A nagyszerű Chaos Theory után alig egy évet kellett várnunk az új Splinter Cell epizódra, amelyik a Double Agent nevet kapta. Nagy ugrás ez a korábbi részekhez viszonyítva, mert sok dolgon javítottak a Franciák előző lopakodós játékuk óta. Természetesen a siker előre elkönyvelhető volt, így hát mélyüljünk is bele a játékba.
Ahogy azt eddig minden Splinter Cell részben megszokhattuk, most sem függ össze a történet az előző játékokkal. A bevezető videókból kiderül, hogy Sam Fisher lánya halála után (melyet egy részeg autósofőr okoz) elveszíti a munkáját, majd elég hamar elkezd lemenni azon a bizonyos lejtőn. Mivel neki már nincs vesztenivalója, ezért Lambert egy érdekes ajánlattal keresi meg hősünket. Meg kellene szöktetnie a börtönből egy bizonyos Jamie Washingtont, majd beépülnie egy John Brown’s Army néven futó terrorszervezetbe és lebuktatni azt. Samnek tehát kettős ügynöknek kellene lennie.
A játékmenetben szembetűnőbb változást nem igen fogunk észrevenni. A mozdulatok maradtak a régiek, felszerelésünk sem változott semmit sem. Mégis nagyon szúrja a szemünket valami. Az pedig a HUD hiánya. Bizony ám. A HUD majdnem teljes mértékben eltűnt. Csak az épp aktuális küldetéseket írja mi a játék, a zajszintmérő, a láthatóság jelző és a lőszer információkat jelző ikonok eltűntek. Nos, akkor mégis honnan fogjuk tudni, hogy most látnak-e az ellenfelek, vagy sem? Ebben fog nekünk segíteni a Sam hátára erősített kis készülék. Ha zölden világít, minden oké, rejtve vagyunk. Ha sárga, akkor már megláthatnak, illetve ha már észrevettek minket, akkor elkezd pirosan villogni. A lőszer állapotáról is csak akkor kapunk információt, ha épp a kezünkben van a pisztolyunk vagy az SC-20K. Okos újítások voltak ezek, hiszen így jobban megcsodálhatjuk a játék grafikáját.
De most essen szó a játék legfontosabb részéről, a kettős ügynök rendszerről. Mivel beépített ügynökök vagyunk, így mind az NSA és a JBA részére is kell megbízásokat csinálnunk. Minden egyes feladat teljesítése után a bizalommérő megjelenik és aszerint módosul, ahogy cselekedtünk. Ezzel legyünk nagyon óvatosak, hisz ha az egyensúly kibillen a két érték között, az nagy problémákat okozhat. Az NSA elkezdhet gyanakodni ránk, hogy a labilis állapotunk miatt neme vagyunk mégis terroristák, ugyan így a JBA pedig afelől kezdhet el gyanakodni, hogy neme kémek vagyunk. Egy, általában két küldetés között tevékenykedhetünk a terroristák bázisán. Ez egy bő félórás ciklus. Ezalatt több feladatot is megcsinálhatunk. Az NSA általában kémkedésre bíztat. Például a tagok egészségügyi aktáit kell átkutatnunk, a szerverszobába betörnünk, ujjlenyomatokat szereznünk, retina vizsgálókhoz nyomokat szerezni, beszélgetéseket felvenni, melyekkel bejuthatunk a jobban őrzött helyiségekbe is. A JBA pedig fegyverek összeszerelésével, hullák elhamvasztásával, lőgyakorlatozással és szerverek feltörésével bízhat meg.
Meglepő, de a látványért még mindig az Unreal Engine 2.5-ös változata felelős. A motor erősen módosítva lett, ez pedig a karakterek részletes kidolgozottságán látszik meg. A pályák nagyon szépen meg lettek építve és a grafika itt is megmutatja, mire képes a motor. Megcsodálhatjuk Izland jeges hegycsúcsait, Shanghai szilveszteri tűzijátékát és a napsütötte Kinshasa városát is. Egyébként nagyon jellemző a játékban, hogy a küldetések többsége nappal játszódik, ami nem nagyon jellemző a Splinter Cell játékokra és ez engem kicsit zavart is. Az AI az előző rész óta szerintem nem változott sokat. Az ellenfelek ugyan olyan buták, könnyen tőrbe csalhatóak, de hát na, ez csak egy játék. A szinkronhangok viszont ismét csillagos ötöst érdemelnek. Nagy előreugrás a játék szempontjából, hogy a Pandora Tomorrow és a Chaos Theory által előszeretettel használt élethű átvezető videók a Double Agentbe már nincsenek jelen, mert ezek a videók a játék grafikus motorjával készültek. Mondanom sem kell, döbbenetesen szépek és én értékelem az ilyen megoldásokat. Utoljára ilyet azt hiszem csak az első részben láthattunk. A zenék ismét nagyon jól sikerültek. Kellően fülbemászóak, és a Chaos Theoryhoz hasonlóan itt is a helyzettől függően változik a zene. A többszöri végigjátszáshoz meg már csak azért is érdemes nekikezdeni, mert 4 (normális esetben 3) különböző befejezést kaphatunk. Sajnos az egész játék egyik legnagyobb hátránya, hogy a játékidő nagyon kevés. 5-6 óra alatt végigjátszható a játék. Sajnos ez elég kevés.
A Double Agent hozta a formáját. Minden benne van, aminek benne kell lennie egy Splinter Cell játékban. A hangulaton pedig a legtöbbet a kettős ügynök rendszer fokoz. Rajongóknak kötelező darab.
(Érdekes, de a kistestvér verziót (PS2, XBOX, WII, GameCube) az UbiSoft Monterali studiója fejlesztette, ami kissé eltér ettől a verziótól, így a PS2-es változatról is fogok majd egy értékelést csinálni a jövőben)
9.7/10
Utolsó kommentek