A ’90-es években, amikor az Id Software Quake és Doom játékai uralták az FPS műfajt mind játékélményben, mind grafikai tudásban, nem igen lehetett találni olyan játékot, amely képes lett volna szembeszállni ezekkel a remekművekkel. De egy kis csapat, amely az Epic Games névre hallgatott, megpróbálkozott a lehetetlennel és elkészített egy olyan grafikus motort, amely méltó lehet arra, hogy versenybe szálljon az Id ellen. A nagyszerű motor alá pedig már csak egy játék kellett, amivel demózható a technológia. Ez a játék pedig az Unreal volt, amely 1998-ban meg is jelent.
A történet egy fogolyról szól, aki egy szerencsétlen kényszerleszállás után a Na Pali nevezetű bolygón landol. A kijutás viszont nem annyira egyszerű, mivel a bolygó a Skaarj faj megszállása alatt áll, akiknek az a céljuk, hogy begyűjtsék a nagy mennyiségben fellelhető tarydium kristályt. Így a mi kis ’’egyszerű” szökésünk mellett kénytelenek leszünk felvenni a harcot az idegen faj ellen, miközben próbáljuk elhagyni a bolygó légkörét.
Habár az Unreal próbál lépést tartani a vetélytársakkal, önmagában mégsem nevezhető egy tipikus shooternek. Miközben úton-útfélen belebotlunk majd egy, vagy több, a halálunkat akaró Skaarj-ba, vagy netán más ellenségbe, temérdek akadályt kell leküzdenünk a továbbjutás érdekében. Ez leginkább különféle karok húzogatásában és rejtett gombok nyomogatásában nyilvánul meg, de lesz, ahol más logikai feladvánnyal kell megküzdenünk. Ez a játékmenetnek nagyon jót tesz, mivel az agyatlan lövöldözés mellett a játékost gondolkodtatásra is kényszeríti, ami szép és jó is, de néhol olyan erősséggel próbálkozik, hogy könnyen beletörhet az egyszerű játékos bicskája, ami miatt otthagyja a játékot.
Ellenfelek és fegyverfelhozatal terén is széles a játék skálája. A sokat emlegetett Skaarj-ok mellett meglesz még a gondunk a rakétavetős nagydarab mutánsokkal, a kicsi, de annál idegesítőbb pókokkal, repülő szörnyekkel és titánokkal is. De minden nehézség leküzdhető, ha a megfelelő fegyvert használjuk az adott pillanatban. Válogatni pedig lesz miből. Rendelkezésünkre áll többek között egy pisztoly, energia fegyverek, gépfegyverek, rakétavető, mesterlövész puska és a biofegyver. Mindebben az a szép, hogy mindezek rendelkeznek egy másodlagos tüzelési funkcióval is, ami egy nagyobb ellenfélnél, vagy több darabnál igen jól jöhet. Kalandunkat pedig különféle kiegészítők segítik, mint például a zseblámpa, fényrúd, fordító, testpáncél, búvárfelszerelés, stb…
Technológiailag az Unreal csúcskategóriásnak mondható a maga korában. A mai viszonylatokhoz képest ez meglehetősen viccesnek hangozhat, de a motor képes hatalmas tereket kezelni, fő erőssége pedig a nyitott tájak könnyű kezelhetősége, ami miatt igazán kitűnt az ellenfelei közül akkoriban. A grafika önmagában nagyon szépen néz ki, az olyan extrákról nem is beszélve, mint a testrészek leválása. (például a Ripper esetében, ami könnyűszerrel szedi le áldozataink fejét) A fegyver és karaktermodellek jól kivannak dolgozva, és még a mesterséges intelligencia is ötösre vizsgázik. Ha rakéta vetővel támadunk, akkor az ellenfelek próbálnak kitérni a lövés elől, de a közelharcot sem részesítik hátrányban, főleg, ha többen vannak. Nem piskóta a játék, nem kell lebecsülni. A zene is kiváló, ezt részletesebben nem taglalnám, mivel ezt az Unreal Tournament cikkemben is leírtam már. (Történetesen előbbi játék sok dallamot átvitt a nagy elődből, kicsit átdolgozva). Egy kicsit had kavarjak bele a fekete levesbe. Szóval a fekete levest most szó szerint is lehetne értelmezni, mivel a játék szerintem túl sötét. Az oké, hogy ezáltal a játékos rá van kényszerítve a zseblámpa és a fényrúd használatára, de sok esetben ezek nem elérhetőek a pályákon, és vannak kapcsolók, melyek az ilye sötét helyek legmélyére vannak eldugva, amit észrevenni szinte lehetetlen. Őszintén szólva én nem állok távol a régi játékoktól, ami az itt fellelhető cikkemből kiindulva könnyen leszűrhető, így nyitott vagyok minden ’’új” felé. Megértem, és tisztában is vagyok vele, hogy a régi játékok mind a logikai feladványokra építkeztek, de számomra az Unreal mint ha kicsit eltúlozta volna a dolog ezen részét. Sokszor hosszú percekig mászkáltam egy adott szakaszon, mire rájöttem, melyik kapcsoló hol is van, és mit is hoz működésbe, ami miatt sokszor még a játéktól is elment a kedvem egy kis időre.
Ezektől függetlenül én úgy gondolom, hogy az Unreal egy etalon játék, és méltó az olyan nagy nevek mellett, mint a Quake, Doom, vagy a Half-Life. Az öreg motorosoknak szerintem nem mondtam semmi újat ezekkel a szavakkal, de aki vágyik egy kis old school-ra és szereti a kihívásokat, azoknak bátran ajánlom a játékot.
8.7/10
Utolsó kommentek