúak előtt. Ilyen kombó lehet például a kézszárító+vízvezeték, vagy a kenyérpirító+fél kiló kenyér egy kis plutónium kombóval. Oh igen. A plutónium hatására a kedves doktor úr korlátozott ideig egy behemót állattá változik át, melynek hatására képesek leszünk nagyokat ugrani és kemény pofonokat leosztani az ellenfeleknek. A karakterek folytonos cserélésével a játék nem fut bele abba a hibába, hogy a játékos hamar beleun, mert az akció és a logikai részek folyamatosan váltakoznak.

A második részt már egy külön grafikus motor hajtja, ami az Omen névre hallgat. Az előző részhez képest, nem kis meglepetésre itt minden 3D-ben jelenik meg. A grafikára nem lehet sajnos mondani, hogy csúcs szép. Bár a pályák némileg letisztultak, a karakterek egy cseppnyit kockásak és a robbanás effektek sem a legjobbak, összhangban nézve panaszra okunk nem lehet. Cserébe kicsi a gépigénye és viszonylag kevés helyet foglal. A szinkronhangok elég jók lettek. Néhol kissé túljátszva, bár ez épp elég ahhoz, hogy megadja a játék humorfaktorát. A zene elég kellemesre sikeredett, melyért Jesper Kyd felel. A futurisztikus hangulatot tökéletesen átadja, viszont én szerintem nem sikerült olyan melódiákat komponálni, mint az első részé volt. Az valahogy nekem sokkal jobban megragadt, mint ennek a résznek a zenéi. Hála az égnek bugokkal nagyon ritkán találkoztam, helyette a játék olyan hülyeségeket vonultat fel, hogy az már helyenként kissé fájt. Egyik ilyen például azok a részek, ahol a továbbjutás érdekében  gyorsan mozgó, kicsi, kék golyókat kell kilőnünk. Ezt csakis mesterlövés módban tehetjük meg, de ezeket eltalálni egy külön művészet. Én megértem azokat, akik azt mondják, hogy a mai játékok túl puhányak, nincs bennük kihívás, mint ebben a célba találósdiban,d e én személy szerint ezt már egy icikepicikét túlzásnak tartottam. A dolgunkat ugye megkönnyíti, hogy itt már van gyorsmentés/betöltés funkció, szóval ha az ember picit logikázik, akkor könnyebb dolga lesz. Minden pálya végén egy boss-harc fogad és külön üröm az örömben, hogy a befejezést mind a 3 karakterrel megcsinálhatjuk.

MDK 2. Őszintén: Lehet benne érezni, hogy a Shiny-nak annyi köze van ehhez a játékhoz, amit 1997-ben lefektettek. Nem igazán hozta nekem vissza azt a hangulatot, amit az első rész nyújtott. Ettől eltekintve az MDK 2 hű maradt elődeihez és egy nagyon jó kis játékot kaptunk, amely nem csak szórakoztat, de a szürkeállományunkat is megmozgatja. Folytatás sajnos 12 év elteltével sem jött, de tavaly megjelent a 2. rész grafikailag felújított változata, így aki finnyás a grafikára, azzal nyugodtan tehet egy próbát. MDK2, én így szeretlek:

7.5/10