A 2006-ban megjelenő Double Agent alcímet viselő Splinter Cell nem csak a(z) (akkor) következő generációs konzolokra jelent meg, hanem a jelenlegi generációs gépeken is tiszteletét tette. (2006). Sokan lehet, hogy nem is tudják, de a két verzió között kisebb ellentét tátong, szóval úgy éreztem, muszáj bemutatnom a játékot mindkét oldalról. A jelenlegi teszt a PS2-es változat alapján íródott.

A történet nem igazán különbözik attól, amelyet a nagytestvér már felvonultatott. Sam lánya életét veszti, amikor egy részeg autósofőr halálra gázolta, hősünk ettől a ponttól kezdve indul lefelé a lejtőn. A börtönben összeismerkedik a JBA (John Brown's Army) egyik tagjával, Jamie Washingtonnal, majd szökésük után elkezdődik a kettős ügynök szerepjáték. A történet elmesélése is sokkal tágabb, mint az Xbox 360-os változatban. A játék a múlt történéseit meséli el, melyet frappáns módon Williams és Sam közti beszélgetések vonultatnak fel. Annyiban picit különbözik a PS2-es változat, hogy a történet során minél többet kell megtudnunk a Vörös Higany elnevezésű nukleáris bombáról.

A kettős ügynök rendszer itt is ugyan úgy működik, mint a másik változatnál. Fontos döntéseket kell hoznunk a játék során, és ennek dacára billen át az a bizonyos mérce. Ezt tudjuk szabályozni, hogy melyik félnek hány küldetést csinálunk meg, illetve a megölt és kiütött ellenfelek száma is nagyban befolyásolja azt. A JBA jobb szemmel veszi, ha végzünk áldozatainkkal, míg az NSA a kiütésüket díjazza. Sokat hallottam és olvastam, miszerint az Xbox 360-os változatban elég nehéz a mércét azon a bizonyos arany középúton tartani, de én saját véleményem szerint a PS2-es változatban még nehezebb dolgunk van. Míg az Xbox 360-as verzióban nagyon sok olyan döntést hozhattunk, ami sokat nyomott az egyik fél számára, addig itt nagyon könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy már a bizalommérő nem a helyén van.

A grafikáról szót kell, hogy ejtsek mindenféleképpen, bár amúgy sem hagytam volna ki. Én nem vagyok nagyon híve a fotórealisztikus megjelenítésnek, de mintha a kistestvér kicsit meg lenne csonkítva látvány terén. A Chaos Therory messze szebb volt a mostani Double Agetnhez képest. A textúrák csúnyábban, a fény viszonyok néhol nem éppen egyenlítik ki egymást, és Sam is úgy néz ki, mint egy alkoholista. Szomorú vagyok, hogy ennyire meg lett csonkítva a játék, pedig nem hinném, hogy ez nem lett volna megoldható. Beszélnem kell még arról az idegesítő jelenségről, hogy ha szűk tereken vagyunk, vagy egy lyukba, akkor elő tudunk csalni egy olyan hibát, mely segítségével beláthatunk Sam fejébe. Engem nagyon zavart ez a jelenség az egész játék során, mert egyszerűen rohadt ronda látvány. Bár ez már a Chaos Theoryban is előcsalogatható volt, de ott kevesebb volt rá az esély, hogy sikerüljön. Az átvezető videók persze szépek lettek, és bár értékelem, hogy a legtöbbjük a játék grafikai motorjával készült (PS2-es változat motorjával) én azért ezt nem erőltettem volna. A kisfilmek messze jobban sikerültek, ebben az esetben jobban örültem volna, ha minden ilyen átvezető videót így csinálnak meg. A hangok szinte teljesen megegyeznek a Chaos Theory által használt hangeffektekkel. Az ellenségek beszólásai, a riadó hangja, a biztonsági szintről tájékoztató pasas hangja mind-mind át lett emelve a Double Agentbe. Bár a szinkronhangok itt is remekül sikeredtek, arra panaszunk nem igazán lehet. A zene majdnem megegyezik az Xbox 360-as változattal, csak kicsit változtatott rajta a hangtechnikus úr (Behavior követte el a játék soundtrackjének elkészítését, ha netán valakit érdekelne) és itt is csak annyit tudok mondani, hogy lehengerlő és iszonyatosan jó zenéket kapott a játék. Mi másban változott a játék? Nos, a felszerelésünk z maradt ugyan az, amit már eddig is használhattunk az előző 3 részben is, ezt egészítették ki egy UV fényt használó ujjlenyomat leolvasó eszközzel. A HUD az egyetlen, ami most is bekerült a játékba, csak kicsit lett átszabva, de minden olyan fontos információt le tudunk róla olvasni, amit már a Chaos Theoryban is letudtunk. A játékidő valamivel több, mint a nagytestvér változatban, bár ez annak is betudható, hogy itt csak kettő JBA HQ-s küldetés van, amit szintén nem tudtam hová rakni, mivel egyáltalán nem egyezik meg az Xbox 360-as verzió pályáival. Nem a pálya felépítésére gondolok, hanem arra, hogy míg ott minden JBA ember ott volt a főhadiszálláson és tette dolgát, mint mi is, addig itt NSA küldetésként kell lopakodnunk, információkat szereznünk, de Jamie, Emile, Enrica és a többiek sehol sincsenek. Ja igen, Moss ott van, aki kétszeri megleckéztetés után sem tanul a hibáiból, de ez maradjon poén azoknak, akik netán még nem játszottak volna a játék ezen változatával. Az AI-t nem is említem, mert már a többi játék leírásánál ezt elsírtam és a helyzet itt sem változott sokat. Sajnos. Egy hatalmas nagy piros pont viszont jár a játéknak az osztott képernyős COOP módért. 5, több részre osztott küldetést oldhatunk meg barátunkkal karöltve, mely mint a Chaos Theoryban is, a csapatmunkára van kihegyezve. Nagyon jó szórakozást nyújt, és 6-8 óráig is eltarthat az összes küldetés teljesítése, ami nagyon szép szám, ha már csak azt nézzük, hogy más játékok egyjátékos kampánya még az 5 órát sem éri el.

Az Ubisoft Montreáli stúdiója nagyon jó munkát végzett. Az igazi Splinter Cell hangulatot ez a játék is hozza és személy szerint nekem ez a verzió jobban tetszett, mint a nagykonzolos Double Agent. Kétségkívül vannak benne hibák, de ezektől eltekintve remek szórakozást nyújt a játékosnak.

 9.4/10