Megfigyelhető, hogy mostanában és amúgy is átlagosan mindig csak viszonylag új játékokról írok, a régi klasszikusok tesztjei nem igazán bukkannak fel az oldalak között. Habár tisztelem a régi idők nagy játékait, valamiért rájuk annyira én személy szerint nem fordítok nagy figyelmet, mert ami anno 15 éve természetesnek számított, azt mai fejjel elég nehéz felfogni, főleg beleszokni. Épp ezért gondoltam most úgy, hogy visszanyúlok egy kicsit az időben, ha nem is olyan sokat, legalább is 1997-ig mindenféleképpen. Akkor jelent meg többek között a Carmageddon, Mortal Kombat 4, Age of Empires és a Grand Theft Auto első része is. Ezek közül egy kevésbé sikeresebb, de jó nevű játékot emeltem ma ki, az MDK-t.
A történetből igazán sokat nem tudunk meg, legalábbis az első rész semmi keretinformációt nem vázol fel számunkra. (Bár állítólag a játékhoz jár egy kézikönyv, ami leírja a történetet) Ami világos, hogy főhősünk, Kurt Hectic készül megmenteni a világot a gonosz szörnyek támadásai ellen. Az ő segítségére lesz az őrült professzor, Dr. Fluke Hawkins és a négy kaú szuperkutya, Bones. (Habár a kutya jobban szereti, ha Max-nek szólítják). Hawkins doktor találmánya, a csavart ruha lesz a legjobb barátunk, mely nemcsak golyóálló kis mértékben, de van benne beépített ejtőernyő, mesterlövészmód a sisakban és egy gépfegyver a karjára erősítve.
A játékmenet az egyszerű haladj előre és lőj sémára épül. Más nehezebb dolgunk nem nagyon lesz. Az idegenek minden fajtája között kell rendet teremtenünk, amelyben több fegyver és hasznos tárgy is a rendelkezésünkre áll. Elsősorban a már említett csavart ruha gépfegyvere, ami végtelen tölténnyel szolgál és ehhez kapcsolódik a mesterlövész funkció, ami a 100x-os zoomolásra is képes. Ezen kívül különböző kiegészítőket vehetünk fel, például gránátokat, rakétákat, golyószóró erősítőt, csaléteket, életerő visszaállító csomagokat és a továbbhaladáshoz szükséges atombombákat. Minden pálya végén egy kisebb Bossharc vár ránk, amelyek esetében egy kis furfanghoz kell folyamodnunk, ha le szeretnénk őket győzni.
Habár maga a játék hangulatra kitűnő és még némi humort is rejt magában, a technikai részével néhol akadnak problémák. A grafika azt kell mondanom, hogy 1997-hez képest nagyon szép 3D-s látványt tud nyújtani. Ami inkább szó szerint szemet szúr játék közben, az a textúrák minősége. Néhol vagy nem látjuk a textúrát, vagy túl sötét vagy annyira tükröződik, hogy eszméletlenül be tudja zavarni a játékost. Az effektek és a szinkronhangok rendben vannak, habár a szörnyek nyögésén kívül másmilyen kommunikációs zajokat nemigen fogunk hallani. A zene ehhez képest nagyon jó. Kissé misztikus, szuperhősös érzést ad a játéknak, ami passzol is hozzá. Amit ritkán szoktam felemlíteni, mint negatívum, az az irányítás. Bár megszokható, ez az egeres előre-hátrahaladás kombó nekem nem igazán jött be, átállítani a dolgokat is kissé nehézkes munka és a billentyűkiosztások sem valami kézen fekvőek, így kissé megnehezíti a játékos dolgát, sokat kell ezek beállításával vackolni. (Személy szerint nekem a billentyűvel való navigálás jobban kézre esett, az egeret, mint navigációs eszközt inkább tehernek éreztem jelen esetben) A játékmenet talán kissé monotonnak tűnik elsőnek, de nekem nagyon tetszett az a megvalósítás, hogy az MDK próbál mindig valami újat mutatni. Például lövöldözhetünk egy vadászgép bombázója mögül, használhatunk légdeszkát és még néhány olyan eszközt, ami nem csak kis színt visz a játékba, de a humorszintet is megdobja egy kicsivel. Habár a játékidő nem túl hosszú, pályánként alig háromnegyed órát vesz el az életünkből, remek szórakozást biztosít még így is.
Ugyan az idő már rég eljárt az MDK felett, azt azért ne feledjük, hogy egy igazán sikeres játékról beszélünk. Talán kissé gagyinak tűnik, de meg van benne az a szikra, ami más játékokban nincs meg még ma sem. Aki teheti, tegyen ele egy próbát, igazán jó kis játék.
8.2/10
Utolsó kommentek