A Might & Magic márkanév már régóta jelen van a játékok között. Elsősorban szerepjátékok voltak ezek, majd a Heroes sorozat révén a téma átalakult körökre osztott stratégiai játékká. 20 év távlatából kicsit nehéz belegondolni, hogy az eddigi remek sorozatot hogyan lehetne kicsit úgy megcsavarni, hogy ez a klasszikus Might & Magic érzés benne maradjon, de mégis más legyen, mint a többi. 2006-ban az Arkane Studios megmutatta nekünk, hogy lehet ebből ám csinálni egy igazán ütős akciójátékot is, így született meg a Dark Messiah of Might & Magic.
Főszereplőnk, Sareth egy fiatal kincsvadász, kinek apja helyett apja volt Phenrig, a nagy mágus. Ő tanítgatta, vezette a fiút a helyes ösvényen, míg egy nap, záróvizsgájának keretén belül azt a feladatot kapta, hogy szerezzen meg egy mágikus tárgyat, a Shantiri kristályt. Stonhelmben egy bizonyos Menelaghoz kellene eljuttatnunk a kristályt, de a városra hirtelen gonosz lények kezdik el feldúlni. Mint kiderül, a rendbontás mögött egy Nekromanta, Arantir állt. Innentől kezdve minden a kristály körül forog.
Akciójáték révén a Dark Messiah-ban rendkívül sokat kell harcolnunk. Már a játék elejétől fogva rajtunk áll a döntés, hogy a háromféle stílus közül melyik is a nekünk tetsző, hová fejlesszük karakterünket. Az egyik ilyen harcstílus a kétkezes harc, amikor semmi mást nem használunk, csupán a fizikumunk által adott nyers erőnket, no meg persze a napfényben gyönyörűen csillogó véres kardunkat. Harcosként kitanulhatjuk az egyes kardfajták kezelési technikáját. Legyen az rövidkard, hosszúkard, vagy nehézkard, de ha már unjuk a sémaszerű kardokat, akár kovácsolhatunk is magunknak egyet. Ha minden eszközünk megvan a munkához (kell nekünk elsősorban egy kovácskalapács, és egy aranyrúd, vagy valami más nyersanyag, ami a kard alapját képezi), akkor a kijelölt helyeken véghezvihetjük a munkát és hipp-hopp: máris kész az egyedi kard. Ezek mellett jó barátunk lesz még a pajzs is, ami sokat blokkol az ellenfelek támadásain. Persze védekezni a kardunkkal is tudunk, a pajzs azért sokkal nagyobb védelmet nyújt. Emellett használhatunk különböző íjakat is, az egyszerű hétköznapi fajtától kezdve a tüzes és mérgezett nyílig. Harmadik, de nem az utolsó fegyverünk a kétkezes bot, amivel szintén hatalmas csapásokat lehet mérni az ellenfél kobakjára és ebből is található egy csomó mágikusfajta, mint például a tűz és a jég erejével ellátott harci eszköz. Ezeken kívül érdemes odaügyelnünk a páncélunkra, mert ahogy haladunk előrefelé a történetben, úgy válik elavultabbá és szükségünk lesz egy erősebb vasruhára is.
A lopakodó/tolvaj stílus azoknak fog kedvezni, akik ugyan szeretik hátba szúrni az idegesítő, hülye kis goblinokat, de mindezt inkább úgy tennék, hogy a kint őrködő orkok tömege mindebből semmit ne vegyen észre. Az ő rendelkezésükre az íjat lehet ajánlani, illetve a tőrt, amivel hátulról meglepetésszerű gyilkosságokat tudunk véghezvinni. Ha lebukunk, akkor azzal jó előre számolni kell, hogy a tőr talán nem a legjobb módja a harcnak, így nem árt, ha a tarsolyunkban mélyen azért lapul egy kard is. A tolvajoknak nem igazán előnyös páncélruhát viselni, érdemes körülnézegetni titkos helyek után, mivel nagyon klassz kis tolvajszerkókra lehet bukkanni.
Aki meg inkább nem szeretné érezni az orkok rothadó szájszagának bűzét, az lehet mágus is. Rendkívül sok varázslat áll lehetőségünkre, melynek tárházát tekercsek bővítik. Egy nagyobb csapat ellenség ellen kissé nehéz dolgunk lesz, de aki érti a dolgát, az nagyon jól fog szórakozni. Képességeink tárházát elsősorban a tűz, jég és villám ereje teszi ki, de rengeteg olyan varázslat van, amivel borsot törhetünk ellenfeleink orra alá. Igazából én nem igazán foglalkoztam a játék ezen részével, így részletesebben nem tudok beszélni az erőkről. Mágus révén illik mágikus palástot öltenünk, ami akár növelheti a manaszintünket is. Érdemes sokat kísérletezgetni a varázslatokkal, mivel egy-egy ellenféltípus rendkívül allergiás bizonyos erőkre, mint például az orkok és a goblinok, amelyeket erősen legyengít a villámtámadás.
Így, hogy már ismertettem a harcstílusokat, ideje megemlíteni a képességpontokat is, amelyek a fő részét képezik ennek a rendszernek. Nos, eme három képességre költhetjük el ezeket a pontokat, melyeket a küldetések teljesítése után kapunk. Minden stíluson belül különböző dolgokat fejleszthetünk, például harcosnál az erőt, amivel erősebb kardokat leszünk képesek használni, vagy a maximális életerőnk megnövelését. A játékmenet ugyan erősen monoton, de mégis csak van egy icipici beleszólásunk nekünk is a történetbe. A játéknak 4 féle befejezése van. Hogy például jók, vagy gonoszok leszünk, azt döntéseink is befolyásolják és hogy kire hallgatunk: Menelag unokahúgára, Leannára, vagy az időközben minket ördögként megszállt belső „hangra”, Xana-ra. Leanna ugyebár egy pozitív karakter, a szereplőt a jó cselekedetek felé húzza, míg Xana arra buzdít minket, hogy mindenkit takarítsunk el az utunkból, aki meg szeretné akadályozni, hogy a világ urai legyünk. Eme belső vívódás az egész játékon keresztül végig fog minket kísérni és a végén csak rajtunk áll, miként is döntünk.
2006-ban már javában virágkorát élte a Source motor. Minek kimaradni a jóból, ugyebár, így a Dark Messiah-ra is erre a grafikus kódra épült. A source motor gyönyörű látványvilágot varázsol a játékos szeme elé, ahol minden élőnek tűnik. A karakterek és a tárgyak megdöbbentően jól néznek ki, a fizika remekül működik, a környezeti elemek jól reagálnak a játékos cselekvéseire, mint például hogy a nyílvessző csak a fába ragad bele vagy az ellenfeleket belerúghatjuk a tűzbe és a pályán felállított, hegyes tárgyakba. Sareth mozgástechnikája iszonyatosan jól lett rögzítve. Kezdve azzal, hogy karakterünk minden porcikáját látjuk, az egyes eszközökkel végrehajtott mozdulatok, kardcsapások nagyon élethűek. Ez nálam egy nagyon nagy pozitív tulajdonság a játék részéről. A zene hozza a megszokott Might & Magic hangulatot. Kissé sejtelmes és ezt a formát tartja a zenelista mindene gyes darabja. A szinkronhangok is jól meg lettek választva. Egyik szereplő hangja sem teszi a karaktert se túl gonosszá, se túl puhánnyá. A lényeg hangja pedig remek, főleg a goblinokon lehet jóízűeket kacagni. Bár a játék tartalmaz többjátékos módot, egy Survivor játékmódot szívesen viszont láttam volna a játékban. Hibák hála a jó égnek nem túl sűrűn bukkannak fel. Néhol a tőr hajlamos elcsúszni a karakter kezéből, illetve a kötélmászás sem mindig működik úgy, ahogyan kellene neki, de az egész játék élvezhető, nem áll az utunkba semmiféle kellemetlenség. A magam részéről talán csak annyi, hogy a történet közepe felé a játék igazán kezd megnehezedni, amivel nagyon nehezen tudtam tartani a tempót. Ha még nincs stratégiád, akkor jobb, ha minden ellenféllel szemben már az első találkozás alkalmával kitalálsz egyet.
A Dark Messiah nem csak kiváló akciójáték, de még egy Portal szerű logikai játéknak is elmenne. Nagyon izgalmas, minden eszközt felhasznál, amit csak tud, így egy pillanat alatt a monitor elé tudja szegezni a játékost. Kár, hogy sajnos azóta sem jött folytatása és a stúdió felől sem hallani semmit.
9.4/10
Utolsó kommentek